7óra7

Pécsi Nyári Színház – Tizenhat produkcióval várják a közönséget

Pécsi Nyári Színház – Tizenhat produkcióval várják a közönséget

2013. 07. 07. | 7óra7

Edith Piaf Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője a csütörtökön, Pécsen tartott programismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 1978-ban indult kulturális eseménysorozat az Anna udvarban és a Káptalan utcai szabadtéri színpadon harminc este ígér tartalmas kikapcsolódást, szórakozást.

Kiemelte, hogy a nyári színház három saját produkcióval jelentkezik: A jó, a rossz és a colos című vadnyugati táncbohózatot önállóan, a Móricz Zsigmond regényéből készült Úri murit a Janus Egyetemi Színházzal, a Rideg Sándor és Tímár Péter Indul a bakterház című bohózatát a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen mutatják be.

A teátrumi programok sorában szerepel az Orlai Produkciós Iroda előadása, Závada Pál Jadviga párnája című zenés színpadi játéka kritikánk itt) a Bánfalvy Stúdió Szabó Magda Abigél (kritikánk itt olvasható) című művének színpadi adaptációjával vendégszerepel, a Fogi Színház - B. Bulvárszínház pedig Marc Camoletti Négy férfi egy gatyában című zenés vígjátékát hozza el Pécsre.

Zágon István, Mohácsi István és Mohácsi János Hippolyt című darabját szintén az Orlai Produkciós Iroda, Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című alkotását pedig a Stílusgyakornokok előadásában láthatják az érdeklődők.

Vidákovics Szláven elmondta: a táncok kedvelőit az Aldebaran Kompánia és a Netz Táncprodukció Fabula Rasa című flamenco-estjére, a De Cobre együttes Roma-magyar flamenco fúzió című előadására, Gyenis Boglárka, valamint az Oriental Fusionett A női szépség tánca, továbbá a Baranya Táncegyüttes Néptáncszínház című estjére várják.

Jadviga párnája - Pál András, Ónodi Eszter

A Hungaroperett Az operett csillagok éjszakája című produkcióval jelentkezik, Vári Éva egy egész estét szentel Édith Piafnak koncertet ad Pécsen Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, valamint a Vujicsics Együttes.

A főszervező a nyári színház költségvetéséről elmondta, hogy terveik szerint idén 40 millió forintból gazdálkodnak. A pénz felét a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyerték, a többit jegybevételekből, szponzori támogatásokból teremtik elő.

Vidákovics Szláven örömét fejezte ki, hogy a fesztivál nemcsak Pécsről és környékéről, hanem az ország távoli városaiból, sőt, Hollandiából és Németországból és jelentős számú érdeklődőt vonz. Ezért a programot is úgy állították össze, hogy abban több, magyar nyelvtudást nem igénylő zenés-táncos darab legyen.

A Pécsi Nyári Színház előadásaira itt vásárolhatnak jegyet de június 1-től a Pécsi Horvát Színház épületében és a pécsi Színház téren felállított standnál is lehet majd belépőket váltani.

Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere a sajtótájékoztató keretében átadta Vidákovics Szlávennek azt az oklevelet, amely tanúsítja, hogy 2013 májusától öt éven át újra ő láthatja el a Pécsi Horvát Színház igazgatói feladatait.

>>> A Pécsi Nyári Színház műsora a 7óra7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr437998423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.