7óra7

Az Operaénekesek Egyesülete üdvözli Ókovács Szilveszter felmentését

Az Operaénekesek Egyesülete üdvözli Ókovács Szilveszter felmentését

2013. 07. 07. | 7óra7

"Látni nem láttuk igazán előre, de sejtettük és vártuk, hogy ez a fordulat bekövetkezzen" – jelentette ki a 7óra7 kérdésére Rácz István, a Magyar Operaénekesek Egyesületének (Maopegy) elnöke. Mint elmondta, az operaénekesek is tegnap, a hírekből tudták meg a kormánybiztos menesztését. "Olyan ámokfutásra, amit Ókovács Szilveszter kinevezése óta véghezvitt, az elmúlt 23 évben, amióta társulati tag vagyok, nem volt precedens – de ahogy az idősebb kollégák mondják, előtte sem" – vélekedett Rácz István. "Mondvacsinált indokokkal indított fegyelmi eljárást és bocsátott el művészeket – köztük engem és Tokody Ilona művésznőt is. Azonnali hatállyal kirúgott a színházból, mert állítólag megjelent valami a nevem alatt a facebookon, ami igazából nem is az én nevem alatt jelent meg" – közölte az érdekvédelmi szervezetet képviselő énekes.

Rácz szerint most egy ideiglenes igazgatónak kell megbízást adni, közben ki kell írni a vezetői pályázatot. Szerinte elképzelhető az is, hogy a megbízott igazgató hosszabb ideig fogja vezetni az Operaházat. Kifejtette: kollégáival bíznak abban, hogy az újonnan kinevezett vezető az Operaénekesek Egyesületével és az énekművészekből megalakult szakmai grémiummal szorosan együttműködve fog dolgozni, hogy újraépítse a társulatot, valamint revideálni fogja azokat a döntéseket, amiket Ókovács rosszul hozott meg – ez ugyanis szerinte elengedhetetlen az Operaház működéséhez. "Magyarország egyetlen operaháza nem létezhet rendes társulat nélkül, hogy utcáról behívott énekesek játsszák a szerepeket – ez színtiszta dilettantizmus" – fogalmazott.

Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház évadzáró sajtótájékoztatóján

A Liszt Ferenc- és Bartók–Pásztory-díjas basszista kifejtette: bízik abban, hogy olyan vezető fog az Operaház élére kerülni, aki egyeztetni fog a szakmai szervezetekkel. Elmondta, hogy a Maopegy meg kívánja keresni L. Simon Lászlót, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát, hogy kérjék az egyeztetés lehetőségét, "hiszen ez ügyben mi vagyunk az egyetlen kompetens szakmai szervezet, és a pályázat összeállításához szeretnénk, hogy meghallgassanak minket". Az elnök hozzátette: ezt ettől a fordulattól függetlenül megtették volna.

"Ókovács Szilveszter felmentése nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk a székben: nagy feladatok várnak ránk, mert az általános szakmai vélemény szerint komoly korrekciókra szorul a jövő évi műsorterv" – mondta végezetül Rácz István.

***

p{color:white; background:#8c0e0f; padding: 5px 10px}. A Magyar Állami Operaház vezetői húsz év alatt:

Ütő Endre (1991–1995: főigazgató)
2. *Vámos László* (1995: megbízott főigazgató)
3. *Szinetár Miklós* (1996–2001: főigazgató)
4. *Locsmándi Miklós* (2001. szeptember 15. – 2002. június 26.: főigazgató)
5. *Szinetár Miklós* (2002. június 27-től december 31-ig: megbízott főigazgató; 2003. január 1. – 2005. május 31.: főigazgató)
6. *Závecz Ferenc* (2005. június 1. – július 31.: megbízott főigazgató)
7. *Hegyi Árpád Jutocsa* (2005. augusztus 1. – 2006. június 19.: főigazgató)
8. *Vass Lajos* (2006. június 19. – 2007. június 30.: miniszteri biztos; 2007. július 1. – 2010. október 22.: főigazgató)
9. *Horváth Ádám* (2010. szeptembertől 2011. május 31-ig: miniszteri biztos; 2011. június 1–3.: főigazgató)
10. *Mozsár István* (2011. június 4-től augusztus 8-ig: megbízott főigazgató)
11. *Kovács János* (2011. augusztus 9–17.: megbízott főigazgató)
12. *Ókovács Szilveszter* (2011. augusztus 18-tól 2012. augusztus 31-ig: kormánybiztos)

***

_Kapcsolódó:_

>>> Ősztől már nem kormánybiztos Ókovács Szilveszter >>> Szűkebb, de sűrűbb szezont ígér az Operaház >>> Operaház operaénekesek és karmesterek nélkül - MOÉE: „Szégyen” >>> „A királyon nincsen semmi!” – közleményt adott ki a Magyar Operaénekesek Egyesülete >>> Elszakadt a cérna – Magyar Operaénekesek Egyesülete: fenyegetettség és félelem az Operában >>> Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás az Erkel Színház felújítása >>> Opera: megkezdődött az elbocsátás – Tiltakoznak az operaénekesek >>> Mintegy 200 fővel lesz kevesebb az operaházi közalkalmazottak száma >>> Ókovács Szilveszter: a leépítés dacára van kiút az Operaház számára >>> Elbocsátások az Operában - Magyar Operaénekesek Egyesülete: „esztelen rombolás” >>> Operaház: újabb belső konfliktus - Győriványi szerződését felbontották >>> Bemutatta vezetőtársait a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa >>> Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház élén

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr438000239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.