Az idei TESZT, amely május 24-31. között zajlik, azért lesz más az előző évekhez képest, mert a színház idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját, amelyet a társulat szeretne méltóképpen megünnepelni. Ennek jegyében a fő programhoz kapcsolódóan számos évfordulós eseményt szerveznek, köztük egy ünnepélyes gálát, amelyet a volt és jelenlegi kollégák részvételével szervez meg a színház. Tervben van egy kiállításmegnyitó, és egy könyvet is kiad az intézmény az évforduló alkalmából.
A színvonalas előadások, jubileumi rendezvények mellett az idei találkozó is bővelkedik off-programokban, így az érdeklődők már a nyitó napon részt vehetnek azon a koncerten, amelyen Lajkó Félix és zenekara játszik, de a fesztivál keretén belül mások is zenélni fognak: többek között a Boris Kovač és a La Campanella formáció is fellép, illetve Harry Tavitian és Cserey Csaba is koncertezik.
A TESZT az elmúlt években egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban (Hajdu Szabolcs: Békeidő, Elżbieta Chowaniec: Gardénia, Pintér Béla–Darvas Benedek: Parasztopera), ugyanakkor a találkozó szemléje lett a szűkebb értelemben vett régió színházi előadásainak is, így az idei évben is látható a temesvári német és román nyelvű színházak egy-egy előadása, illetve a korábbi gyakorlathoz híven a szervezők meghívták az újvidéki, szabadkai, aradi magyar színházakat. Újdonságnak számít viszont, hogy idén a Szegedi Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház is jelen lesz a találkozón egy-egy kisebb produkcióval.
A szervezők azt szeretnék, ha a korábbi évek hagyományát folytathatnák, ugyanakkor az eseményt még jobban kiszélesíteni szándékoznak, így az idei évben a már említett újdonságok mellett két szerb nyelvű előadás is sorra kerül, mindkettőt a régió kiemelkedő előadásai között tartják számon. Budapesti partnerszínházak előadásai is jelen lesznek, így a gazdag programban olyan alkotók nevei bukkannak fel mint Pintér Béla, Hajdu Szabolcs, Horváth Csaba, Mihai Măniuțiu, Tomi Janežič, Boris Liješević, csak néhányat említve a kiemelkedő rendezők sorából, akik előadásai minden bizonnyal gazdaggá és színvonalassá teszik a programot.
Bár a TESZT regionális fesztivál, és ez a tény behatárolja a válogatás lehetőségét, a temesvári színház igyekszik minden évben úgy összeállítani a programot, hogy erőteljes profilja legyen. Volt, amikor a mozgásszínház dominált, máskor pedig klasszikus művek újraértelmezésére koncentráltak. Az idei TESZT programjában többnyire olyan előadások vannak, amelyek érzékenyen reagálnak egy-egy társadalmi helyzetre, vagy a színház szerepére kérdeznek rá. Sok olyan előadás szerepel a programban, amelynek rendezője szerzője is egyszemélyben az előadásnak, sőt, az is előfordul több esetben, hogy a rendező is játszik a produkcióban.
A fesztiválos hangulat, a családias légkör és az évforduló ünnepélyessége a szervezők szerint kitűnő alkalom lesz arra, hogy a régi tagok, kollégák, barátok, partnerek meg tudják osztani a múltban elért sikereiket, eredményeiket, kudarcaikat és megvalósulatlan álmaikat, ugyanakkor beszéljenek a jövőről is, amelynek alakulásában mindenkinek felelősséget kell vállalnia. Ezt a célt szolgálja a fesztivál zárónapján tartandó konferencia, amelyre a régió színházainak képviselőit várják a szervezők, illetve gálaműsorra is sor kerül, amelyen a színház régi tagjai közül is fellépnek néhányan.