7óra7

Kilenctagú bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői pályázatát

Kilenctagú bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői pályázatát

2013. 07. 07. | 7óra7

Vidnyánszky Attila A testületben az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának jelöltjeként helyet kapott - ahogyan az korábban a sajtóban már megjelent - Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója.

A munkavállalókat Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetét Konrád Antal színművész képviseli. Rajtuk kívül a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó, a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviseletében pedig az Emmi két szakreferense vesz részt a testület munkájában.

A bizottságnak a pályázatok beérkezésétől számított 30 napon belül, december 14-ig kell értékelnie a munkákat. Azt követően a miniszternek további 30 napja lesz a döntésre.

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtökön azt mondta az MTI-nek, azt szeretné, "ha minél hamarabb döntés lenne".

A Nemzeti Színház élére a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert mellett Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem Művészet Kar Színházi Intézet vezetője, az Előadó-művészeti Iroda Színházművészeti Bizottság elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott.

A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr337999545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása