7óra7

Felhívás a 2013-as POSZT-ra

Felhívás a 2013-as POSZT-ra

2013. 07. 07. | 7óra7

POSZT Az idei POSZT versenyprogramja március 5-én dől el, és akkor nyilvánosságra is hozzák, március 1-jén pedig már elkezdi munkáját a jövő évre válogató új grémium.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó tulajdonosi szerkezete megváltozott, 2012 februárjától a kétharmados többségű Pécs városa mellett az egyharmados részen egyenlő arányban osztozik a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.

A két társaság megegyezése alapján a 2013. évi POSZT válogatói: a Magyar Színházi Társaság részéről Solténszky Tibor dramaturg, a Magyar Teátrumi Társaság részéről pedig Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A válogatóknak a színházak által javasolt előadásokat meg kell tekinteniük. Emellett természetesen bármely produkciót megnézhetik és meghívhatják, de az ajánlottak elsőbbséget élveznek. Ezért kérnek mindenkit, hogy éljenek a jelölés jogával.

Az elmúlt időszakban módosult az előadóművészeti törvény, és megváltoztak a kategóriák, ezért a jelölési lehetőséget a következőképpen állapították meg: a nemzeti és kiemelt intézmények két előadást jelölhetnek (1 nagyszínházi, 1 stúdió/kamara, illetve az adottságtól függően 2 nagyszínházi vagy 2 stúdió/kamara előadás), a regisztrált színházak egy előadást javasolhatnak, a független, de nem regisztrált társulások által létrehozott produkciók is jelentkezhetnek, de ehhez két elismert színházi szakember ajánlása szükséges.

Mint a felhívásban írják, fontos, hogy elsősorban olyan előadásokat javasoljanak, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház valamelyik játszóhelyén (nagyszínház, kamara, stúdió és szobaszínház) elférnek.

A határon túli magyar színházak esetében a válogatók, ahogy eddig is, támaszkodhatnak a kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválja válogatójának javaslataira.

A jelölések folyamatosak, az utolsó határidő 2013. január 15. A javaslatokat a Magyar Színházi Társaság titkárságán (magyarszinhazi.tarsasag@t-online.hu) várják.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr768001109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.