7óra7

Sikerrel zárult az első miskolci SZEM

Sikerrel zárult az első miskolci SZEM

2013. 07. 07. | 7óra7

SZEM

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen szervezett fesztivál fő célja teljesült, hiszen valóban az együttlét ünnepévé vált a miskolci SZEM (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) öt napja, ahol hat ország színművészeti egyetemének diákjai találkoztak, dolgoztak együtt, és ismerkedtek meg új szempontokkal, módszerekkel, trendekkel. A Magyarországon egyedülálló, és Európában is ritka fesztivál öt napja alatt kapcsolatok épültek, szerelmek szövődtek, és a miskolci közönség megismerkedhetett a színművészet legfrissebb irányvonalaival, a különböző színművészeti egyetemek vizsgaelőadásaival. Az „A” kategóriás fesztiválon jelen volt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem három előadással, a Szarajevói Előadó-művészeti Akadémia, a svájci Dimitri Színházi Iskola, a varsói színművészeti akadémia, a bukaresti színház- és filmművészeti egyetem, valamint egy koprodukcióval a müncheni és a krakkói akadémia. A Kaposvári Egyetem másodéves hallgatói (Kocsis Pál osztálya) nyílt órát mutattak be a fesztivál szakmai programjának részeként. Horváth Csaba, a Forte Társulat művészeti vezetője fizikai színházi gyakorlatokat, Sáry Bánk zeneszerző kreatív zenei gyakorlatokat tanított a fesztivál fiatal művészeinek, Szabó Mónika karvezető, karmester a többszólamú közös éneklés rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, Gemza Péter táncos, koreográfus pedig A színész mint marionett címmel vezetett műhelymunkát. A résztvevők a fesztivál zárónapján nyílt prezentációkon mutatták be elsajátított ismereteiket. Az egyes napok zárásaként kortárs írók: Tasnádi István, Háy János, Grecsó Krisztián és Forgách András beszélgetett az előadások alkotóival és nézőivel.

A miskolci közönség fesztivál iránti kivételes érdeklődését jelzi, hogy a szemle első napjára minden jegy elkelt, és az előadások telt házzal futottak.

SZEM

A SZEM sikeréhez a lebonyolításban segítő helyi cégek, intézmények mellett hozzájárultak a Miskolci Egyetem kulturális, idegenforgalmi szakának hallgatói, a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói, a Miskolc Városi Diákönkormányzat valamint a Montázs Egyesület is. A fesztivál szervezői a legtöbbet segítő önkéntesnek ítélték a Szemünk fénye-díjat, amit a miskolci egyetem hallgatója, Fazekas Zsombor vett át Kiss Csaba igazgatótól február 9-én.

SZEM

A tervek szerint 2014 februárjában újra kinyílik a miskolci SZEM a színházban, hogy újfajta tematika alapján újra bemutassák az európai színházművészet irányait.

A 7óra7-en a fesztivál nemzetközi programjából a Júliának meg kell halnia és A mi osztályunk című előadásokról jelent meg kritika.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr957999081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.