7óra7

Generációk egy kocsmában
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Generációk egy kocsmában

2013. 07. 19. | 7óra7

Az előadás a pultnál kezdődik – az álló színházat kedvelők legnagyobb örömére –, ahol könnyed szösszenetként játszadozik el két színész azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyikük egy sorozatgyilkos, másikuk pedig egy áldozat lenne. A multikulti hangulat – románul és németül is elhangoznak a szövegek, de magyar felirattal is lehet követni az eseményeket – és a „mi most csak eljátsszuk, hogy eljátsszuk” stíl szerethető formát kölcsönöz a közjátéknak – még egy okleveles kéjgyilkost is avatnak a közönség soraiból, szóval igazán közvetlen a hangulat. Aztán bemegyünk az egyik szobába – klasszikus nézőtér-színpad leosztás, épp csak kényelmetlen bárszékek vannak a színházi székek helyén –, és következik az első egyfelvonásos, a Fúriák című darab lelkes előadása.

Három beszélő ember akkor is nehezen tudja pusztán a beszélgetését izgalmassá tenni a színpadon, ha markáns olvasata van az adott műről, hát még akkor, ha nincs. Pláne arról nincs, hogy mi a túróért fontos ez nekik, meg hát ugye nekünk. A hétköznapi szakítós alapszituáció ráadásul ki van egészítve a férfi nővérével, aki csak a fiú fülébe suttogva hajlandó kommunikálni, a fiú pedig befolyásolható lény, így meglehetősen könnyen enged nővére minden abszurd és kevésbé abszurd ármánykodásának. Összességében a fiú egy töketlen pöcsnek, a lány egy koravén feleségnek, a nővér pedig egy emo-gót-punknak tűnik, és a rendező jellemábrázolásként ennél komolyabb feladatot nem is ró a színészekre – a rövidke darabot úgyis elviszi a kisreál-abszurd koktél, gondolhatták. De ennél több is volt gondolva. A jelenet után röpke közönségtalálkozó tartatik – bruttó 5 percben –, amelyben arra a kérdésre keresik a választ az alkotók, hogy vajon a lány kamuzta-e a srácnak, hogy halálos beteg, mert így akart szakítani, vagy tényleg az? Ez a felkavaró, és rendkívül fontos kérdésfelvetés végtére is szül reakciót: az emo-gót-punk nővér színpadilag kb. egy tucat eszközzel jelzett abszurditását volt, aki hiperrealista kamaszábrázolásnak vélte. Hát igen, ezek a mai fiatalok... Már megérte ez az egész.

Geschlaechter – Fúriák

Geschlaechter – Fúriák Aztán a bárpultnál – egyébként nagyon jó kis zenére – bulihangulatot imitálnak a színészek, majd átmehetünk egy másik szobába, klasszikus nézőtér-színpad leosztás, csak kényelmetlen puffokon, és a második egyfelvonásos, A nagy háború következik.

Két beszélő ember akkor is nehezen tudja pusztán a beszélgetését izgalmassá tenni a színpadon, ha markáns olvasata van az adott műről – ez, sokáig úgy tűnik, most sincs –, de hogy mit keres egy temesvári romkocsma tüchtig mód bedíszletezett emeleti szobájában egy kőgazdag, de egymást már gyűlölő házaspár története, az teljes rejtély. Merthogy tényleg kőgazdagék nappalijában vagyunk – és ennek jelzésére a rendező minden lehetséges módon utal, az italtól az öltönyig – és tényleg csak annyit nézünk, hogy ők hogyan gyűlölik egymást feszt. Ennek általános emberi vonatkozásaiba persze alá lehetne merülni, de jelen esetben sem történik meg az alaphelyzet színészileg és színházilag gazdag és sokrétű felfejtése, így marad jobbára két ember, akikről elhisszük, hogy meggyűlölték egymást. A produkció szórakoztató igénnyel lép fel a témát illetően, bár a szituáció humora a játékmódhoz képest néhány regiszterrel feljebb lehet, ennek ellenére frappáns befejezést szolgáltat a jelenet: miután az előadás utolsó néhány perce azzal telik, hogy a házaspár egymásra licitálva fejti ki, hogy mennyire nem szeretik a közös gyereküket sem, a nőt játszó színésznő egyszer csak civilbe vált és kétségbeesett sírásba kezd, hogy ő nem akar olyan produkcióban részt venni, ami ilyen rettenetes témákkal traktálja a közönséget, amely most kénytelen lesz ezen rágódni, miután vége az előadásnak. Ez a poén végre jól ül. Végre, mert már csak egy bulihangulat-imitáció van hátra a pultnál, és tényleg vége az előadásnak.

Geschlaechter – A nagy háború

Igen, papíron teljesen jól kijön, hogy három generáció – sihederek, harmincasok és negyvenesek – találkozik egymással, ha egymás mellett mutatják őket, de az életkor nem bizonyul elegendő drámai kötőszövetnek. Ugyanakkor szerencsésen nem veszi magát formailag olyan komolyan az előadás, mint tartalmilag, és ezzel tulajdonképpen szerethető előadás is lehet a Geschlaechter, mert vannak ambíciói, csak ezek sokkal erősebbnek bizonyulnak a színházi relevanciánál.

_(a Temesvári Állami Német Színház előadása a temesvári TESZT Fesztiválon, 2013. május 28.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr938001785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása