7óra7

Lehet, hogy semmi nem igaz – Mészáros Máté, aki az ötödik volt

Lehet, hogy semmi nem igaz – Mészáros Máté, aki az ötödik volt

2013. 07. 26. | 7óra7

Csörgess meg! - Mészáros Máté ► Hogy kerültetek bele ebbe a tizennyolc évre szóló sorozatba? Emlékszel, mi történt, mi indította el?

*Mészáros Máté (MM):* Úgy emlékszem, Gábor ötlete volt, hogy magunkról csináljunk előadásokat. Egyrészt szerinte jó téma, meg jó cím. Ahogy az Othello és a Hamlet, dán királyfi jó cím, jó cím az is, hogy Péter Kata. Hogy valakiről szól. Meg azt is gondolta, hogy egy élet tele van annyi érdekes dologgal, amiből lehet érdekes előadást csinálni. Szerintem ez az ő ötlete volt, mi meg valahogy rábólintottunk. Nyilván akkor még nem tudtuk pontosan, hogy mire bólintunk rá, csak sejthettük. Akkoriban az volt az állandó probléma, hogy mi legyen a következő téma, és hirtelen mindenki megörült annak, hogy ez meg van oldva. Az első három évben komoly fejtörést és vitákat okozott, hogy mit is csináljunk. Valakik azt mondták, hogy rendes színdarabot, mások meg, hogy ne, mert azt csináljuk év közben. Meg milyen színdarabot? A főiskolán is probléma volt, hogy ha egyben van az osztály, akkor mit lehet csinálni, hogy mindenki azt érezze, egyforma nagy szerepe van. Valahogy azt éreztük, ez megoldja a dolgot. Tulajdonképpen szerintem Gábor egyedül jött erre rá, nem hiszem, hogy lett volna olyan közös együttlét, ahol ez kitalálódott.

► Ebbe mindenki belement? Te láttad, hogy ez mit fog jelenteni, mennyi elkötelezettséget?

*MM:* Azt rögtön tudtuk, hogy 14 évre előre szerződünk. Csak azt nem tudtuk – valaki erre is hivatkozik, amikor nem akarja tovább csinálni –, hogy ez mit jelent. Ez nem függ össze azzal, hogy kitaláltuk. Ugyan nem mondtuk, hogy meddig fogjuk csinálni, de az első három évben teljesen nyilvánvaló volt, hogy csináljuk a következő évben is. És ezzel mondtuk ki, hogy akkor ez 14 évig tart. Akkor könnyen mondtuk ezt, de nem tudtuk mi se, mi fog velünk történni, milyen helyzetben lesz az ország, milyen helyzetben lesz a szakma, mit fog jelenteni két hét, mennyire nem lesz pénze Zsámbéknak, mennyire fontos lesz nekünk a pénz, hogy gyerekek fognak születni stb. Ezt nem kalkuláltuk bele, de nem is lehet belekalkulálni. Szerintem ha kicsit többet keresnénk év közben – végül is mindannyian foglalkoztatva vagyunk színházaknál, aki szabadúszik, annak is van munkája, vagyis nem lehet azt mondani, hogy ne dolgoznánk eleget –, akkor mindjárt nem lett volna olyan problémás ez a zsámbéki két hét. Mert egyszer csak lett egy válság, és ez azért rányomja a bélyegét mindenre, erre is. Nem mondtunk semmit, nem írtunk szerződést, kiáltványt, alapokiratot, de benne volt, hogy csináljuk, mert ez egy ügy, egy valami. Csináltuk, csak aztán egyre többször adódott valakinek pénzes nyári munkája, és inkább azt választotta. Érti ezt az ember, viszont aki nem vállalt ilyet és ott volt... legalábbis én úgy éreztem, hogy én vagyok a balek, mert ott vagyok, mert nem is keresek munkát nyárra. Az ember vagy igent mond valamire vagy nemet. Nekem az a két hét fix dolog. Azon az állásponton vagyok, amit akkor mondtam, amikor egyszer Péter Katánál összegyűltünk: vagy legyen ez egy ügy, és mondjuk ki és fogadjuk meg, hogy csináljuk – nyilván van vis maior, mert történhetnek tragédiák –, és akkor úgy intézzük az életünket, hogy ez fix, vagy próbáljuk meg elérni, hogy az átlag nyári munkák színvonalához arányosan kapunk érte gázsit. A végén már az volt, hogy nagyon kevés gázsi volt ígérve, és az se jött. Sokszor januárig sem láttunk ebből semmi pénzt. A másik problémát a zsámbéki körülmények jelentették: mivel a bázis sem tudott fejlődni, ők sem kaptak pénzt, ezért egyszer csak azt éreztük, hogy már nem olyan buli nyolc férfinak egy ház alagsorában, egy fürdőszobával és egy vécével együtt létezni két hétig. Ennél komfortosabban szeretnénk ez alatt a két hét alatt is létezni. Ezért elkezdtünk ki-be járni autóval Pest és Zsámbék között napi szinten, ami megdobta a benzinköltséget, ezért mindenki úgy érezte, hogy mind anyagilag, mind komfortilag ráfizetés kezd lenni a dolog, és közben még csak nem is ügy, hiszen akinek van munkája, az elmegy azt csinálni.

Mészáros Máté - Dömötör András, Mészáros Máté

Aztán próbálkoztunk mindenfélével, ennek a továbbfejlesztett változata, hogy Orlai Tibor támogatja az előadást, és a Jurányiban tudjuk csinálni. Rossz, hogy éppen most halt meg Mátyás Irén, nehéz ez, mert korántsem arról volt szó, hogy őket akartuk volna cserben hagyni. Tavaly már az Örkényben próbáltunk, és csak 4 napot voltunk Zsámbékon.

Szóval ezt nem tudta senki előre, mi lesz, de egy házasságnál sem tudja az ember, hogy mi lesz húsz év múlva, ha baj van, nem lehet rögtön elválni, nem biztos, hogy az az első megoldás, hogy rögtön elmegyek. Persze összetettebb az oka, hogy se Fenyő Iván, se Száraz Dénes nincs. Különbözőek az okaik, nem egyforma a két eset, és valahol teljesen érthető.

Szentivánéji álom - Sata Árpád, Balogh András, Mészáros Máté

► Elvesztették az ügyet?

*MM:* Amit mondok az az én teljesen személyes, esetleg elfogult véleményem. Szerintem a Dini esetében nem ügyről van szó, ő az egyetlen közülünk, aki az egész főiskolát máshogy élte meg. Rossz mondat, de nem volt annyira sikeres a főiskola alatt. Rengeteg színésszel így van, rengeteg színészinterjút olvastam és olvasok, nagy színészek nyilatkozzák, hogy a főiskolán begörcsöltek, évekbe tellett, mire magukhoz tértek. Dini nem úgy élte meg ezt a négy évet, mint mi. Amikor végeztünk, az neki kiszabadulást jelenthetett, jó helyekre, jó helyzetekbe került – Székesfehérvárra, az Új Színházba, ahol szerették, elfogadták, szerepeket kapott, majd nyilván a napi sorozat miatt országosan is ismert lett. Tehát a pályája teljesen pozitív irányba halad a mai napig. Nyilván azt érezte, hogy lejött róla az a nyomás, ami a főiskolán rajta volt, és gondolom ezekben a zsámbéki két hetekben ezt újra át kellett élnie. Az ember nyilván nem szívesen megy vissza meglátogatni azt a helyet, azt a közösséget, ahol nem érezte jól magát. Nem emberileg, nem velünk nem érezte jól magát. Erről akar majd szólni az előadás, amiről most makogok: mi lehet az, ami miatt egy mindenki által szuper közösségnek tartott osztályban is van egy ember, aki azt mondja, hogy nem érzi jól magát, neki nincs szakmailag öröme, és ettől nyilván emberileg is kevesebb. Mi azért elsősorban egy munkaközösség, egy szakmai közösség vagyunk, nekünk nem kell szeretni egymást, nem kellett a főiskolán sem, az egy külön jó dolog volt és véletlen, hogy szerettük egymást, ami nyilván átsegített egy csomó szakmai nehézségen. Jól tudtunk ettől együtt dolgozni, később fáradtunk el egymástól. Végül is a munka része a lényeg: ha valaki szakmailag nem érzi jól magát egy ilyen közösségben, hiába tud mellette, utána jókat sörözni és beszélgetni, az nem lesz jó. Szerintem vele ilyesmi történt: nem tudta ugyanazt átélni a munkában, mint mi. Ahogy legutóbb beszélt erről, abból azt vettem ki, hogy szerinte biztos fiatal is volt, talán nem tudta feldolgozni, hogy hiába a közösség, ez egy egyéni történet is – nyilván ebben is jobb volt az osztályunk az átlagnál, kevésbé furkáltuk egymást, de mindig vannak ilyenek.

A velencei kalmár - Ötvös András, Mészáros Máté

► A legjobb közösségekben is.

*MM:* Mindenkinek magának kell megcsinálnia, hogy jó színész legyen, hogy a tanárok szeressék. Nem csak arról van szó, hogy közösség, ez nem társulatképzés, hanem színészképzés. Persze nem árt ha az embernek van egy olyan képessége, hogy be tud illeszkedni egy társulatba, jól érzi magát, de nem ez a lényeg. Valahogy ő sose érezte igazán jól magát köztünk. Iván ezzel szemben egyszerűen csak lehet, hogy megunta, megunt minket, eltávolodott tőlünk. Szakmailag ő nagyon máshol van, hiszen nem színháznál színész. Tíz év távlatából nézve mi sokkal többet játszunk színpadon, sőt szinte csak színpadon játszunk, nyilván valamelyikünk szerencsésebb, és többet forgat, de mivel Magyarországon ez nem jellemző, hiszen tévéjátékok egyáltalán nem készülnek, ezért a többség szinte semmit. Nyilván a beszédtéma, az élményanyag emiatt annyira más a helyzetünk. Szóval az ő esetében valami másról van szó, de egyszer igazából velük kell erről beszélni.

► Számodra mit jelenet ez az ügy? Mi motivál téged?

Éjjeli menedékhely - Mészáros Máté *MM:* Lehet, hogy mostanában talán több benne a betyárbecsület. Tény, hogy van egy pont, amíg nem kerülsz sorra, addig van izgalom, feszültség, félelem. Most, hogy már sorra kerültem – azóta csak egy előadás volt –, egy picit más a helyzet. Tulajdonképpen mi Egerben nagyon szerencsés helyzetben voltunk, sokat dolgoztunk, egy idő után Gáborral is minden évben. Nekem ez a része nem volt annyira kihívás, ha nem találkozhattam volna Gáborral év közben, akkor külön élmény lett volna, hogy hallhatom a hangját, élvezhetem a megbeszéléseit, tanulhatok az instrukcióiból. De mivel ez minden évben megvolt Egerben, ezért ez számomra kevésbé fontos szempont. Aztán mi, egriek – ezt mondták is a többiek sokszor – fáradtabbak voltunk. Megérkeztünk egy húzósabb évad után, ahol öt bemutatónk volt, gyakorlatilag le se jöttünk a színpadról egész évben. A többiek viszont néha ki voltak éhezve. Ráadásul egy időben rendszeresen, két évadon keresztül csináltunk Hírlap-színházat a Gáborral, ami majdnem hasonló, még rövidebb, még sűrűbb időszakú valami, mint ezek az osztályelőadások. Ilyen értelemben nem motivált semmi. Az biztos, hogy jó ez a közösség, szeretek ott lenni velük, szerettem az előadásokat, amik megszülettek. Ettől még nekem alapvetően nyűg – de nekem ez jut eszembe akkor is, amikor előadásom van este, napközben. Ezt nem rossz értelemben akarom mondani. De oda kell menni. Nem tudom, milyen lesz a Jurányiban, de Zsámbékot már nehezen viseltem, amúgy is idősebb vagyok, én voltam a legidősebb az osztályban, majdnem huszonnyolc évesen végeztem, harmincon túl oda visszajárni a nomád körülmények közé, jaj. Szóval nekem ez nem volt olyan nagy buli. Most már anyák meg apák lettek köztünk, és már ez nekik sem volt buli.

Nehéz, mert valakivel tíz éven keresztül csak itt találkozunk, emiatt kialakult némi eltávolodás. Sokszor azt éreztem Egerben, hogy onnan tudnék választani embereket, akikkel szívesebben csinálnék nyáron ilyen típusú színházat, de csak azért, mert sűrűbb, szorosabb kapcsolatom volt velük. Nyilván nekem a négy év alatt kellemes pozícióm volt, nem voltam kiemelkedő alakja az osztálynak, de azt éreztem, hogy jó nekem abban a közösségben. Ha kell, tudok úgy beszélni, hogy figyeljenek rám, de nem kell, meg én is szívesen hallgatok másra. Mindig volt, aki az ötletével elvitte a problémát, amikor megakadtunk. Sokat voltunk egyedül a főiskolán, Gábornak koncepciója volt, hogy egyedül dolgozzunk, nem volt ott tanár, vagy rendező. Magunknak kellett kialakítani, hogy ki az, aki mondja, hogy mi legyen. Amikor nyaranta találkozunk, szeretem, hogy visszajön az a hangulat, ami volt.

A párnaember - Kaszás Gergő, Mészáros Máté

Eleinte, amikor leültünk ötletelni, az, akit éppen húztunk – így volt a Zsuzsinál, Annánál, de még a Patríciánál is –, sokat hallgatott és mindig a többiek beszéltek, ötleteket, helyzeteket, emlékeket, jeleneteket idéztek fel. Most már kicsit megváltozott ez: halványulnak a főiskolás emlékek, más emlék meg sokszor nincs, hiszen nem találkoztunk azóta. Most már többet beszél az, akit húzunk, arról, hogy ő mit akar az életében, milyenné szeretné az előadást. Tavaly Péter Kata egészen konkrétan kitalálta a formáját, a mesét, ő maga írt meséket, és kellett írnunk nekünk is. Sok alapanyagot hozott, konkrét, előadásba való cuccot, korábban ilyen nemigen volt. Én például nagyon szerettem volna, hogy ha az elvált szüleimet beletesszük, hogy az a válás mit okozott vagy nem okozott nekem, hogy hogyan élem meg. Ilyen értelemben van némi hiányérzetem a saját előadásommal kapcsolatban, mert nem sikerült igazán beletennem mindent, amit szerettem volna, bátrabbnak, okosabbnak kellett volna lennem. Katánál lenyűgözött, hogy mennyire kitalálta, hogy milyen agya van, hogy össze tudta rakni formailag a fejében a saját előadását, vagy legalábbis egy vázlatot, amiből aztán jobban el tudtunk indulni.

► A mesevilágot?

*MM:* Igen, ami egyébként rá valóban jellemző is. Nekem nincs ilyen agyam. Nem tudtam, hogyan vegyem rá az osztálytársaimat ilyesmire. Hagyni akartam őket, arról csináljanak jeleneteket, amiről akarnak, és láttam, hogy akarják, hogy mondjak dolgokat az életemből. Lehetett volna, hogy jó értelemben erőszakosabb vagyok, megmondom, írok jeleneteket, visszaemlékszem párbeszédekre. Nyilván meséltem sztorikat, de írhattam volna jeleneteket is, mondhattam volna, hogy ki játssza. Végül nem így lett.

► Számomra az eddigiekből – nyilván ez szubjektív – a te előadásod tűnt a legkerekebbnek. Nagyon markáns íve volt, noha formailag kétségtelenül nem volt annyira következetes, mint mondjuk a Péter Kata

*MM:* Gábor szereti, ha van egy formája egy előadásnak, nekünk is van egy ilyen irányú érzékünk. Minden évben, minden előadásnál megkapjuk, hogy ez volt a legkompaktabb, a többi szét volt töredezve, de azt is, hogy a tavalyi jobban egyben volt. Ezzel nem szoktunk már törődni. Nyilván számít az, hogy ki milyen ember, ki mit élt – relatíve én éltem a legtöbbet, én vagyok a legidősebb, de lehet, hogy majd az utolsó évben, akit kihúzunk, idősebb lesz akkor, mint ahány éves én voltam, amikor engem húztak. Matematikailag ezt ki lehet számolni: 36 éves voltam az előadásomnál, ennél mindenki fiatalabb volt, amikor sorra került, 44 leszek az utolsónál, tehát a fiúk közül valaki 40 éves lesz, ha fiú lesz az utolsó. Az pedig idősebb. De eddig mindenképp én éltem a legtöbbet, mire az életemből előadás született. Nyilván ez is segít, mert több az élményanyag. Aztán a személyiség föltárulkozásának mértéke is kérdés. A Járó Zsuzsa kitárulkozósabb, rögtön utána a Szan(d)tner Anna pont nem ilyen volt.

A hülyéje - Kovács Patrícia, Mészáros Máté

► A saját életeteket pakoljátok ki, ha ezt belerakod egy figurába, egy előadásba, az nem derül ki, de itt személyes, intim dolgokról is van szó: válás, testvérek, család, zsebben való turkálás. Te például kitetted azt, amilyen helyzetben akkoriban sok százezer ember volt: a svájci frankhiteledet. Ez volt erre talán az első színházi reakció. Ilyen módon kitenni ezt emberek elé, más, mint játszani egy előadást?

*MM:* Nagyon sok interjút olvasok – nem csak színészinterjúkat, Esterházytól például sokszor kérdezik, hogy amit ábrázol az egyik regényében, az vajon az anyja, az apja vagy ki? Lehet, hogy semmi nem igaz abból, amit mi kiteszünk. Mi mindent átírunk, áttranszformálunk. A valóság alapján, de fölnagyítunk, besűrítünk dolgokat, amiket érdekesnek találunk. Ha valaki mesél egy sztorit magáról, arról eszünkbe jut valami, ami valójában nem történt meg vele, de színházilag igazat mutat.

► Tehát nem a valóságot mutatjátok meg?

*MM:* Egyáltalán nem. Illetve pont ugyanúgy, ahogyan a színházban a jó színdarabok. Végül is ugyanazt csináljuk, mint év közben. Ezek ugyanúgy szerepek. Épp csak a másik oldalról. Ilyen értelemben jobban hasonlít a főiskolára, ahol szintén úgy tanuljuk a színészetet, hogy nem egy kész történetet töltünk meg élettel, hanem az életünktől távolodva el azt tesszük színpadra. Ezt a folyamatot tanuljuk. Emiatt ez jobban hasonlít a főiskolai munkához. Normális esetben van egy színdarab, és semmilyen más információd nincs, mint azok a mondatok, amiket a szereplők mondanak – Magyarországon különösen ez az iskola van, Máté és Horvai pláne ezt képviselték: nekünk, ha ezeket a szerepeket eljátsszuk, ki kéne találni, végig kéne gondolni, kik ezek az emberek, mik a motivációik, mit mondhatnának egy jelenetben, ami nincs benne a darabban. Itt is ez történik, csak visszafelé: kiválasztjuk azokat a mondatokat, helyzeteket egy ember életéből, amiből össze tud állni jó esetben egy olyan színvonalú mű, mint mondjuk a Hamlet. Elvileg ott is minden darabban van egy idő. Bizonyos értelemben azt is gondolhatjuk, hogy Csehov bekamerázta a három nővér lakását, utána leírta, amit mindabból érdekesnek gondolt, és ez egy színdarab. Valójában mi ezt csináljuk, emiatt senki nem érzi azt, hogy jobban kiadja magát mint akkor, amikor eljátszik egy szerepet, ami neki való, amit úgy tesz személyessé, hogy belecsempészi magát. Pont az a jó, hogy mivel felveszünk egy maszkot, ezért bátran lehetünk őszinték, mert bármikor azt tudjuk mondani, hogy ez nem én vagyok. Ennek biztonsága alatt viszont nagyon őszinték lehetünk, ami nagyon nehéz és fájdalmas dolog – nyilván általánosságban beszélek. A színésznek az egyik adománya, hogy lehet őszinte és nem lehet rajtakapni, mint egy pszichológusnál, amint épp valaki kiteregeti magát. Mert mindenre mondhatja, hogy szerepet játszom. És mi ilyenkor is szerepet játszunk, amikor magunkat játsszuk. Hiszen mégsem magunkat játsszuk: gondoljunk arra a jelenetre, amit Dömötör Andrissal csináltunk, amikor a barátnőm apjával beszélgetek. Abban a jelenetben kutyák voltunk és körbepisiltük egymást. Ami nyilván nem valóság, hiszen ilyen ugye nem történt az életben. Transzformációról van szó: az ismerkedés folyamatát, jellegét akartuk ezzel színházilag megmutatni. De ez megint olyan, hogy mindenki átéli, amikor bemutatja a barátnője a szüleinek. Innentől kezdve semmi különös nincs ebben.

Máthé Zsolt - Mészáros Máté, Jordán Adél

► Az idei előadás alanya Száraz Dénes. Ha egy mondatot kellene mondanod róla, mi lenne az? Mondjuk egy keretes újságcikkhez mit lehetne helytállóan odaírni a neve után?

*MM:* Nem tudom, nem tudok egy jó mondatot mondani. Nekem nem volt vele szoros kapcsolatom, pedig vele és Dömötör Andrissal egy szobában laktam négy évig. Ez is önmagában egy színdarab lehetne: ez a három tökéletesen különböző ember hogyan lakik együtt ennyi ideig. Dininek hatalmas szíve van, talán ezért sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb mindannyiunknál. Nem tudom, igazából nem is biztos, hogy annyira ismertem őt. Azóta meg nincs is rá lehetőségem. Talán mások, Béla vagy a lányok jobban ismerik. Pláne, hogy a lányok máshogy kommunikálnak. Valahogy egyszerre volt zárkózott, félénk, közben meg ha együtt voltunk, nagyon ki tudott nyílni. A színpadon mindig zárkózott volt, úgy éreztem.

Aliz! - Mészáros Máté, Járó Zsuzsa, Fekete Györgyi, Venczel Valentin

Nálunk mindig az volt az érdekes, az oktatás is úgy kezdődött, hogy sokat kellett magunkról beszélni, nem azért, mert otthon erről akartak csámcsogni, hanem mert ezt kell a színpadra feltenni. Ha nem tud felkerülni a színpadra, akkor mindegy, milyen különleges életünk van, milyen fantasztikus emberek vagyunk. Minden addig érdekes belőlünk is, az érzéseinkből is, amíg fel tud kerülni a színpadra. Sokkal több mindent éreztem Diniből, ami aztán a színpadon nem tudott megmutatkozni. Ennek mi lehetett az oka? Nem tudom. Nyilván itt van valami, aminek utána kéne járni, lehet, hogy Dini is ezt fejtegeti magában. Valahogy a színpadról nem látszott az a bonyolult fiú, aki ő.

► Mindenképpen izgalmas karakternek hangzik.

*MM:* Nem tudom, mit fogunk összehozni. Vannak ötletek, de ez mindig halálugrás. Lutri. Már nem idegeskedünk, mert már kilencszer csináltunk előadást, és sokszor, különösen az első három évben téma sem volt. Sose tudjuk, hogy jön majd össze, ez most is kérdés. De minden olvasópróbán ez van: kapok egy szövegkönyvet, és elképzelni nem tudom, hogy majd állok a premieren és pontosan tudom mit kell csinálnom, aztán többnyire valahogy mégis összejön.

► Szerinted végig fog menni ez a tizennyolc év?

*MM:* Valamilyen formában biztos. Ha más nem, Máthé Zsolt biztos fog nyomni egy monodrámát Gáborral. Ha itt fogunk élni, ebben az országban, és színészek leszünk, és képesek leszünk rá, akkor végig fog menni. Most mindenki Pesten van, de nem biztos, hogy így lesz még nyolc évig, de mindenkinek jó állapot lenne ha a Jurányiban tudnánk próbálni. Az a válság, ami az én előadásom után, Péter Kata előtt volt, az megoldódni látszik. Akkor én azt mondtam, hogy vagy legyen itt mindenki és akkor én is jövök, akármi van, vagy szerezzünk ezért normális pénzt, oldjuk meg, hogy nyári munka legyen. Aztán hazamentem, aludtam egyet-kettőt, és arra jutottam, hogy mindenki csináljon, amit akar. Én most még azt érzem, hogy ugyan van vele nyűg, de nagy élmény ez az egész, hogy elmondhatom, hogy eddig mindegyikben részt vettem. És szerintem nagy élmény lesz elmondani, hogy végigcsináltam, hogy mindegyiken ott voltam – nyilván nem egyedül leszek ezzel. Azt is érzem, hogy ha nekem megcsinálták ezt az osztálytársaim, és ott voltak ilyen sokan – bár nem volt ott mindenki, pont Patrícia és Zsuzsa, akik annyira ismernek, nem tudtak ott lenni – szeretnék én is ott állni például Vajda Milánnak – csak azért mondtam őt, mert sokat voltunk Egerben – és a többieknek. Nehogy már valakinek az jusson, hogy hárman próbálnak a Gáborral valamit csinálni. Ez is benne van. Meg egyébként most úgy tűnik, hogy a színészetből nem lehet úgyse pénzt szerezni, valahogy az ember túlél, valamikor egyszer kifizeti a kocsiját, akkor már valamikor csináljunk valami színházszerűséget.

Járó Zsuzsa - Mészáros Máté

► Segített az az összeg, amit az előadásod után összedobtak a nézők?

*MM:* Megmondom őszintén, hogy kölcsönvettem azt az összeget. Ott arról volt szó, hogy befizetem a banknak, ez a mai napig áll, nem gondolom azt, hogy ez a pénz nincs, de akkor át kellett csoportosítanom nyaralásra. És az nagy segítség volt, noha a kocsirészletet egyelőre nem csökkentette, bár nyilván nem is ez volt a célja, hiszen annak a nagyságához képest elenyésző összeg volt. Pláne, hogy havonta nő a részlet, most már több, mint 5 millió forintot követelnek tőlem úgy, hogy már rég nincs is autóm. Egyre többet dolgozom, úgyhogy ahogy lesz olyan összegem, akkor törlesztem, ez lesz az első, amit megadok. És hát ezt csak egy színházi gesztusnak szánták a többek, ehhez képest nagyon, de nagyon jól esett, nagyszerű volt megélni, hogy az emberek tényleg akartak segíteni és adtak pénzt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr447998065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.