7óra7

Fennállásának legsikeresebb évadát zárta Szkéné Színház

Fennállásának legsikeresebb évadát zárta Szkéné Színház

2013. 07. 13. | 7óra7

A nagy füzet - Nagy Norbert, Andrássy Máté, Krisztik Csaba Ahogy a sajtóközlemény kiemeli, Csákányi Eszter először dolgozott Pintér Bélával és a következő évadban, a társulat készülő bemutatójában is viszontláthatják az érdeklődők. Pintér Béla Szép Ernő-díjban részesült a színpadi nyelv megújításáért, a XX. Nemzetközi Könyvhétre pedig nyolc drámája jelent meg kötetben.

A színház Kő, papír, olló című osztályterem-színházi előadása a pályaválasztás előtt álló diákok számára készült, amit elsősorban hátrányos helyzetű települések iskoláiba vitték el, ahol a tanulókkal az előadás kapcsán a továbbtanulást megelőző nehézségekről beszélgettek. A foglalkozáson eddig több mint háromszáz diák vett részt.

Vendégeskedett a Műegyetem rakparton a sepsiszentgyörgyi M Stúdió valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is. Ez utóbbi által megrendezett TESZT Fesztiválra a Szkéné három előadása is meghívást kapott éppúgy, mint a nyár végén rendezendő Vidor Fesztiválra, ahol a Bivaly-szuflé a Bányavakság és A 42. hét is szerepel.

A következő évad első bemutatója a POSZT-on felolvasó színházi keretek között már bemutatott Bányavíz lesz, amely a Bánya-trilógia záró epizódja. Beugrással lesz látható Szegeden a THEALTER Fesztiválon és az Ördögkatlan Fesztiválon A nagy füzet Zsámbékon, ahol Nagy Norbert szerepét Keresztes Tamás, a Katona József Színház művésze veszi át.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr747998147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.