A FESZ, talán annak okán is, hogy idén – a fesztivál fennállása óta először – egyetlen függetlenek által létrehozott produkció sem szerepel a versenyprogramban (még akkor sem, ha Márta István szerint a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciójában készült Bányavirág független előadás – nem az), de leginkább eleget téve azon célkitűzésének, hogy működése a közösséget szolgálja, valamint mivel innovatív előadások létrehozására törekszik, kihasználva kvalitásait és – működéséből fakadóan sokféle helyzetből származó – tapasztalatait, egy olyan színházi esemény létrehozásán munkálkodik, ami még nem volt a POSZT-on. A szombaton délután 6-kor, a Zsolnay Kulturális Negyed E78 játszóhelyén látható Uránszív című előadás első próbanapja után ugyanis úgy tűnik: a szövetség valóban komolyan vette azon vállalását, hogy helyspecifikus, a pécsi nézőknek szóló, a helyiek hétköznapjaiból merítő produkciót hoz létre.
Tulajdonképpen ebben nem található meg a spanyolviasz egyetlen alkotóeleme sem, hiszen a Krétakör több hasonló alapgondolatú színházi eseményt hozott már létre, illetve az Uránszívet rendező Schermann Márta is készített már civilekkel dokumentarista igényű, a közösségek életéből táplálkozó előadást. Mégsem hétköznapi a helyzet, gyakorlott színházi alkotók színházcsinálást még nem próbált, vagy éppen pályafutásuk elején lévő emberekkel közösen dolgoznak egy produkción.
A Katlan Csoport pályázati kiírására jelentkezők – amin bárki indulhatott, és ha éppen megfelelőek voltak számára az időpontok, akkor ez a bárki máris az előadás alkotói között találhatta magát – túl vannak egy pár napos workshopon, aminek tapasztalatai és ötletei alapján, olykor már kész jelenetekkel, valamint gondolat- és fantáziakezdeményekkel, alkalmazkodva a folyamatosan változó próbahelyszínekhez vágtak neki a munkának. A szereplőket pécsi táncosok, artisták, egy helyi gótikus-metál zenekar tagjai, valamint a Kaposvári Egyetem harmadéves színművész hallgatói alkotják. A közös alkotás pedig ezúttal egészen odáig fajult, hogy nem csak a hírekből ismert, vagy országosan ismertté vált történetek esnek "áldozatául" a színháznak, hanem a résztvevő pécsiek ötletei és sztorijai is bármikor kitehetik lábukat a játéktérre.
Hogy mindez túllépjen a jelenetfüzér-szerűség csonka állapotán, és valóban előadássá váljon, az a rendező Schermann Márta mellett Hárs Anna dramaturg felelőssége. Ennek érdekében, a rengeteg improvizatív – de természetesen előre eltervezett – pillanat mellett előre megírt szövegek is szerepelnek a produkcióban. Kedden az egyik, már csak a színházi megmunkálásra váró jelenetet össze is olvassák a résztvevők: ez a mauzóleum gondnokáról szól, akit az önkormányzat egy zárcserével kizárt az intézményből, de nem eszik olyan forrón, hiszen a gondnok ezen felbuzdulva egy kötélen leereszkedve belülről visszacserélte a zárat (!).
A többi jelenetről csak elöljáróban: színpadra kerül többek között a "pécsi Piroska és a farkas"-történetként hírhedté vált tragédia, feldolgoznak egy decemberi furcsaságot, amikor az összes köztéri szobor fején – ismeretlen kezeknek köszönhetően – Mikulás-sapka díszelgett, lesz szó az uránbányászatról, és az előadás egyik visszatérő figurája lesz a Szatyros néni, Pécs egyik leghíresebb, már-már celebeket megszégyenítő tündöklésben szerencséltetett lakosa. A többi legyen az előadás meglepetése – még így is akad belőle bőven.
A próba – így a kezdetek kezdetén – nagyívű szélsőségeket jár be: a kiforrott ötletek szinte feltartóztathatatlanul haladnak a megvalósulás felé, de akadnak olyan momentumok is, amik csak nehezen akarnak kiszakadni, még nem adták ki magukat: ezeken rendszerint a közös gondolkodás és ötletelés nagyot lendít. A reggeli bemelegítés és zenei gyakorlatok után – sokféle hangszerrel megszólaltatott, élőzenével kísért produkció születik – a mértékletes tempóban haladó próba során nem egy váratlan, az alkotók nagy elismerését kiváltó jelenet születik.
A kaposvári színműsök például egészen az operettsikerig juttatják a hablatynémetül beszélő osztrákok gépágyúkkal megtámogatott vadászatát. Az egyik tánccsoport pedig olyan népi motívumokkal teletűzdelt táncot rittyent a pillanatok alatt impulzívvá váló, amúgy meglehetősen steril próbaterembe, hogy az alkotóknak komoly munkájába telik, hogy az még hatásosabban képezze a születő előadás szerves részét. De az előadás zenéjéért felelős Ávéd Jánosnak végül sikerül összhangba hoznia Pécs különböző, kultikus vagy éppen központi helyeivel.
Mindezek ellenére a próba legemlékezetesebb pontja mégis az, amikor egy mondóka citálását kísérve, a pillanat hevében adódott összhangban megszólal egy dobbá avanzsált köcsög és egy hegedű. Igazából semmi truváj nem történik a vonós hangszer húrjain, a mulatós dallamok azonban olyan magától értetődő kapcsolatba kerülnek a mondókával, hogy a visszafogottan ötletelő csapat majdhogynem egy emberként táncra perdül. Ez végül is nem történik meg, de a lábak egytől egyig, egyként kezdik el élni közös életüket.
Ezek persze még csak jelenetkezdemények, az előadás még gyerekcipőben jár, de a bemutatóig – a próbaidőszak viszonylatában persze – még rengeteg idő van. „Ez tulajdonképpen egy csontváz, egy csomó husit rá kell pakolni” – biztatja a szereplőket Schermann a próbán, s ha ez valóban így lesz, akkor minden adott, hogy a FESZ valóban egy élményszámba menő előadást hozzon létre, és olyat tegyen le az asztalra, amit 12 év alatt a POSZT még egyszer se. Meglátjuk.
Pécs_
_POSZT-blog 2012:_
>>> 1. nap: Köz-társaság >>> 2. nap: Angolok és angyalok >>> 3. nap: Nincs bocsánat >>> 4. nap: Utcára nyílik? >>> 5. nap: Szövegelések
_Háttér:_
>>> Barátság, szakma, béke, POSZT >>> Nyolc előadás, amely a POSZT-válogatásból kimaradt
_FESZTáv:_
>>> FESZtáv – a Független Előadó-művészeti Szövetség a POSZT-on