7óra7

Vidnyánszky: teltházas volt a DESZKA Fesztivál

Vidnyánszky: teltházas volt a DESZKA Fesztivál

2013. 07. 07. | 7óra7

Az előadások mindegyike telt házas volt és a szakmai beszélgetések is komoly érdeklődés mellett zajlottak - összegezte a fesztivált Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója az MTI-nek. Szavai szerint a Debreceni Színházi Kerekasztal (DESZKA) elnevezésű, főleg felolvasóesteket magába foglaló esemény kinőtte magát, miután a Csokonai Színház felkarolta azt és beillesztette a teátrum programjába.

Virágos Magyarország - Ónodi Eszter

A kortárs magyar drámák fesztiválja 2011-ben 19 előadással érte el a csúcspontját, de az idei 10 darabot sem szabad lebecsülni, tekintettel arra, hogy egyre kevesebb új mű születik - hangoztatta.

A Nemzeti Színház kinevezett igazgatójának csak amiatt van hiányérzete, hogy nem sikerült az elmúlt években nemzetközi fesztivállá emelniük a DESZKÁ-t, de véleménye szerint ennek elérése az új vezetés számára lehetőség és kitörési pont. "Idén szó volt egy észt társulat fellépéséről, de végül nem sikerült megszervezni az eljövetelüket" - mondta.

A 42. hét - Csákányi Eszter, Szakonyi Györk

A február 28. és március 4. között zajlott fesztivál szakmai programjai a posztmodern stílus, Weöres Sándor életműve és a gyermekek színházzal való kapcsolata köré épültek fel.

A hazai és határon túli magyar társulatok fellépése közül a direktor nem kívánt egyet sem kiemelni. Az előadások népszerűségét érzékeltetve közölte: szombaton az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a Pintér Béla és Társulata előadását a Csokonai Színház nagyszínpadán tartják, a közönség pedig pár óra alatt elkapkodta az így elérhetővé vált további háromszáz jegyet.

Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: a Nemzetiben is alapkérdésnek fogja tekinteni a kortárs magyar drámák ügyét, véleménye szerint évi két-három ősbemutató "elérhető, megoldható feladat és cél."

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr487998981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.