7óra7

Színház a Festetics kastély kertjében – Indul a XIII. Keszthelyi Nyári Játékok

Színház a Festetics kastély kertjében – Indul a XIII. Keszthelyi Nyári Játékok

2013. 07. 07. | 7óra7

A programsorozat csakúgy, mint az eddigi években, a Centrál Színház szervezésében jön létre, azonban idén már nem csupán a Centrál Színház előadásait láthatja a közönség a kastélykertben. A repertoár meglehetősen széles. Lesz gyerekdarab Simon Kornél rendezésében a Balaton Színházban (A Hang-villa titka lesz Beatles-koncerttel egybekötött vígjáték (Black Comedy de Keszthelyre érkezik a Centrál Színház egyik legnagyobb sikere, a Pletykafészek és a már hatodik éve játszott remek Woody Allen darab, a Semmi pánik is, valamint először lesz látható Keszthelyen a Centrál Színház egyik emblematikus előadása, a New York-i komédia

Ezekben a komédiákban olyan színészekkel találkozhat majd a közönség, mint Rudolf Péter, Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Pokorny Lia, Liptai Claudia, Simon Kornél, Haumann Péter, Scherer Péter, Magyar Attila, Borbás Gabi és Kern András. De az Orlai Produkció zenés estjében, a Férfi és Nőben fellép még Udvaros Dorottya, Kulka János és Cserhalmi György is, akik Básti Julival együtt Dés László és Bereményi Géza dalait éneklik.

Festetics kastély, Keszthely

Ezen kívül sor kerül három tánc-showra is, amelyet az ExperiDance tánctársulat mutat be a kastélykertben. A világhírű grúz tánctársulat, a Shavlego produkcióját is megtekinthetik a nyár folyamán az érdeklődők.

Az idei eseménysorozatra több, mint 10 000 nézőt vár a Keszthelyi Nyári Játékok.

>>> A Keszthelyi Nyári Játékok műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr278000335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.