7óra7

Nem lehet sóval behinteni a helyét – Alföldi Róbert a Nemzeti Színház öt évéről

Nem lehet sóval behinteni a helyét – Alföldi Róbert a Nemzeti Színház öt évéről

2013. 07. 29. | 7óra7

► Újraolvastam a 2007-es pályázatodat. Ritkán látni olyat, hogy ami egy pályázatban le van írva, annak a jelentős százaléka megvalósul.

Alföldi Róbert *Alföldi Róbert (AR):* Én is így gondolom, örülök, hogy ezt mondod. Most már nem, de az első két évben sokszor elolvastam, mit írtunk le. Ugyanez volt a benyomásom róla.

► Végiggondolva, hogy kezdődött ez az egész... A te pályázatod is viharos történet volt.

*AR:* Nem viharos dolog volt, azt eltolták. Öten pályáztunk, kiküldték a bíráló bizottság tagjainak a pályázatok másolatait, és Balikó Tamáséból kihagytak huszonöt oldalt. Akkor derült ki, amikor már döntött a bizottság. Utólag megkapták Balikó teljes pályázatát, újra összeültek, de nem módosítottak a döntésükön.

► 2008-ig voltál kinevezve a Bárka élére és opciód volt a három éves hosszabbításra. Gyakorlatilag a Nemzeti előtt két évvel kezdted a színházigazgatást. Regnálásod alatt a Bárka erős arculatot kapott, és ezzel párhuzamosan, gondolom, kialakult benned valami kép arról, mit jelent egy színház vezetése.

*AR:* A Bárka érdekes ügy. Amikor Csányi János elment onnan, a társulat keresett meg engem. Azelőtt nemigen jártam oda, a Bárka-körnek sem voltam része, és őszintén szólva nekem a híres Szentivánéji-előadásuk sem tetszett annyira. Tulajdonképpen furcsa volt, hogy megkerestek. Ekkor egyébként már túl voltam két sikertelen színházigazgatói pályázaton. Előadták, hogy úgy döntöttek, megpróbálják kézbe venni a saját sorsukat. Seress Zoltánnal és Szorcsik Krisztával tárgyaltam, ők képviselték a társulatot. Azt feleltem, hogy szerintem nekik elsősorban a nevem kell, nem pedig az, amit gondolok. Nagyon korrektek voltak, mert azt válaszolták erre, hogy igen, pontosabban így van. Hosszan gondolkodtam rajta, mert idegen közegnek éreztem – mármint kívülről, hiszen nem ismertem a helyet, és az is valamit jelent, ha nem érdeklődsz annyira valami iránt.

Csikorogtunk egymás mellett

Nem éltem meg olyan erősen, hogy olyan erős arculata született volna a színháznak, mint a Nemzeti esetében. Nagyon keményen melóztunk, ennek eredményeként elkezdett jönni a közönség, és ez azért feltűnő volt. Nem mondom, hogy rosszul éreztem magam, de nem voltunk harmóniában a társulattal. Én velük nem... Hogy ők velem hogy voltak? Nem tudom, de ez kétirányú ügy. Szerintem nem szerettek igazgatóként, de elkezdett működni a ház, nem voltak problémák, ment a szekér, és ezt méltányolták. Azt hiszem, nagyon mást gondoltak művészileg, mint amit én. Lehet, hogy csak a szorongásom magyarázza így.

Koldusopera - Varju Olga, Alföldi Róbert

Nagyon rossz volt az első munka, a Koldusopera Évad közben csináltuk, március 1-jével vettem át a színházat, amikor nagyon be voltam osztva, egyik munkám jött a másik után, mint most, de fontosnak tartottam, hogy még az évad vége előtt legyen egy közös bemutatónk. Éjszaka, délután, hisztisen, fáradtan dolgoztunk – nagyon rosszul indult, de kiderült számomra, hogy fantasztikus társaság volt ott. Vibrált a feszültség. Csányi, amikor eljött tőle az alapító csapat, akkor a határon túli magyarlakta területek színházaiból hívta el a fő embereket – Mezei Kingát, Szorcsik Krisztát, Nagypál Gábort, Varga Anikót stb. –, tehát nagyon sokféle kultúrájú emberek kerültek oda. Nem értettem, miért van, hogy erős, különálló személyiségek energiái mégsem adódnak össze, miközben nekik ugyanolyan fontos a színház, mint nekem. Nem botrányok, nem megfogalmazható balhék, összeveszések, hanem állandó feszültség volt a levegőben. Utólag jöttem rá, az lehet az oka, hogy eléggé más kultúrájú emberek kerültek össze. Lehet, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, de a különböző országok magyarlakta területeiről érkezők kultúrája külön-külön más, mint a magyarországi. Nehéz volt nekem az a két év, miközben a Szentivánéji álom csodálatos volt, a munka is, az előadás is, és szerintem a Don Carlos is jó volt, noha óriásit bukott. De föléledt a színház, elkezdtek járni oda az emberek, hely lett belőle.

Mindezzel együtt nem előre kigondolt, felépített marketingterv volt, hogy először megyek a Bárkába, aztán onnan egyenes az út a Nemzetibe. Szó nem volt ilyesmiről. Amikor Jordán Tamás bejelentette, hogy nem pályázik újra, mert megy Szombathelyre, akkor valahogy beúszott valami olyasmi, hogy gyerünk, próbáljuk meg, csináljuk – egyszerűen megjelent ez a feladat előttem. Összehívtam az embereimet – azért volt jó a Bárka, mert nagyon sok megbízható és jó szakembert ott ismertem meg, ott kezdtünk el együtt dolgozni. Gálos Orsit én vittem, az ő révén ismertem meg Kenesei Edinát, Hegedűs Judit pedig ott volt –, és mondtam nekik, hogy ez a tervem. Meglepetésszerűen összehívtam őket – az említetteken kívül Vörös Robit, Kovács Krisztiánt –, és megkérdeztem tőlük, mit szólnak az ötlethez, hogy pályázzuk meg a Nemzetit. Volt, aki megrémült, volt, aki sikítva nevetett és ugrált, és azt gondolták, viccelek. Pedig nem vicceltem – tényleg sikeres volt a Bárka, mindenféle szempontból, de voltak konfliktusok, csikorogtunk egymás mellett... miközben vannak azóta is tartó nagy szeretetek – Spulnival [Spolarics Andrea – a szerk.], Vargával [Varga Anikó]. Ezek igazi, mély viszonyok, még ha nem is találkozunk, vagy nem beszélünk.

Tud jönni egy új generáció

Alföldi Róbert ► De mi volt a konkrét motiváció? Kihívást jelentett, hogy "a" Nemzeti Színház?

*AR:* Vannak hivatalos és szép válaszaim, hogy miért pályáztam meg a Nemzetit, de nem tudok rá konkrétat mondani. De semmiképpen nem az volt benne a kihívás, hogy hasra esem attól, hogy a Nemzetit vezetem. Ellenkező előjelű volt a kihívás. Nagyon nagyképű lesz, amit mondok: ez a gondolat a világ legtermészetesebb dolga volt a részemről. Nem tudom ennél pontosabban elmondani.

► Legutóbb Vidnyánszky Attila nemzetis pályázatát olvastam – hiszen később vált nyilvánossá, mint a tiéd –, ami hosszan szólt arról, hogy miért kell éppen ő éppen a Nemzeti Színház élére. A te 2007-es szövegedben egy szó nincs arról, hogy miért van éppen rád szükség. Egy pontos akcióterv van benne arról, hogy mit tervezel, indoklással – egy szakmai világnézet leírása mellett pontos célokat és feladatokat fogalmaztál meg.

*AR:* Minden, amit most mondok, mind utólagos magyarázat, visszanézve, gondolkozva. Biztos benne volt ebben a pályázatban, hogy Jordán Tamás – aki akkor volt körülbelül hatvan éves – deklarálta, hogy nem indul. Valahogy benne volt a levegőben, hogy talán tud jönni egy új generáció. Akkoriban Novák Eszterék próbálkoztak még vidéken, aztán feladták a színházigazgatói ambíciókat. Nem tudom... Az is benne volt részemről, hogy... miért is ne?

► Volt képed a Nemzetiről? Tudtad, mihez akarsz hozzányúlni a Nemzeti Színházban?

*AR:* Nem ahhoz képest gondolkodtam akkor sem és most sem. Színházat nem lehet valami ellen csinálni, valamiért lehet csinálni. Érzem, hogy nem tudok rendesen válaszolni arra, hogy miért pályázza meg valaki a Nemzetit, miközben vezet egy másik színházat, ami kvázi sikeres. Még egyszer: természetes volt a gondolat.

Képem volt a színházról: láttam előadásokat. Fontos része volt a döntésben annak, hogy azok, akikkel régóta szerettem volna együtt dolgozni, szinte mind ott voltak. Ez jelenti a Bucit [Stohl András], a Zsoltot [László Zsolt], a Dorottyát [Udvaros Dorottya], meg akkor már jelentette a Bodrogit, a Törőcsiket, a Garast, a Söpit [Söptei Andrea], a Rátótit – akivel sok jó, közös munkánk volt a Budapesti Kamaraszínházban. Fontos volt még, hogy Márton Éva jöjjön velünk művészeti főtitkárnak.

Nem emlékszem arra a napra

► A kinevezésed politikai lobbihátterét illetően sok helyütt olvasható, hogy téged az édesapád, Alföldi Albert, akkori MSZP-s képviselő neveztetett ki a Nemzeti Színház igazgatójává.

*AR:* Én is olvastam ilyet. Az apámat 28 évesen ismertem meg, és azt kell róla tudni, hogy a legidealistább ember, akivel valaha találkoztam. Maga a feltételezés is abszurdum annak, aki egy picit is ismeri az apámat. Másrészről: engem akkor már jócskán ismertek saját jogon, nem azért, mert van egy politikus apám. Hiszen én őt már felnőttként ismertem meg.

Alföldi Róbert

► Amikor ezt először hallottad, meglepődtél?

*AR:* Nem. Visítva röhögtem.

► Folytattál lobbitevékenységet?

*AR:* Meglepő lesz, amit mondok, de számomra elég bizonytalan volt, hogy a politikai oldalak számára elfogadható vagyok-e igazgatóként. Ugyanis volt olyan helyzet a fővárosban, amikor az MSZP és az SZDSZ ellenem szavazott, a Fidesz-KDNP, a MIÉP és a Kisgazdapárt mellettem: az Új Színház vezetésére benyújtott második pályázatom kulturális bizottsági szavazásának ez volt az eredménye, csak ez el van felejtve – ennyit a baloldali tuti támogatottságomról. Ezért nem lehetett tudni, hogy a baloldalnak van-e problémája ezzel, Lendvai Ildikót kerestem meg, akitől semmiféle ígéretet vagy ilyesmit nem kaptam, amikor beszéltem vele arról, hogy pályázom. A jobboldalon pedig megkerestem Halász Jánost, aki akkor az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának alelnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese volt. Ebédeltem vele és megkérdeztem tőle, van-e bármi kifogás a jobboldal részéről az ellen, ha én indulok. Hangsúlyozom: az indulás tényéről kérdeztem őket, mert tényleg nem lehetett tudni, hogy nyerek. Akár elhiszi a mostani garnitúra, akár nem, fogalma se volt róla senkinek. Arra voltam kíváncsi, ha kiderül, hogy pályázok, akkor elkezdenek-e lobbizni ellenem.

► Miért kérdezted ezt meg?

*AR:* Mert nem akartam belemenni semmilyen politikai meccsbe. Azért kommunikáltam a politikával, mert meg akartam tudni, hogy ha kiderül, pályázom, akkor beindul-e a gőzhenger ellenem. Kiderült, hogy nem. Azt mondták, nem tudják, mi van, nem tudnak semmit garantálni, de számukra elfogadható ez a helyzet. Az utolsó napokban sem lehetett tudni, mi lesz. Fölröppent egy pletyka, hogy Kulka János pályázik – utólag elmondta, hogy kicsit gondolkodott rajta –, gondoltam: kész, vége, ha ő pályázik, akkor nyer. Az iszonyú hullámvölgy volt. Mindenesetre normálisan működött az, hogy beadtál egy pályázatot, mentek a szóbeszédek, most ezt hallottam, most azt mondják, de nem volt előre levajazva semmi. Annyira nem, hogy ott sem voltam, amikor Hiller kihirdette az eredményt. _(szünet)_ Nem emlékszem arra a napra... Pécsi Juli volt akkor az ügynököm, ő ment el a bejelentésre, biztosan ő hívott fel, más nem lehetett. Tényleg nem emlékszem arra a napra.

► Fél évig Jordán Tamással közösen vezettétek a Nemzetit...

*AR:* Eszembe jutott egy olyan emlék, hogy épp mindkét kezemben szemeteszacskóval megyek a kukához, amikor Hiller hívott. Ő mondta.

► És mi történt?

*AR:* Kidobtam a szemetet. Szóval semmi nem volt. Összehívtam a csapatomat, és nagyon boldogok voltunk. Aztán nagyon megijedtünk. A neten megtalálható a Firkász étteremben tartott első sajtótájékoztatónk: ennyi halálra rémült embert ritkán látni. Nekem addigra volt rutinom ebben, de ha a többieket megnézed... gyönyörű. Aztán elkezdtünk dolgozni. Nagyon meglepő volt, hogy nyertem, bent a Nemzetiben még jobban meglepő lehetett.

Nem lehet megúszni

Alföldi Róbert ► Tehát fél évig ketten...

*AR:* Mondtam Jordánnak is, hogy furcsa volt a fél évet együtt tölteni. Eléggé szorongtam a helyzettől. Jól emlékszem, hogy egyszer hepciáskodva nekimentem Jordánnak. Ő higgadt maradt, leültetett, és azt mondta: "Figyelj, idejössz, te jössz ide, mindent meg fogsz kapni, de ezt a hangot nem engedheted meg magadnak, nyugodjál meg." Nagyon hálás vagyok neki, hogy észre térített. A szorongás ezt hozta ki belőlem. Buciék is nagyon örültek, de nagyon féltek is. Őket felhívtam előtte, hogy pályázok. Szerintem sokan vártak a Nemzetibe, de még több embernek volt fenntartása. A két halmaznak meg nagyon nagy volt az átfedése! Tudták, hogy valami lesz, de hogy mi, azt nem. Benne volt a pakliban, hogy olyan ember jön, aki hoz magával valami felfrissülést, megújulást művészi értelemben – erre pedig ki voltak éhezve, mert kicsit állóvíz lett akkorra a Nemzeti, amit mindenki érzett. Zsolt viszont mondta utólag, hogy rémisztő voltam az első évben, azon gondolkodott évad végén, hogy elmegy. Ő nem szokott ilyeneket mondani. Szörnyű lehetett...

► Első év...

*AR:* Voltak finoman fogalmazva nem túl sikeres előadások...

► Egy: elküldtél tizennyolc embert a társulatból. Kettő: telerendezted a színházat. Azt gondoltad, hogy a Nemzeti csak belőled áll? Meg az ebből fakadó sok konfliktusból?

*AR:* Nem így éltem meg. Meg kellett tenni. Minden egyes előadást megnéztem – nem dvd-n, mert én nem féltem bemenni, csak izgultam –, utána úgy sikerült egyeztetni a színészekkel a tárgyalást, hogy volt délelőtt, amikor egymás után nyolc embernek mondtam nemet. A második évben is elküldtem nyolc embert, ami sokkal keményebb volt. Ennek semmi más oka nem volt, mint hogy az első évben nem mertem megtenni. Biztos voltam abban, hogy amit gondolok, meg kell csinálni, hogy nem lehet megúszni. Közben – ezt is Zsolt mondta utólag, de igaza volt – görcsös voltam. Úgy éreztem, nem nyomaszt a feladat, de visszagondolva egész biztosan nyomasztott.

A park - Stohl András, Murányi Tünde, Rátóti Zoltán

► Most is így csinálnád? Elküldenéd a színészeket és annyit rendeznél?

*AR:* Igen. A rendezések magyarázata nem bonyolult: olyan embernek, aki gyakorlati szinten csinál színházat, fontos az elején, ha saját csapatot akar létrehozni, hogy minél több emberrel találkozzon napi szinten, hogy együtt dolgozzon velük. Nem azért mentem a Nemzetibe, mert nem volt munkám. Fontosnak tartottam, hogy dolgozzak velük. Sokat szoktam gondolkodni, hogy jó döntés volt-e A parkot az első évben megcsinálni. Valahogy mindig oda jutok, hogy igen. A stúdióban kellett volna, mondták, ott sokkal jobb lett volna. Lehet, de annak meg kellett lennie a nagyszínpadon. Most is bemutatnám.

János vitéz I. - Stohl András, Söptei Andrea

► L. Simon László – az utókor számára regisztráljuk, hogy ő néhány percig kulturális államtitkár volt – azt mondta, hogy három év után erős változás következett be a Nemzeti műsorpolitikájában. Mire gondolhat?

*AR:* Arra gondolhat, hogy a két nagy botrány, amitől zengett a sajtó, mind első évados bemutató volt: A park, illetve – ami sokkal nagyobb ügy volt – a János vitéz Az utóbbi kapcsán kitört balhé abszurdum. Annál szomorúbb és katasztrofális látleletet nem lehet mondani egy ország kulturális kormányzatáról, sőt az egész országról, mint az a botrány. Azért mondhatta ezt, mert amikor elindultunk, tényleg voltak gondok. Az Oresztész nem durrant akkorát mint szerettem volna, a Pokoli disznótor nem sikerült jól, A park érdekes volt, hatalmas felkiáltójel lett, bár nem volt tökéletes előadás, csak nagyon valamilyen volt, mutatott egy másfajta irányt, az Amalfi hercegnő nem működött, a Vassza Zseleznova sem igazán. A János vitézt épp azért találtuk ki, hogy a többi rizikósabb előadás mellett legyen egy tuti, amivel semmi baj nem lesz. A bemutató után jó ideig siker is volt, aztán a kormányváltás után lett belőle balhé. Az első év nagy konfliktusokkal járt, és nem voltak igazán sikerek sem.

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2010. május 21. - Alföldi Róbert

Átgondolt riposzt

Az első nagy külső konfliktus a János vitéz volt, az hozta maga után a többit, amikor már minden mindennel össze lett keverve. Valahol például azt írták, hogy van előadás, amiben az egyik szereplő a másik falloszán furulyázik. Valóban volt ilyen, teljesen stilizáltan – a Bárkán, a Szentivánéji álomban, két évvel azelőtt.

A János vitézre rá két évre, Az ember tragédiája kapcsán volt a másik botrány, ott sem az előadás miatt, hanem az én állítólagos felhevült elszólásom miatt, ami nem felhevült elszólás volt, hanem egy nagyon határozott, átgondolt riposzt. Egyáltalán nem vesztettem el az agyamat. De felnőtt a közönség is, és ezzel akkor már nem foglalkoztak. Elkezdett sikeresen működni a ház.

Sajtótájékoztató a kiürült medencében, az elsüllyedt Nemzeti Színház emlékműve előtt, 2011. május 20. - Alföldi Róbert

► Az egy dolog, hogy a Parlamentben miket beszélnek előadásokról, nekik nem kell érteni hozzá. De mit szóltál ahhoz a mondathoz, ami Vidnyánszkytól hangzott el a szerzőhöz való hűséggel kapcsolatban

*AR:* Ezen csak nevetek. Vidnyánszky részéről egyetlen dolog volt ócska: hogy engem folyamatosan értékelt és megpróbált leminősíteni ilyen mondatokkal. Azok a szövegei, amik a színház szakmai minőségét értékelték, ócskák. Az, hogy ki hogy csinálja az életét, mit gondol igazságnak, miben hisz, mindenkinek a magánügye, próbálja az ember ezt tiszteletben tartani. Ezek viszont ócska és méltatlan mondatok, ráadásul kontraproduktívak, és ilyet alkotó ember nem mond. Főleg úgy, hogy nem is látta az előadást! De ha látta volna, ez 2013-ban akkor sem létező mondat színházi alkotótól. Megjegyzem, azt sem tartom túl hatékonynak, hogy letoljuk és minősítjük a közönséget aszerint, hogy mi tetszik neki és mi nem.

► Két év után már hasonlított a Nemzeti arra, amit elgondoltál? Volt effajta számvetés félidőtájt?

Az ember tragédiája - Szatory Dávid, László Zsolt *AR:* Ez szerintem máshogyan működik. Naponta lehet érzékelni egy színháznál, hogy működik vagy sem. Nem csak attól, hogy tele van-e. Az egy fontos fokmérő, de a nézők esetében sem csak az a fokmérő, hogy eljön-e, hanem hogy miként működik az előadás alatt. Érti-e, reagál-e, mire reagál, hogyan és miként tapsol. Lehet, hogy Magyarországon mindenki vastapsol, de színházat csináló ember pontosan érzékeli a taps minőségét. Ez kémiai-érzéki ügy. Nem kellett ilyen szempontból számvetést csinálni, mert érzékelhető volt, hogy lesimult az emberek arca. Minden kimondatott, és lett egy természetes, aktív állapot. Napról napra ezt lehetett tapasztalni. Ott voltam mindenütt, a színházban voltam éjjel-nappal, sokat rendeztem. Ott éltem: a társulati tagok közül voltam az egyik, akinek van egy ilyen plusz dolga is, hogy vezeti a színházat és bizonyos esetekben azt mondja, hogy nem. Így nem volt kétségem, hogy működik-e a színház.

A kommunikációs viszonyom a közvetlen kollégáimmal, a barátaimmal oda-vissza működik. Nem egyszer ültettek le, hogy elmondják, hogy ezt így nem lehet, vagy hogy ezt így kell csinálni. Lehet, hogy ott és akkor nem, de utána dolgoztam és gondolkoztam rajta, megpróbáltam változtatni. Mindenről lehetett beszélni. Volt egy pillanat, amikor nagyon nehéz magánéleti krízisben voltam már hosszú ideje, és akkor Hegi [Hegedűs Judit gazdasági igazgató] azt mondta, hogy vagy abbahagyod ezt, vagy elmegyek. Megértettem.

Világos volt, hogy jönnek az emberek, hogy egyre jobbak lesznek az előadások. Sikerült egyre pontosabban fogalmazni. Elkezdtünk fontos ügyekről beszélni, összecsiszolódtak a színészek. Meghatározó lett a másik teljesítménye fölötti öröm. Nagyon pontosan lehet érzékelni, hogy ezek valódiak-e. Voltak persze továbbra is kevésbé sikerült előadások. Voltak harcok is: mire a Vadászjeleneteket végigvittem, vért izzadtam. Átverni a színházi üzemmeneten, hogy igenis, a festőműhely játszóhely lesz, és a teherliften kell felhozni a nézőt, és nem érdekel, hogy ott még nem játszottak. Miután ez a meccs lezajlott, nem volt kérdés, hogy a színpad alatt játszunk, azon már csak nevettek. Külföldi utazásoknál is volt, hogy nem megyünk, mert annyian nem mehetünk ahány ember kéne, amennyit meg vihetünk, abból nem lehet megcsinálni. Aztán megcsináltuk. Vagyis Kenesei Edina megharcolta. Mindig voltak gócpontok, amiken ha sikerült átlökni az ügyet, akkor ment. És nem csak én! Ez a legfontosabb. Olyan önjáróan működő munkatársaim voltak, akik tényleg tudták, mit kell csinálni. És végigcsinálták. Az nagyon sokat segített ebben, hogy a társulat számára lehettem bármilyen őrült igazgató, rendezőként hiteles voltam, még ha nem is sikerült egy előadás. Akár az első másfél évre is mondhatom, hogy sokkal hitelesebb voltam a társulat előtt rendezőként, mint igazgatóként.

Emelni a tétet

Alföldi Róbert Az évek alatt összeadódtak a befektetett energiák. Vannak a Nemzetiben, akikről tudom, hogy jobbikos szavazók. Ezt én soha egy másodpercre nem érzékeltem a munkában. A siker nagy hajtóerő, és valahogy mindenki elkezdte megérezni, mert meg lehetett érezni. Hozzátartozik ehhez – ez nem jó vagy rossz –, hogy az ismertségem miatt sokan arra voltak kíváncsiak, hogy vajon az Alföldi mit fog csinálni. Szerintem sok néző, aki egyébként nem jött volna, emiatt bejött. Ilyen szempontból az én pr-értékem kihagyhatatlan a dologból.

► Bele is írtad a pályázatodba.

*AR:* Mert fontosnak tartottam, hogy erről beszéljek, fontosnak tartottam, hogy használjam és használtam is, hogy ez ügyben ne legyünk szemérmesek.

► Egyébként a pályázat végén ott van a kollégáid neve is.

*AR:* Persze, hogy ott van, hát együtt írtuk a pályázatot, fel sem merült bennem, hogy őket le kellene tagadnom.

► Három évre biztosítva volt 1 milliárd 700 millió forint a Nemzeti Színház működtetésére. Aztán jöttek az évadvégi sajtótájékoztatók, és évről évre mondtad, hogy ez egyre kevesebb.

*AR:* Most 950 milliót kap a színház. Majdnem a fele.

► Nem kezdtél el azon gondolkodni, hogy ez valamiféle jel, hogy nem lesz ez így jó?

Mephisto - Stohl András *AR:* Nem. Mit kezdjek vele? Mondták már, hogy hülye vagyok, és észre kéne vennem, hogy így akarnak minket tönkretenni. Mit tudok vele csinálni? "Úristen, azért csökkentik a pénzt, mert nem akarják, hogy én legyek az igazgató!" És akkor mit tudok csinálni? De szerintem ez nem így van, mert mindenhol ennyire csökkent, az Operaház kivételével. Lehet, hogy bizonyos pillanatokban így volt, de ez nem előre megfontolt szándékkal kivitelezett csökkentés volt. Ebben biztos vagyok. Talán az is benne volt, hogy ha ennyiből meg tudja csinálni, akkor csinálja. De engem ez inspirált! Engem ezzel nem fognak meg. Az ember tragédiája 6 millióba került, a Mephisto 5 millióba. Annak a díszlete a Gobbi Hilda Színpadhoz gyártott nézőtér szerkezete, amit szinte soha nem használtak, mert vagy 120 tonna, és a raktárban porosodott. Ez nagy konfliktus volt a munkatársaimmal, azt mondták, hogy nem vagyok normális, ezt ennyiből nem lehet megcsinálni. De semmi mással nem lehetett igazolni a létünket. Szeretem, ha nem kell azon gondolkodni, hogy ez négy forint vagy négy húsz. De ebben van egy dafke, másrészt épp akkor csökkent drasztikusan a finanszírozás, amikor elkezdett jönni a közönség. Nem lehet pont akkor kevesebb premiert tartani. Akkor leáll az egész. Emelni kellett a tétet.

Sikeres művészember

Alkotóként is érdekes helyzeteket teremtett a pénzhiány. Többször át kellett gondolni, nagyon pontosan, hogy mit, miért és hogyan. Az én munkáimnak ez jót tett, én rendezőként profitáltam belőle. De ezek kemény konfliktusok voltak. Ebben a legnagyobb szövetségesem Hegedűs Judit volt, meg persze Bagi Andrea. Ha Hegi nincs, ha ő nem ilyen kemény, akkor ez az intézmény összeomlik. Rengeteg harcot és utálatot átvállalt helyettem. A kezdet kezdetén megállapodtunk, hogy nem bírálom felül a gazdasági döntéseit. Voltak viták, de hogy ez így ment az utolsó három évben, ahhoz az ő zsenialitása, konoksága és konzekvenssége kellett. Tényleg annyit költött, amennyi volt. A csapatom tagjai olyan konfliktusokat is felvállaltak, amikről nem is tudok. És eközben nem volt se beköpés, se feljelentés, se panaszkodás. Elintézték egymás között. Igen, lehet úgy színházat vezetni, hogy nem esz meg a bürokrácia, hogy nem emészt fel ennek a kezelése. Ezt úgy lehet csinálni, hogy én a munkatársaimnak bármikor hátat merek fordítani, bármikor. Lehet, hogy valamelyikük hozza a nagykést, de szembeáll velem, és mielőtt döfne, biztos, hogy még egyszer szól.

Alföldi Róbert

► Ez két dolgot jelent: bíztál a munkatársaidban, hogy értenek a szakmájukhoz, illetve nem bizonygattad percenként, hogy te vagy az igazgató.

*AR:* Kialakult az a problémaszint, amivel a munkatársaim hozzám jöttek. Ez engem nagyon sok mindentől mentesített. De ez nem bonyolult ügy. Az meg nem volt számomra kérdés, hogy én vagyok az igazgató. Kérdezgették az elején, hogy milyen érzés. Semmi különös nem volt. Az elején volt, hogy nézegettem a névjegyemet, hogy mégiscsak te vagy a Nemzeti Színház főigazgatója, éljed már meg. _(nevet)_ De ez nem volt külön érzés. Szerintem színházat vezetni a művészemberek közül csak a sikeresnek szabad, mert nem azzal akarja megcsinálni a karrierjét. Aki ezzel akarja megcsinálni a karrierjét, annál gáz van és gáz is lesz.

► Gyilkos mondat.

*AR:* De a színházról szól.

Hitelesen hangzott

► 2010 – kormányváltás...

*AR:* Mondták, hogy meg sem élem a másnapot.

► Az újságok minden nap leírták, hogy a jövő héten leváltanak. Milyen volt a Nemzeti Színház jövő héten leváltandó igazgatójának lenni két és fél éven át?

*AR:* Nem volt rá időm, hogy ezzel foglalkozzak. Mindent hallottam... gondoskodtak róla, hogy halljam. Ez ugyanolyan dolog, mint a kevesebb pénz: oké, lehet, holnap leváltanak, de azzal majd holnap foglalkozunk. Előre nem lehet ezzel mit csinálni. Nem váltottak le, mindig másért nem, pedig többször rezgett a léc.

Részlet Alföldi Róbert sajtóközleményéből ► Például amikor a Nemzeti Színház nagytermét kiadtad volna a Román Kulturális Intézetnek december 1-jére. Fel sem merült benned, hogy ebből balhé lesz?

*AR:* Nem. Ez az a december volt, amikor előző nyáron Tusnádfürdőn az én miniszterelnököm azt nyilatkozta, hogy a két ország történelme többször keresztezte egymás, de ugyanabban a helyzetben vagyunk, muszáj együtt, egymást kölcsönösen tiszteletben tartva, egymás történelmének gócpontjait is megértve, megbeszélve összefogva mennünk. Nekem hitelesen hangzott. Én semmi mást nem csináltam, mint annak a szellemében cselekedtem, amit a miniszterelnököm meghirdetett programként. A románok is így gondolták. A Román Kulturális Intézet vezetői is – amúgy Brindusa Armancát azóta leváltották, hamarabb, mint engem. Nagyon sok intézettel dolgoztunk együtt, először mi kerestük őket, aztán ők minket, amikor például új nagykövetet küldött valamelyik ország, mindig jött ide bemutatkozó látogatásra. Egy idő után ez program lett. A kulturális intézetek vezetői meg főleg jöttek. A Goethe-Institut és a román intézet voltak az elsők, akikkel elkezdtünk dolgozni. Nagyon szoros, igazi felelős viszony volt a két intézmény között. Amikor a Goethe előző igazgatónője, Dr. Gabriele Gauler elment Budapestről, a búcsúbuliját a Nemzetiben tartotta, mert annyira fontos volt neki.

► Végül is miért nem dobtak ki akkor?

Blaskó Péter *AR:* Mert diplomáciai balhé lett volna belőle. Jó néhányan cserben hagytak, azok, akik be voltak jelentkezve az ünnepségre. Konkrétan tudom, hogy a Külügyminisztérium közbenjárása miatt nem dobtak ki. Annyira abszurd ezekről utólag beszélni. A "szopós botrány" esetében – én így hívom – Blaskó Péter miatt nem rúgtak ki. Ha ő nem szólal meg, akkor repülök. Senki nem tudta, hogy meg fog szólalni, szerintem előző este ő maga sem.

► Aztán szodómiával vádolták Az ember tragédiája előadást, volt ilyen is...

*AR:* Azért az megdöbbentő volt. De finom történetté vált ahhoz képest, amik utána jöttek. Egyre abszurdabb helyzetek, egyre inkább szabályosan belesodródtunk egy szabadságharcba. Volt egy pont, ami után nem is lehetett volna máshogy csinálni. Nem lett volna hiteles, és akkor már nem lehetett megállni. A színház egésze sem gondolta másként.

Nem csak tömeg – emberek

► Tüntettek ellened, akik nem tudták, hol van a Nemzeti Színház...

*AR:* Tőlünk kértek áramot. Azt hiszem, adtunk. _(nevet)_ Csodálatos emlékeim vannak arról a napról. Bejött a Garas, hogy ő úgyis öreg, felajánlja magát túsznak. Bejött Hevér, hogy kinn felkérték verset mondani, elengedem-e. Mondom: persze, menjél. Találtam egy kengurujelmezt – nem tudom már, mit próbáltunk, de azóta sem találom –, abban ugráltam a folyosón, és kiabáltam, hogy "álruhában vagyok, álruhában vagyok!" Volt egy-két ilyen élmény, amit soha nem fogok elfelejteni. Tudtunk nevetni, valahogy jól is bírtuk-bírtam. Aztán valamikor eleredt az eső, és kinéztem az erkélyen. Persze az ember szemében önkéntelenül, a szorongás miatt megjelenik pár könnycsepp, és félelmetes az esőben az a hatvan ember, ahogy és amit üvöltöznek. De valahogy nem ment mélyre... _(szünet)_ vagy mélyre ment, de nem maradt ott. Nem tudom jobban mondani. Talán, mert annyira abszurd volt, és annyira tudtad, hogy ez... "nem". Hogy itt nincs "igen", ez egy nagy "nem". Nem tudom, hogy valahogy ki fog-e jönni majd belőlem, tartok tőle, hogy valamikor valahol igen, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem esz azóta, nem hasít a lelkembe. Később megnéztem a videókat is. Abból két pert nyertem azóta, fizettek is.

Mit jelent a Nemzeti Színház? - Nézői akció ► Tüntettek melletted is. Nem is egyszer...

*AR:* Ott találkoztam először – és ez nagyon meglepő volt – a közönséggel. Ott fogtuk fel, hogy itt emberek vannak, azok az emberek, akik a mi előadásainkat nézik, akiknek egyenként fontos, ami nálunk történik. Nekem ebből ez maradt meg. Egyszer kimentem közéjük, nem voltak sokan, de többségében fiatalok voltak. Látszott rajtuk, hogy civilek... Mármint hogy nézők. Egyszer csak nyilvánvalóvá vált, hogy itt emberek vannak, nem csak egy tömeg.

► Akiket te szerveztél be.

*AR:* Persze, hagyjál már. Sőt: mindet én szerveztem be, Vidnyánszkyt is én szerveztem be...

► Lassan hat hónapja tart a szimpátiatüntetés az előadások után.

*AR:* Ezzel jött vissza az állva taps, és megint elterjedt a magyar színházban. A Katonában is felállnak, vidéken is. Szerintem ez meg fog maradni: megváltoztattuk a nézői szokásokat. De ez nem fél éve kezdődött, hanem akkor, amikor kitört a "szopós botrány", és vagy aznap, vagy másnap este játszottunk Tragédiát. Utána állt fel először a közönség. Amikor elterjedt a hír, és mindenki biztos volt benne, hogy kirúgnak – én magam is –, akkor álltak fel. Azért emlékszem rá, mert másfél órát zokogtunk utána, mindenki a színházban. Az volt a nullpont, az első sokk, hogy itt mi történik valójában. Belejátszott az előadás is, és belejátszott az igazságtalanság elleni fellépés is – ez a harmadik év vége volt, tehát két évvel ezelőtt történt. Vagyis a harmadik év végére sikerült egy olyan közönséget kinevelni, aki értett minket, és mi értettük őket. Ennek nem lett nagy híre – de ez a gesztus egyértelműen ezt jelentette.

Az utolsó percek a színpadon - Nemzeti Színház, 2013. június 30. - Sólyom András felvétele

Nincs lehetőségem vállalni a felelősséget

► Azt hiszem, ez a lényege az egésznek – hogy ez mekkora tömeg, nem tudom, de van egy réteg, amelyik azt mondja, hogy értelek téged, reagálok arra, amit te mondasz – és viszont...

*AR:* Szerintem ez durván százezer ember. Ami még érdekes, hogy ez nagyon heterogén réteg, és tele van fiatalokkal – ez is nagyon fontos, mert a fiatalok színházi megszólítása nem sikerült az elmúlt években, ez a nálunk tapasztalható jelenség minden trendnek és felmérésnek ellentmond. Ha akarom, a teljes nemzetet leképezte minden este az a hat-hétszáz ember.

Alföldi Róbert ► Ez most teljesen személyes lesz. Neked, aki ezt létrehoztad – hiszen te hoztad össze őket –, felelősséged van ezek felé az emberek felé. Érzed ezt?

*AR:* Ez nem fair mondat. Olyan felelősségről beszélsz, amivel nem tudok mit kezdeni, mert már zéró a mozgásterem. Ezt a felelősséget, amit ennek az egyben tartása jelent, nem tudom vállalni. _(szünet)_ Ez nem igaz. Személyesen tudom vállalni, mert azért csináltam, hogy ez létrejöjjön. De nincs rá semmilyen lehetőségem, hogy ezt a felelősséget gyakorlatban tudjam vállalni. Abban azonban biztos vagyok, hogy ezek az emberek megmaradnak, ez ugyanis nem erre az öt évre szól. Ha nagy szavakat akarok használni, akkor azt mondom, hogy megváltoztatta az életüket, ha kevésbé nagy szavakat, akkor azt, hogy ez a fajta gondolkodásmód, befogadóképesség, amit ők létrehoztak saját maguknak, az meg fog nekik maradni, amíg élnek. Ez hosszú távú ügy. Ahogy nekem is és mindenkinek, akik ezt csináltuk. Biztos vagyok benne, hogy ha bármikor bármelyik emberrel összetalálkozunk az életben és együtt dolgozunk, akkor a viszony, a bizalom meglesz, megvan. Szerintem az emberek ezt tovább fogják vinni magukban, illetve ez lesz számukra a természetes. Azt gondolom, hogy elvégeztem, amit el tudtam. Szerintem fel is nevelődtek, mint az elmúlt hetek mutatják. Ők ezt az élményt fogják keresni, ebben biztos vagyok. Azt hiszem mégsem túlzás, hogy megváltoztattuk az életüket – ők pedig megváltoztatták a mi életünket.

► Akkor ha azt kérdezem, hogy sikeres volt-e az öt év...

*AR:* ...arra kétség nélkül azt válaszolom, hogy halálosan, elképesztő módon, mindenféle szempontból igen! És ehhez kellett minden: az előadások, az emberek, de kellett a Jobbik, az újságírónő, a csillagok állása, minden. Persze én zseni vagyok, ez nem kétséges, _(nevet)_ de azt is mondhatnám, hogy az öt év mellett ott voltak az égiek, ha még durvábbat akarok mondani, akkor Isten áldása volt ezen az öt éven, másképp nem tudott volna így működni. A csillagok, a szakrális erők, a szerencse, azok mellettünk álltak kőkeményen. Ez elég érdekes gondolat a jelen helyzetben, nem? _(nevet)_ De most komolyan: máskülönben nem tudott volna létrejönni! Csupa olyan fordulópont volt, ami negatív irányba is fordulhatott volna, de mégsem. Soha. Az öt év alatt nagyon negatív dolog nem történt, eléggé egyenes utunk volt. Ebbe a bukásoknak, az egy-egy sikertelenségnek is bele kell férniük.

A valóságról beszélni

► Ha az ember próbálkozik, akkor pláne. Nagyon káros az a gondolkodás, hogy nekünk csak sikerünk lehet. Pályáznál újra a Nemzeti Színház igazgatói posztjára?

*AR:* Erre nem tudok objektíven válaszolni. Jelen lelki helyzetben abszolút nem tudok. Legszívesebben azt mondanám, hogy nem, de amikor kimondom, rájövök, hogy annyira nem igaz... Amikor meg azt mondom, igen, akkor rájövök, hogy nem vagyok normális. Kell még ehhez valami rálátás. Szerinted pályázni kell rá?

► Hogy ki kell-e írni rá pályázatot?

*AR:* Igen, a Nemzeti, az Operaház, a kiemelt nemzeti intézmények élére.

Alföldi Róbert pályázata

► Kérdés, hogy mit jelent az, hogy Nemzeti Színház, mit jelent az, hogy Magyar Állami Operaház. Ha a kiírónak van valami fogalma arról, mi egy ilyen intézmény, tehát például nem múzeumot akar csinálni egy színházból, hanem színházat, és ha lehet úgy pályázni, hogy nem tudjuk az elejétől fogva, ki lesz a végső győztes, hanem azt rálátással bíró hozzáértők bírálják el, akkor azt gondolom, igen.

*AR:* De mi között választasz? Azt nem lehetett tudni, hogy én ezt jól fogom csinálni, magam sem tudtam. Írni pedig bármit leírhatsz.

► Ez igaz, de egy ilyen pályázatból a szándékról kiderül, hogy szakmailag komolyan vehető-e vagy sem. És itt nem konkrétan a műsortervre gondolok, hanem arra, hogy akarsz-e valamit, hogy gondolsz-e valamit arról reálisan, hogy honnan hova akarsz menni.

*AR:* Vidnyánszky is gondol valamit. Én azt gondolom, hogy olyan színház, ami arra épül, hogy minél kevésbé zavarja be a valóság, nincsen. Ez a műfaj a valóságról beszél, nem tud máshogy létezni. Vidnyánszky egyszer azt mondta, hogy az a baj a színházammal, hogy mai. Szerintem a színház nem tud másmilyen lenni, ez a lényege. A színházi múzeumban nem előadásokat nézel, hanem jelmezeket, kellékeket, díszletterveket, képeket. Csak tárgyakat, előadást nem látsz. Nem létezik a műfaj, ha ezt kihúzod belőle.

Átkozottul akarnak találni valamit

► Július 1-jén jelenik meg ez a szöveg. Mi fog történni ezen a napon?

*AR:* Kilenc órakor bemegyek a Nemzeti Színház igazgatói irodájába – addigra kipakolok –, aláírjuk az átadás-átvételi papírokat, aztán odaadom az irodakulcsot és kijövök. Ez fog történni. Érdekes lesz. _(szünet)_ Nagyon szeretnék nézni majd itt előadásokat.

► Provokáció?

*AR:* Nem, tényleg kíváncsi vagyok. Azt hiszem, simán el is fogok tudni menni. Nagyon féltem a pakolástól, hogy mi minden kerül elő az öt évből... De annyira kiszakadt minden 22-én, az utolsó előadáson, hogy annál durvább dolog már nem tud történni az emberrel. Normálisan vagyunk azóta, szoktunk nevetni is. Ez már nem viselt meg, szerintem jobban megviselte azokat a látvány, akik bejöttek és látták, hogy pakolok.

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2012. május 24. - Alföldi Róbert

► Normálisan zajlik az átadás?

*AR:* Mindent megteszünk érte, hogy normálisan menjen. _(szünet)_ Az a pitiáner törekvés azért szembeszökő, hogy mindenáron muszáj lenne találniuk valamit. Ez a miniszteri biztos áldásos tevékenysége. Fél, hogy itt valami átverés zajlik, hogy bosszút állok, hogy bombát rejtettem el valahol. Nem vagyok bosszúálló, a bosszú nem elegáns, ócska dolog. Mindazonáltal nyilván érzékelik, hogy nem tiszta ügy, ami itt zajlott, hogy nagy veszteség éri az embereket. Emiatt sokkal rosszabbat gondolnak rólam, rólunk, mint ami a valóság. Úgyhogy mindig résen van a miniszteri biztos úr.

► Igaz, hogy sok ellenőrzést kaptatok?

*AR:* Az utolsó három évben szinte hetente. Minden ellenőrzés megvolt, amit el lehet képzelni, volt, ami többször is, de nem találtak soha semmit. Gazdaságilag – is – szakmailag helytállóan, a törvényeket betartva dolgoztunk, mindig ugyanúgy. Nem fognak találni semmit, mert nincs mit, fölösleges keresni is. Pedig átkozottul szeretnének.

► A Mephistóból tíz előadást tartottatok. Nem vethető fel a felelőtlen gazdálkodás vádja?

*AR:* A minisztérium kért emiatt egy csomó kimutatást, de nem: az előadás többet hozott, mint amibe kerül.

► Úgy tűnik, a Mephistót a Vígszínház játssza tovább. Megvették az előadást?

*AR:* Igen. Ez volt az egyetlen, amiről beszéltem személyesen az utódommal, aki azt mondta, hogy semmi kifogása ellene, abszolút mehet.

► Február óta irodája van a színházban. Nehéz elhinni, hogy ezen kívül semmi másról nem beszéltetek egymással.

*AR:* Nekem is volt irodám Jordán idején. Vele sokat beszélgettünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tamás nem akarta folytatni, ebből a szempontból az egyszerűbb helyzet volt. Vidnyánszky Attilával nem beszéltünk, nem találkoztunk. Nem kezdeményezett senki ilyesmit. A miniszteri biztos kezdeményezett velem többször beszélgetést, barátkozást az elején, amit viszont én nem fogadtam el, mert nem értek egyet azzal, hogy ő van. Gondolom, nem bíztak abban, hogy ez normálisan lezajlik, ezért kellett egy kvázi felügyelőt fölém rakni. Tény: azok a jogosítványok, amikkel rendelkezik, illetve amit a miniszter adott neki, azok semmilyen módon nem befolyásolták az utolsó félév munkáját, a színház működésébe nem szólhatott bele sehogyan sem. Nem is nagyon akart beleszólni. A miniszteri biztos kinevezése elhamarkodott és szükségtelen döntés volt, hiszen az új vezetés és az én munkatársaim kommunikálnak egymással, ők ezt teljesen korrektül végig tudták volna vinni. Ez jelzés volt, hogy nem hiszik, hogy normálisan csinálom végig, hogy nem fogok csúnyán viselkedni és nem fogok becstelen dolgokat csinálni.

Konkrét ígéretek

Alföldi Róbert ► Többször felmerült, hogy lehetőséged lesz egyben tartani a társulatot.

*AR:* Tárgyaltam a fővárossal, bármennyire az ellenkezőjét állítja a főpolgármester úr, hogy az egy beszélgetés volt, igen: erről beszéltünk, konkrétan, Csomós Miklóssal. Úgy látszik, a főpolgármester figyelmét elkerülte, hogy nem vele, hanem a főváros kulturális vezetésével tárgyaltam. Ez abban a pillanatban hiúsult meg, amikor a minisztérium különös módon átutalt 15 millió forintot az Újszínháznak.

Konkrét ígéretem volt a minisztériumtól is. Én kerestem meg őket, én találtam ki, hogy egy speciális konstrukcióval működő színházat hozzunk létre, aminek központi helye lett volna az Ericsson és a Shure. De azt is kértem, hogy április 20-ig, a szerződtetések törvényi határidejéig ez valósuljon meg, különben nem lehet mit kezdeni. Nem jött össze, addig húzták, hogy ez már nem érvényes. A minisztérium kompetenciáját mutatja, hogy azt gondolják, januárban el lehet indítani egy színházat. Van, aki szerint a bürokrácia miatt nem jött össze, a hivatal malmai lassan őrölnek, de tudtommal Orbán Viktor áldását adta rá, csak vannak emberek, akik nem akarták, hogy összejöjjön. De most úgy gondolom, jobb így. Az a fajta nem kimondott, de sejthető üzenet, ami most ebben a kiszivárgott hírben benne volt, hogy "ha rendesen viselkedem, akkor kapok színházat", nem lett volna jó semmilyen helyzetben. Nem tudom, mit csináltam, miért nem viselkedtem rendesen. Úgy gondolom, ha mindenki úgy végezné a munkáját, ahogy én tettem, akkor ez egy nagyon jó ország lenne. Soha nem politizáltam. A Nemzeti valóban politikus színház lett, de semmi esetre sem pártpolitikai színház. Ezt azért érdemes aláhúzni. Társadalmi felelősséggel működött a színház.

Furcsaságként élem meg, amikor szembesülök azzal, hogy előre meghatározottan kell gondolkodni. Erre én nem, semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó. Nem azért, mert ilyen bátor vagyok, hanem mert nem tudok máshogy. Ebben semmi hősies nincs, konzekvensen azt csináltam, amiben hiszek, amiről úgy gondolom, hogy jó. Semmi szándék nem volt bennem arra, hogy ilyen kiemelt alakja legyek a közéletnek. A társadalom változott meg körülöttünk. Nagyon rossz történelmi időket idéző kort élünk. Amikor egy kulturális intézmény vezetője – mint Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója, akit egy az egyben hasonló módon neveztek ki, mint Vidnyánszkyt, egy olyan intézmény élére, ami ugyancsak nagyszerűen működött – azt mondja, hogy egy közintézmény vezetője nem lehet független, mert akkor nem kap támogatást, az abszurd. Amikor egy volt államtitkár – mint L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke – azt mondja, hogy polémiát akar nyitni arról, hogy állami intézmények mennyire tematizálhatják a homoszexualitást, az a legdurvább, legsötétebb időket idézi. Innen a következő lépés az, hogy mennyire jelenhet meg, aki 180 centi alatt van, aki roma, aki máshogy gondolja mint mi, akinek barna haja van, akinek szőke haja van. Láthatjuk, hogy a 20. században ez hova vezetett. Szomorú, hogy e körül csönd van. Olyan országot szeretnék, amiben egy ilyen mondat után az összes értelmiségi azonnal kivonul az utcára, mert ez nagyon veszélyes mondat – és a homoszexualitást be lehet helyettesíteni bármivel. Ez rémisztő és szomorú egyszerre.

Építik a legendámat

Nemzeti Színház 2008-2013 - piknik a színház előtt ► Nem azért mondod ezt, mert egy másik pályázó nyerte el az eddigi igazgatói állásodat?

*AR:* Egy dolgot tegyünk tisztába: aránylag működő valóban demokratikus országban engem nem lehetett volna elküldeni. Azért, mert nagyon sikeresen, népszerűen, megkérdőjelezhetetlenül és függetlenül működött egy kulturális intézmény. Nálunk éppen ez volt vele a legnagyobb baj. A POSZT sajtótájékoztatóján elhangzik az, hogy végre sikerült kiegyensúlyozott válogatást találni. Kész, itt a vége! Sehol máshol, ahol ugyanígy ötven évig szovjet elnyomás volt, nem engedte a szakma, hogy a politika ilyen mélyen belemásszon a színházba. Nálunk meg két különböző színházi szövetség van. Ezek nagyon rossz jelek. "Gyáva népnek nincs hazája" – mondta Széchenyi. Tragikusnak tartom, hogy újra ott tartunk, hogy be kell lépni a pártba, ha előre akar jutni az ember. Elindultak az elmúlt negyven évhez tartozó beidegződések: az öncenzúra, az "én meg tudom úgy csinálni, hogy közben megőrzöm a függetlenségemet", a "felelős vagyok emberekért, majd belülről bomlasztom a pártot" – minden ilyesmi elindult, amit a történelemkönyvekben olvasol. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt időszakban nem egy, nem két nekem címzett olyan mondatot hallottam, amitől önkéntelenül felröhögtem, mert a hetedikes vagy nyolcadikos történelemkönyvben olvastam. Ugyanaz a kommunikáció és szóhasználat.

► Ezért tűzted ki a Mephistót?

*AR:* Ezért, pont ezért. Lehetett érzékelni ezeket a mozgásokat, a változásokat. Ha nincs pályázat, akkor is kitűzöm a Mephistót, mert ennél azért bonyolultabb színházi gondolkodó vagyok, már bocsánat. Nevetséges, hogy azért csináltam az egészet, hogy megjelenjen a Vidnyánszky a színpadon... Hol van benne ilyen? Őrület... Nem értem, mi szükség van erre az egészre, halott oroszlánt miért kell rugdosni? Mondtam is egy megbeszélésen: vége a pályázatnak, el fogok innen menni, nem leszek itt, ők lesznek itt. Mi még a cél? Be kell sózni, mint Karthágót? Az emlékét is eltüntetni? Miért? Harminc működő előadást eltörölni? Abban van igazság, hogy egyeztetési gondok miatt bizonyos előadásokat le kell venni. Ilyen akad, bár erre is van megoldási lehetőség, például amikor én idejöttem, voltak szerepátosztások, de most ez fel sem merült, mert muszáj az egészet semmissé tenni, ami szellemileg felépült. Vidnyánszky nagyon konkrétan válaszolt arra, hogy miben fog változni a Nemzeti: "mindenben".

► Te is vettél le előadásokat a Jordán-érából.

*AR:* Két oka volt: ha művészileg annyira távol állt tőlem – megjegyzem, ez nagyjából egybeesett a társulat önértékelésével –, valamint volt egy olyan megegyezésem a gazdasági igazgatóval, hogy az az előadás, ami nem hozza be az este költségét, azt levesszük. De még az utolsó évben is játszottunk Jordán által kitűzött előadást, nem is egyet. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Nemzeti elmúlt öt évének lenullázása kontraproduktív: ezzel éppen az én legendámat építik, hiszen emiatt kezdődött a sorbaállás a jegyekért, a búcsúelőadások tüntetése... A legenda születik, általuk születik, és közben még azt is megkapom, hogy miért csinálom a legendámat. Haragszanak rám amiatt, amit ez a kormányzati döntés generál. Mi értelme van ennek?

► A Tizenkét dühös ember című előadást, amit Jordán igazgatása alatt mutattak be, Balikó Tamás rendezte, akivel konfliktusod volt. Mégis műsoron maradt az utolsó pillanatig.

*AR:* Nekem nem volt vele konfliktusom, egész konkrétan lebuzizott. Az előadást imádta a közönség, kijött az esti bevételből, miért ne játszanánk? Miért vettem volna le, mert haragszom a Balikóra? Nem haragszom rá, szánom őt. Lehet, hogy távoli a példa: ha egy próbaidőszakban valaki jót mond, de pont az, akit utálok, akkor is hülye lennék nem beépíteni az előadásba, hiszen attól az előadás lesz jó. Miért vegyem le, amit nem kell? A Holdbeli csónakost is sokáig játszottuk. Sok szerepátosztást csináltunk, ami valóban nehéz, bonyolult, egyeztetni kell, sok munka, sok próba, a színészek nem szeretik egy futó előadásban átvenni más szerepét, és így tovább. Utánanéztem: ilyesmire nem volt példa a magyar színháztörténetben, hogy valaki így lenullázzon egy színházat.

Stohl András a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadásban ► Ha már szerepátosztás: amíg Stohl András börtönben volt, mások vették át a szerepeit – az Úri muri kivételével. Miért döntöttél úgy, hogy amikor kijön, akkor ezeket visszaveszi?

*AR:* Azt kérdezed, hogy miért nem tapostam rá és rúgtam ki? _(szünet)_ Mert felelős vagyok érte. És az csak a második dolog ebben, hogy ő személyesen fontos az életemben, mert a barátom. Bajban volt, igazán bajban egy olyan ember, akiért vezetőként felelős voltam és vagyok. Mondok valamit: föl sem merült, hogy ne így legyen. Nem csak bennem, senkiben a színházban. Tudom, hogy ez így van.

► Hogy lehet feloldani, hogy a közvélemény önt hideget-meleget – egyszerre?

*AR:* Azt azért ne felejtsük el, hogy az András öt hónapot ült börtönben. Nem az történt, hogy hibázott egy hatalmasat és utána a keblünkre öleltük. Börtönben volt. Meg merem kockáztatni, hogy meg is érdemelte. Ezt a valóban furcsa helyzetet pedig úgy lehetett kezelni, hogy nem próbáltál megfelelni semminek, csak annak, amit te gondolsz a dologról. Valóban kérdés volt az én számomra és az ő számára is ez az egész. Soha nem fogom elfelejteni, amikor utoljára játszott, és azt sem, amikor először játszott a börtön után. Nem tudtuk, mi lesz. Ő sem tudta. Ott állt az egész társulat a takarásban. Ez szép történet, mert valóban a megbocsájtásról szól. A nézők megbocsájtottak, talán a közvélemény is. András pedig a színpadon egész pontosan ott folytatta, pontosan olyan minőségben, ahol abbahagyta, minden átmenet nélkül. De az eredmény is azt bizonyítja, hogy jól csináltuk. És nem volt vele semmiféle kivételezés: leült öt hónapot. Voltam bent, egy volt a sok szürke közül.

Már kész volt a ház

► Van valami, amit hiányként élsz meg ebben az öt évben?

*AR:* Van. Nem tudtam behozni azokat a különleges, nem struktúrában dolgozó rendezőket, akiket fontosnak tartok. Erre még nem volt kész a ház, ez a következő öt évben lett volna. Nem tudtam behozni A jég után még egyszer Mundruczót – nem tudtuk megcsinálni a Nehéz istennek lenni projektjét, azt velünk kezdte el tárgyalni –, nem tudtam Kovalik Balázst hazacsábítani, nem kerestem meg Schilling Árpádot, Pintér Bélát. Bodó Viktorékkal elindult a Social Error de akkor is ők kerestek – erre büszke vagyok.

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2013. június 30. - Alföldi Róbert

► Miért nem kerested meg őket?

*AR:* Még nem volt rá kész a ház. Most már igen, most már bármire, arra is, hogy tizenöt színész elmenjen egy másik országba, hogy idejöjjön tizenöt egy másik országból, hogy kimenjünk a házból, mindenre kész volt a társulat. De ehhez kell ennyi idő, mert ez egy monstrum. Idő kell hozzá, hogy megszokott és bevált folyamatok alapján működő, hatalmas intézmény esetében a gépezet rugalmasabbá tudjon válni. Most jött volna. A közönség is kész volt rá. Ha Kovalik csinált volna itt egy előadást, nem verte volna ki a biztosítékot. A Szégyent is simán játszhatnánk, nem lenne vele semmi baj – nem csak a fiataloknál, most már az idősebbek is simán megnéznék, nem biztos, hogy szeretnék, de nem háborodnának fel. Ahogyan A jég is tökéletesen működött – három év után egyike volt a sok előadásnak, ami nagyon sikeres volt.

► Az volt az egyik nyitó gesztus.

Három nővér - Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya *AR:* Igen, elég konkrét nyitó gesztus volt. És volt még egy, amit mindenki elfelejt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátéka, a Ványa bácsi

► A pályázatra visszatérve: külföldi vendégrendezőket is fölsoroltál. Itt a teljesülési arány alacsony: közülük csak Andrei Şerban meghívása valósult meg. Igaz, ő kétszer jött.

*AR:* Ez ugyanaz a helyzet, mint a magyar rendezők esetében: a magyar szakma is kivárt. Şerban első meghívása nagyon nehéz volt, de szerintem most bárhová hívnám, eljönne. Minden mindenre épül – lehet, a balhék miatt figyeltek ránk jobban, de szakmailag jelentős híre lett a Nemzetinek külföldön is. Most már nem kell magyarázni, hogy hova hívod a rendezőt. Ennek fontos része a pénz is és a rugalmasság is. Idő kérdése lett volna, hogy jöjjenek. Ez is most került volna sorra.

► Veled mi lesz jövőre?

*AR:* Csinálom azt, amit a Bárka előtt: szabadúszom. Tudod, külföldön én vagyok "a híres üldözött rendező", emiatt sokfelé hívnak. Kezdődik a vándorélet, ami nagyon fárasztó, főleg mert mindig nulláról kell kezdeni. Pláne ahhoz képest, hogy az elmúlt években elég látványosan egymásra épültek a dolgok, lehetett látni, hogy emberek hogyan lépnek előre, most pedig majd mindig mindent elölről kell kezdeni. De sok jó dolog történik: ahol dolgozom, oda rendre visszahívnak. Rijekában két projektem is van, elvileg St. Pöltenben csinálok előadást a Nyugalomból Angela Winklerrel, aki az egyik leghíresebb színésznő Németországban. Eljött Budapestre, megnézte az Angyalok Amerikábant a Hazafit és a Hamletet – úgy tűnt, meggyőzte. Hír a német lapokban, hogy egy 14 ezres városban rendezek, Karl Sibelius meghívásásra. Ez jó.

Végszó

Itthon is dolgozom – pedig azt hittem, nem fognak hívni. A kihirdetés után öt perccel hívott fel Eszenyi Enikő, ezt nagy dolognak tartom. Fontos gesztus volt, hogy azonnal engem is, Bucit is, Zsoltot is. Megyek a Radnótiba, az Operaházba is – kapós lettem. Meglátjuk majd hogyan működik. Az nagy kérdés – hál' istennek a Kőműves Kelemen az ellenkezőjét mutatja –, hogyan tudsz egyéjszakás kaland lenni egy hosszú házasság után. Jó lenne nem rosszabbakat csinálni. Ettől félek. Van ebben valami furcsa: szkeptikusa voltam a társulati létnek, alkotóközösségnek, ezzel, hogy "csapatmunka", ki lehetett kergetni a világból... De tényleg működik. Hogy mennyire máshogy kommunikálsz egy emberrel, akivel öt éve dolgozol – ezt most láttam a Kőművesnél: a Buci, a Fehér Tibi, a Szatory "fordított" a többieknek Alföldiről magyarra... Mert ők értették, amit mondok.

Alföldi Róbert

► Lehet, hogy ne

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr907998149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.