7óra7

Többen voltak az első Zsolnay Fesztiválon mint várták

Többen voltak az első Zsolnay Fesztiválon mint várták

2013. 07. 07. | 7óra7

Zsolnay Kulturális Negyed "Az öthektáros terület infrastruktúrája jól vizsgázott, az épületek, a programhelyszínek képesek voltak a nagy látogatószám befogadására és a minőség biztosítására. Örülünk, hogy nemcsak Pécsről, hanem az ország legkülönbözőbb tájairól is ellátogattak hozzánk" - idézte ügyvezető igazgatóját, Márta Istvánt az 50 millió forintos költségvetésű fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Zrt. szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Utaltak arra, hogy a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében kialakított Zsolnay Kulturális Negyedben múlt hét péntektől 20 helyszínen, 450 fellépő közreműködésével mintegy 100 rendezvényt kínáltak az érdeklődőknek. A programból mindössze két előadás maradt el, ezek előre megvásárolt belépőit visszaváltották.

A fesztivál nyitányaként háromszáz pécsi kórustag énekelt Palya Beával a pirogránit udvar színpadán, miközben több évtized szünet után egy füstperformansz erejéig újra működtek a Zsolnay gyár pirogránit üzemének 25 méter magas kéményei.

Jelentős volt az érdeklődés a külföldi fellépők programjai iránt: a portugál Madredeus, a francia Les Tambours du Bronx, a szerbiai Boban és Marko Markovic Orkestar és az osztrák Bauchklang együttes nagykoncerten, az ír folk-rock zenét játszó olasz La Tresca klubkoncerten szórakoztatta a nagy számú vendégsereget.

A magyar előadók közül a legtöbben a Csík Zenekarra, az Amadinda ütőegyüttes fellépésére, Lajkó Félix citerás és Palya Bea szefárd estjére voltak kíváncsiak, de a Mandel Quarter produkciója is nagy figyelmet kapott.

A szervezők kiemelték: a látogatókat a kulturális fesztiválokhoz képest szokatlanul erős színházi kínálat várta. A Zsolnay Színház programja olyan előadásokból állt össze, mint például Tasnádi István Tranzit című darabja, melyet Hargitai Iván színművészetis egyetemisták részvételével állított színpadra. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Szarvassá változott fiú (írásunk itt olvasható) című produkciója Törőcsik Marival és Trill Zsolttal a főszerepben éppúgy zajos sikert aratott, mint a budapesti Katona József Színház 6+1 programja.

A közönség külön színházi jegy megváltása nélkül is különleges élményekkel gazdagodhatott: a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház színészei Gyárturisták című rendezvényével, Palya Bea pedig több alkalommal is énekszóval mutatta be a területet.

A fesztiválon kiemelt szerep jutott a Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak: a művészeti kar diákjai több tucat szabadtéri és zárttéri installációval, performansszal és koncerttel várták a résztvevőket, a kommunikáció- és médiatudományi tanszék hallgatói DJ esttel és élő VJ paintinggel készültek, ezen kívül folyamatosan dokumentálták és közvetítették a fesztivál eseményeit.

Az I. Zsolnay Fesztivál keretében több ezren látogatták meg a Zsolnay Kulturális Negyed állandó tárlatait, köztük a napokban megnyílt család- és gyártörténeti kiállítást.

Az eseménysorozat kimondottan családbarát és biztonságos volt: a magas látogatószám ellenére számottevő károkozás, közrend elleni vétség és baleset sem történt. A Zsolnay negyed honlapjának, a www.zskn.hu-nak 33 ezren látogatója volt a fesztivál ideje alatt - zárta közleményét a Zsolnay örökségkezelő.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr88000731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.