7óra7

Ősbemutatók a Miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon

Ősbemutatók a Miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon

2013. 07. 07. | 7óra7

Federico García Lorca műveinek ihletésére készült Vajda János két egyfelvonásos operája, a Don Perlimplin és a Don Cristobal. Az ikerdarab egy történet két olvasata: az öregedő férfi és a fiatal lány szerelmét meséli el szomorú és vidám játékként a debreceni Csokonai Színházzal koprodukcióban - hangzott el a fesztiválszervezők pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Kolozsvári Magyar Opera Orbán György Bűvölet című operáját mutatja be a miskolci operafesztiválon.

"A történet az önpusztító Róma végnapjaiban játszódik, szereplői a túlélés stratégájának hamis alternatívái között lavíroznak. Meghökkentő fejlemények során eszmélnek rá: a szépség és az igazság összefügg" - emelte ki Kesselyák Gergely, a fesztivál igazgatója.

A "legkortársabb kortárs", a Bartók Plusz 2013 legfiatalabb szerzője a tizenhét éves Iván Sára. A diáklány a monarchia hangulatát idézi meg operettjében Ez történt Bécsben címmel, az előadásban a Szegedi Egyetem Zeneművészeti karának hallgatói működnek közre. Iván Sára a Szegedi Egyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola negyedikes tanulója magánének tanszakon.

Tavaly egyetlen rendező (Román Sándor) koncepciójában adták elő Bartók színpadi műveit. Az idén is színpadra kerül mindhárom egyfelvonásos, de három különböző nézőpontból, három különböző társulat előadásában. A kékszakállú herceg vára a Kolozsvári Magyar Opera, A csodálatos mandarin a Nagyszebeni Balettszínház társulata, A fából faragott királyfi a G.G. Tánc Eger produkciójában látható - emelte ki Kesselyák Gergely. Hozzátette, hogy az együttműködések kezdeményezői kívánnak lenni.

Új szerzők, friss és népszerű operai szemlélet megtalálására tesz kísérletet A jövő kulcsa címmel meghirdetett operaíró verseny, amelyre első alkalommal kilenc alkotás érkezett be. A Bartók Plusz zenei felfedezéseit először 2013-ban teszik közkinccsé. A nemzetközi zsűri által kiválasztott darabok közül hármat "felolvasó" operaelőadásként is megismerhet a közönség. A legszebb részletek gálahangversenyen csendülnek fel. A szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján kiválasztott győztes darabot operaelőadásként mutatja be jövőre a Bartók Plusz 2014.

A "Bartókon túli" zeneművek között különlegesnek ígérkezik a Szovjetunióban évekig betiltott új stílusú zenés darab, a Juno és Avos bemutatója a moszkvai Alekszej Ribnyikov Társulat előadásában. A csehországi Liberec színháza Jules Massenet Don Quichotte című operáját hozza Miskolcra.

Választott mottóját - Ezrek operája - 2012-ben az Avasi kilátónál megrendezett Tosca-előadásokkal igazolta a fesztivál. A projekt sikerét jelzi, hogy a nem mindennapi látványosságnak csaknem háromezer nézője volt. A Bartók Plusz 2013-as programjában most a világ operairodalmának másik sikerdarabját, a 200 éve született Verdi Traviata című művét láthatja a közönség Anger Ferenc rendezésében.

Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára Közép-Európa egyik legjelentősebb zenei fesztiváljának nevezte a miskolci eseménysort, amelyet a tárca 20 millió forinttal támogat a miniszteri keretből.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr307998745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.