7óra7

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházról: Egy másik dimenzióból

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházról: Egy másik dimenzióból

2013. 07. 07. | 7óra7

"Ez kétségkívül egy jól működő színház, és ha pusztán egy színházról volna szó, akkor nem is próbálkoznék ennek a színháznak a vezetőjével megmérkőzni, de itt a Nemzeti Színházról van szó. Ami lényegileg más (…), sokkal több mint egy színház pusztán, túlmutat önmagán, és valóban a nemzet színházává kell válnia. Ez most nincs így" – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatói posztjára aspiráló rendező.

Vidnyánszky Attila a Hír TV Kontraszt című műsorában

Vidnyánszky szerint a Nemzeti "megmarad Budapest keretein belül". Elképzelése szerint másfél-két év alatt a repertoár egyharmadát vendégelőadások tennék ki, a társulat pedig rendre játszana másutt is. Kutatómunkát, lapot, nemzetközi színházi fesztivált indítana, utóbbi kivételével szerinte erre az anyagi források is megvannak.

Kérdésre válaszolva elmondta: a színház repertoárján szereplő darabokkal "nincs baj", sőt, elismerte a színház igyekezetét új darabok születésére vonatkozóan, ami szerinte fontos dolog. "A darabok üzeneteivel, a valósághoz való viszonyával vannak problémáim" – mondta, de a részleteket a társulat előtt akarja kifejteni, ha megnyeri a pályázatot. Mint mondja, az ő előadásai a máról, a mának szólnak, "csak egy másik dimenzióból szólítom meg a valóságot és a közönséget".

A különbség szerinte abban van, hogy amikor ő a színházában a valóságról beszél, az "vízszintesen és függőlegesen is távlatokkal bír", és úgy vette észre, hogy a közönség erre fogékony. A műsorvezetői közbevetésre, miszerint Alföldi Róbert színházára is fogékony a közönség, azt mondta: "Nyilván." Hozzátette: bízik abban, hogy megválasztása esetén lesz közönsége, ahogy Debrecenben, "egy konzervatívnak hitt városban is gyönyörű szépen felépült ez".

A társulat átalakításáról szólva elmondta: hozna színészeket, de biztosan lesz, aki feláll és olyan is, akinek ő köszöni meg a munkát, de "messzemenően szakmailag". Erről konkrét elképzelései egyelőre nincsenek, előbb még alaposabban meg akarja ismerni a társulatot. Arra a kérdésre, hogy színészként foglalkoztatná-e Alföldi Róbertet, azt válaszolta: "Akár. Ez is tárgyalás kérdése. (…) Én tehetséges embernek tartom színészként is őt, és az az érdekem és célom, hogy egy normális kommunikáció alakuljon ki köztünk."

Vidnyánszky elmondta: büszke a módosított előadó-művészeti törvényre, emiatt is érik támadások, amire fel van készülve ezután is. Nem csatolt támogató nyilatkozatokat a pályázatához; mind mondta, akiket ő megnevez, azokkal régóta szorosan együttműködik, kötődik hozzá. Felemlegette, hogy Alföldi tőle, mint a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetőjétől kért támogató nyilatkozatot, pedig amióta ő ott van, nem látta ott Alföldit. (Arról nyilván nem szóltak neki, hogy a Kaposvári Egyetem hallgatói közül volt, aki gyakorlaton szerepelt a Nemzeti Színházban, ezzel segítve a képzést. – A szerk.) Mivel Alföldi 160 támogatója között számos külföldi szakember van, a műsorvezető feltette a kérdést, mit gondol, mennyire kompetens az ő véleményük a magyar Nemzeti Színház igazgatói posztját illetően, Vidnyánszky pedig lecsapta: "Én úgy gondolom, hogy semennyire sem kompetensek." A belföldiek Alföldinek adott szándéknyilatkozatát pedig "kínosnak" nevezte, szerinte sokan közülük neki is adtak volna ilyen nyilatkozatot (bár ő nem kért tőlük). "Én nem akartam így megosztani az embereket, én nem akartam ilyen helyzetbe állítani őket." Hozzátette: ha ő kapja a színház vezetését, szerinte bárkit meg tud szólítani a szakmában, szándéknyilatkozat nélkül is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277999563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.