7óra7

A Különórával turnézik a szekszárdi német színház

A Különórával turnézik a szekszárdi német színház

2013. 07. 09. | 7óra7

A szerző által tragikus komédiának nevezett egyfelvonásost decemberben mutatta be a társulat a színház román származású rendezője, Florin Gabriel Ionescu rendezésében. A darabot elsőként januárban, a pécsi Koch Valéria Gimnázium diákjai előtt játsszák, majd februárban további, mintegy húsz előadást tartanak német nyelvet oktató középiskolákban – közölte az MTI-vel a színház, amely az előző évadban Georg Büchner Leonce és Lenájával tájolt.

A magyar nyelvű színpadokon jól ismert kamaradarab két főszereplője a doktorátusra készülő, de számolni sem tudó diák és professzora, aki szellemi fölényének tudatában terrorizálja tanítványát; a kettőst Alica Weirauch és Matthias Patzelt alakítja.

A darab nem az iskoláról, sokkal inkább az életről, a diktatúráról szól – mondta az előadásról Frank Ildikó, a DBU igazgatója. A célunk az, hogy a közönség elgondolkozzon azon, vajon milyen körülmények vezethetnek odáig, hogy valaki mást terrorizálhat, miközben maga híján van alapvetően jó képességeknek – tette hozzá.

A színház fontosnak tartja, hogy a fiatal közönség megértse a Különóra üzenetét, ezért minden előadás előtt a mű problematikájának feldolgozását segítő háttéranyagot juttatnak el a középiskolákba – mondta a társulat vezetője.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr87999389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.