7óra7

Ellehetetlenül a Szegedi Szabadtéri munkája – Nem is látták az előterjesztést

Ellehetetlenül a Szegedi Szabadtéri munkája – Nem is látták az előterjesztést

2013. 07. 07. | 7óra7

"Tevékenységet folyattat"

„A halaszthatatlanságot az indokolja, hogy az ügyvezető Szeged Megyei Jogú Város tulajdonában álló gazdasági társaság vezetőjeként olyan tevékenységet folyattat amely megengedhetetlen és álláspontom szerint azonnali döntést igényel a tulajdonos részéről,”

Betű szerint ez volt Kohári Nándor eredeti előterjesztése, amelyet Bátyai Edina leváltására vonatkozóan nyújtott be a szegedi közgyűléshez. Nagy Sándor, Szeged volt alpolgármestere blogbejegyzésében arról számolt be: a képviselők anélkül szavaztak zárt ülésen a módosított, immár Kelemen Csaba kinevezése helyett pályázat kiírását előíró javaslatról, hogy azt nem is látták.

Közgyűlési vita Bátyai Edina leváltásáról, még a zárt ülés előtt

Zárt ülés

"Egy cégnek a törvényes működéséhez kell legyen vezetője, tehát elhangzott a kérdés, hogy ha most leváltjuk a cégvezetőt, akkor ki jár el a cég nevében – írja Nagy Sándor. – »Hát a helyettes« – jött a válasz, de Kohári nem tudta megnevezni a helyettest, pedig ugye a határozatba az ő nevét kellett volna beírni. (Meg a születési dátumát, anyja nevét, stb.) »És mennyi lesz a fizetése?« – szólt a következő kérdés. »Mint eddig« – hangzott a válasz. (Mint eddig Bátyainak, vagy mint eddig a helyettesnek?) És ez így folytatódott perceken át. A képviselők előtt továbbra sem volt előterjesztés, ha úgy tetszik, csak a cégvezető-kinevezésekben már meglévő rutin hívta elő a kérdéseket. Keresztúri Farkas Csaba javasolta, hogy akkor Kohári olvassa föl javaslatát, Bohács erre azt mondta, hogy az nem szükséges. Nehezen rekonstruálható, egymást keresztező kérdések és válaszok váltották egymást, ebből olyan határozatot írni, ami megfelel egy cégbírósági bejegyzésnek, és egy vezetői pályázat kiírásának, szerintem lehetetlen."

A volt alpolgármester beszámol arról, hogy Kohári képviselő – utóbb megkapott – előterjesztése formailag nem is tartalmazta a helyettes ügyvezetői megbízását, tehát az előkészítés jogi részébe itt ismét hiba csúszott. Tartalmazott viszont egy olyan előírást, hogy a helyettes az legfeljebb 1 millió forintig köthet szerződést, noha normális körülmények között a városi cégek vezetőinek 50 millióig van felhatalmazásuk erre. Vagyis minden, 1 millió forintnál nagyobb értéket képviselő döntésről a közgyűlésnek vagy bizottságnak kell dönteni. Ez nyilvánvalóan ellehetetlenít egy olyan méretű céget, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok, tekintve, hogy a pályázat lejártáig ügyvezetőnek kell irányítania a céget.

"Aztán a Fidesz megunta a hiányzó részletek tisztázásának nyűgét, és mondták, szavazzunk, és úgy lett, szavaztunk. Javaslat írásban nem volt előttünk, de tényleg, minek is? A képviselő-testület fideszes és jobbikos tagjai megszavazták azt az előterjesztést, amit talán egyedül a Kohári látott" – fogalmaz Nagy Sándor. Botka László alpolgármester nem írja alá a határozatot, vagyis 15 napon belül újabb közgyűlésnek kell megvitatnia a javaslatot.

41. § (5)

December 2. óta Bátyai Edina helyettese, Juhász Péter irányítja a Szegedi Szabadtéri Játékok munkáját. Az előadó-művészeti törvény alapján egyébként rendes felmondással nem lehet eltávolítani egy előadó-művészeti intézmény regnáló, határozott időre kinevezett igazgatóját. Az előadó-művészeti törvény 41. §. (5) pontjára a Színházművészeti Bizottság közleménye is felhívja a figyelmet. A rendelkezés szerint „az állami vagy önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezet vezetőjének határozott idejű munkaviszonyát rendes felmondással megszüntetni nem lehet”. Fegyelmi eljárás pedig nem zajlott Bátyai Edina ellen, így a határozat, ha jogerőre emelkedik, könnyen megtámadható a bíróságon.

"A mai politika erről szól"

Olvasói levelet kaptunk N.-től, egy szegedi olvasónktól, aki egy érdekes történetet osztott meg velünk. Kommentár nélkül közöljük.

"Kedves 7óra7, egy adalék a Bátyai Edina-ügyhöz, elmesélem! Tegnap Budapest felé utaztam, és egy szimpatikus urat hallottam telefonálni. A pénteki 20%-os István, a király árkedvezmény miatt elégedetlenkedett a telefonban. Miközben beszélt, rájöttem, hogy ő az egyik szegedi önkormányzati képviselő. Gondoltam, megkérdezem, miért váltották le Bátyai Edinát. Nagyon kedvesen válaszolt. Azt mondta, hogy ő is nagyon kedveli Edinát, és sajnálja őt, de ez a mai politika erről szól. Most a Fidesz van többségben, az ő embereit kell intézményvezetővé tenni – mondta, és elmesélte, hogy 2010 óta folyamatosan téma Bátyai Edina, csak eddig nem tudtak belekötni. A beszélgetésből érződött, hogy ez így szerinte sem jó (szerintem sem), de ez van... Azt is mondta, hogy ő jóban van Bátyai Edinával, és beszélt is vele telefonon, és mondta neki jótanácsként, hogy sose bízzon politikusban, mert azok arra fordulnak amerre a szél fúj... Egyébként tényleg kedves volt, de elég furcsa indoklásnak tartom ezt. Csak azért írom meg nektek, mert talán árnyalja a képet – azóta is ezen gondolkodom. Üdvözlettel: N."

Kapcsolatfelvétel

A Milla Szeged arra kér minden szegedi polgárt, hogy a következő két hétben vegye fel a kapcsolatot emailben, telefonon vagy személyesen körzete önkormányzati képviselőjével, és győzze meg arról, hogy ez a döntés árt Szeged kulturális életének. A szervezet közleménye leszögezi: a kulturális intézmények működtetése nem azért önkormányzati feladat, hogy lojális elvbarátok foglalkoztatási problémáit orvosolják.

Kapcsolódó:

>>> „Ez a döntés árt Szeged kulturális életének” - a Milla Szeged tiltakozik >>> 15:14 – Leváltották Bátyai Edinát – A polgármester nem írja alá >>> Közönségtalálkozó és szimpátiatüntetés Szegeden >>> Képgaléria a közönségtalálkozóról és a tüntetésről >>> A Magyar Fesztivál Szövetség szakmai döntést akar a Szegedi Szabadtéri ügyében >>> A Zeneművészeti Bizottság szerint pályázatot kellene kiírni >>> Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság - Törvénytelen az előterjesztés >>> Szörényi, Bródy és Alföldi Szegeden – Szimpátiatüntetés a Szabadtéri politikai támadásnak kitett vezetői mellett >>> Szegedi Szabadtéri Játékok: irány a hakni? – Barátok közt: Kelemen Csabát akarja igazgatónak a szegedi Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr247999473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.