7óra7

Készül a Gyászfilm: város alatti labirintusban forgat a Tünet Együttes

Készül a Gyászfilm: város alatti labirintusban forgat a Tünet Együttes

2013. 07. 24. | 7óra7

2011-ben készült el Szabó Réka rendezésében az Árnyékfilm című kísérleti táncfilm, amelyet beválogattak a 42. Magyar Filmszemlére, és ott elhozta a kísérleti kategória egyetlen díját, a zsűri elismerő oklevelét, majd a temesvári Timishort Filmfesztiválon is díjazták. Az Árnyékfilm nagy tetszést aratott filmes berkekben és a közönség körében, így a Tünet Együttes legújabb kísérleti táncfilm tervéhez, a Gyászfilmhez komoly filmes partnerek csatlakoztak: a többek között az I love Budapest, Hukkle, Fekete kefe és Taxidermia című filmeket is jegyző kiváló operatőr, Pohárnok Gergely, illetve a nagy tapasztalatokkal rendelkező filmgyártó cég, a Laokoon Film. A Gyászfilm a Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában 2010-ben bemutatott Gyász című előadás alapján készül, annak alapgondolata szerint és elemeiből építkezik, de teljesen új képi világot teremt: a mozgást, a táncot, illetve egyéb erős vizuális elemeket helyez a középpontba.

A halálosan humoros kripta-kabaréban felvonul a márványtestű művésznő, a tisztánlátó médium, a holtak kórusa, és még utoljára angol spárgába vágja magát a halott balerina, mielőtt végleg eltűnne a színház megszentelt deszkáiról. Művész-kísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, abszurd műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól. A filmben a Tünet Együttes állandó művészei, Gőz István, Szász Dániel, Dózsa Ákos, Egyed Bea, Góbi Rita mellett a Katona József Színház egykori és jelenlegi színészei, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Hajduk Károly és Rezes Judit is feltűnnek.

Gyász - Hajduk Károly

A Gyászfilm 2012 augusztusának második felében forog egy különleges város alatti pincerendszerben.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr708000173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.