7óra7

Szentendre éjjel-nappal - Švejk-vacsora a Fő téren

Szentendre éjjel-nappal - Švejk-vacsora a Fő téren

2013. 07. 07. | 7óra7

A fesztivál a Nyitunk a Dunára című programsorozattal vette kezdetét péntek délelőtt, a kulturális rendezvény keretében indult el a város új gátjának projektje. A Duna-parti helyszínen egyebek között közös fotózással, szabadtéri kiállítással emlékeznek a városképet is meghatározó régi gátra, és kihirdetik az erre az alkalomra kiírt "Gát-dal-verseny" győztesét is.

Szentendre

A hetedik évébe lépő összművészeti fesztivál szíve a közelmúltban megszépült belváros, az újjáépült MűvészetMalommal, Fő térrel és Dumtsa utcával, de számos más helyszínen is találnak programokat a látogatók.

Idén is folytatódik az évek óta nagy sikerrel zajló Nyitott Műhelyek sorozat. A Régi Szentendrei Művésztelepen Aknay János festőművész várja műhelyében a látogatókat, a Fő téren Pistyur Imre kőszobrász, Vincze László papírmerítő, Mezei Sándor festőművész, Fónad István fafaragó népművész, Kovács László Putu kovács iparművész fogadja az érdeklődőket rögtönzött "műtermében".

A MűvészetMalomban szombaton és vasárnap ingyenes belépéssel és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket, akinek lehetőségük lesz belekóstolni a szobrászatba és a festészetbe is.

Erre az alkalomra nyílik meg ef. Zámbó István "13 kis méretű EBP" című kiállítása (a rejtélyes rövidítés különleges beavatkozással készült nyomattípust takar), valamint Szalay Pál képzőművész és Doszkocs Zsuzsa festő tárlata. Bemutatkoznak a fiatal iparművészek is, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Budapesti Kommunikációs Főiskola friss diplomás hallgatóinak alkotásai a Péter-Pál Galériában láthatók, a Lázár cár tér Kortárs Művészeti Piacán csaknem 50 képző- és iparművész lesz jelen.

A zenei étlapon egyebek mellett könnyű nyári szvingmuzsika, multiinstrumentalista zene és neoromantikus poszt-punk szerepel, de megtalálható a Balkán Fanatik koncertje, a Söndörgő és Borbély Mihály közös előadása is, és kínálnak ízelítőt a szentendrei dalmátok zenei hagyományaiból, valamint a magyar tekerőmuzsika világából.

A kultúrák találkozásaként a Skanzen magyarországi szlovák táncok bemutatójával érkezik, szombaton India várja az érdeklődőket filmmel, tánccal és koncerttel, és megidézik Görögországot is az Iliosz tánccsoport és a Mydros zenekar segítségével. A Magyarországi Szerb Színház és a szabadkai Ravnica tamburazenekar világhírű musicalekből szólaltat meg részleteket különleges feldolgozásban.

Švejk! Vacsorázzunk! - Tóth Zoltán

A gasztronómiai kínálat egyik idei különlegessége a Švejk-vacsora ahol a Monarchia dalaival és ízeivel ismerkedhetnek meg az ínyencek: a vendéglőjáték során tradicionális cseh fokhagymalevest és barna sörben pácolt fűszeres sertéssültet is felszolgálnak. Hašek világhírű művét Tóth Zoltán "alkalmazta vendéglőre".

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr158000115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.