7óra7

Gergye Krisztián: Nem lehet kussban maradni

Gergye Krisztián: Nem lehet kussban maradni

2013. 08. 03. | 7óra7

Honvágy - Gergye Krisztián ► Az elmúlt évad számunkra egyik legfontosabb előadása a Honvágy volt: mintha nagyon személyes élményeken keresztül a közérzetről és a közéletről próbáltál volna direktben és élesen beszélni, arról, ami körbe vesz bennünket. Mi késztetett a Honvágy elkészítésére?

*Gergye Krisztián (GK):* Akkoriban zajlott a viktimológiai projekt-sorozat, a befejezetlen Trilógia-maratonnak a végfázisa az Opera Amorale. Miközben csináltuk az egyedi performanszokat, mindegyiknek lett egyfajta esszenciális pontja, ami sűrítetten magában hordozott valamit. Például Bella Máté Éj-monológja benne volt a nyitó előadásban Kőszegen, aztán visszaköszönt a Honvágyban. Azokat az elemeket, amelyek euforikus élményt adtak és sűrítetten tudták megfogalmazni a kérdéseinket, azokat kiemeltem a performanszokból, és hozzáadtam a Honvágyhoz. Az egész Maraton-sorozat egyfajta sűrítménye lett a Honvágy, amiben azt gondoltam, hogy amilyen személyesen csak lehet, muszáj kommunikálni a közéleti létezés lehetetlenségéről. Egyszerűen nem lehet most már kussban maradni. Ha máshogyan nem, egy előadás keretében. Ez mégis egy olyan aktus, amely az ember éberségét szinten tudja tartani. Közben van benne túlélési kényszercselekvés is.

Reflektív létezés

► Mennyire volt tudatos, hogy először Bécsben mutattátok be?

*GK:* Nagyon tetszett az a gondolat, hogy Bécsben, külföldön, kvázi európaibb Európában csináljuk a Honvágyat, mert onnan talán könnyebb megfogalmazni, mit érzünk itt. Tudtam, hogy hazajövünk, és itthon is fogjuk játszani, de ott is arról szólt, hogy itthon miért van honvágya az embernek.

► A MU Színházban életre hívott Kortárs tánc platformnak volt visszajelzése? Végül mintha elakadt volna a dolog, holott a cím szerint az csupán a nulladik rész volt.

*GK:* A nulladik után még létrejött egy első rész, ami még erőtlenebb felvillanás volt. A nulladik alkalom annak apropóján született meg, hogy Gaál Mariannal átvettük a FESZ táncszekciójának vezetését. Azért találtuk ki a kortárs táncplatformot, mint előadói helyzetet, hogy esélyt adjunk a párbeszédre. Mindenki a saját monomániájában próbálja a saját lobbiviszonylatait fenntartani, és ebből túlélni szir-szar pénzekért. Csak a Markó Iván-esetet említve: hogy egy ilyen megtörténhet, és hogy alig van rá reakció, az elképesztő, és ha mégis van rá reakció, azt meg rögtön véleményezi a szakma. Hát mi ez? Úgy gondoltuk, vagyunk olyan "arcok", hogy a kortárs táncszakma az ügy mögé áll, hogy legyen egyfajta folyamatos szakmai jelenlét, és hogy felismerjük: muszáj reflektíven létezni. Közben megtapasztaltuk, hogy rengeteg alkotó ezt nem akarja: "Miért beszéljek én a politikáról?", "Nem akarok vele foglalkozni!", "Én kortárs absztrakt táncművész vagyok!". Naivan azt gondoltuk, hogy ez fórum lehet arra, hogy akinek van véleménye, gondolata, ezen a platformon keresztül - egyéni művészi munkájától függetlenül - kimondhatja.

Gergye Krisztián

► Miért mondod, hogy naivan?

*GK:* Mert az első alkalom megmutatta, milyen is ez a szakma. Hogy a résztvevői milyen passzivitásban, széthúzásban, félelemben és hallgatáskényszerben élnek. Egy picit megszólalok, hogy ne mondják, hogy nem szólaltam meg – rendkívül nevetséges. Nyilván senkinek nem kell forradalmárnak lennie, de ha mindent hagyunk, ráülnek a hátunkra és lenyomnak bennünket.

Mariannal arra jutottunk, akkor is megéri megcsinálni a platformot, ha csak az derül ki, hogy az összefogás szempontjából totálisan impotens a kortárs táncművészeti szakma. Azért sok pozitív visszajelzést is kaptunk, és megérthető kifogásokat, például valakinek premierje van, éppen az a dátum nem jó. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a saját szakmánkat erőnkön felül próbáljuk mentegetni. Nem gondolom, hogy rosszul sikerült est volt, szerintem sok érdekes dolog felmerült benne. Nyilván akkor érte volna el a célját, ha többen látnak benne lehetőséget, és tesznek bele energiát.

Passio reversible (Trilógia maraton I/1) - Gergye Krisztián ► Csalódtál?

*GK:* Csalódtam, de legalább kiderült, mi a helyzet. Nem lehet nem beszélni, nem lehet nem megpróbálni. Éreztünk magunkban ennyi kapacitást, de nem jött össze. Számomra meglepő volt, hogy mennyien reagáltak úgy, hogy "Ja, politika? Akkor én nem." Közélet és politika: erről nem szabad beszélni.

► Úgy értelmezik, hogy a politika csak pártpolitika lehet?

*GK:* Igen. Emiatt a közéletre való reflektivitásnak a tökéletes hiányáról van szó. Csak akkor legyen a művész reflektív, ha róla beszélnek, ami teljesen öncélú, tisztelet a kivételnek. A Honvágy az én személyes reflexióm és Lőrinc Katival szerintem ezt nagyon érzékletesen tudtuk megmutatni. Honvágy, anyaföld, anya-fiú viszony – szépen egymásba simuló gondolatlánc, amely által bátran ki lehetett mondani dolgokat humorral és öniróniával.

► Azt vettem észre, hogy a szaksajtó egy előadásként kezelte ezt a nyilvánvalóan részben provokációnak szánt estet, nem alakult ki róla diskurzus, pedig a te alkotói szándékod mintha erre irányult volna.

*GK:* Minden színházi alkotó erre vágyik, vagy legalábbis én erre vágyom: minden egyes akció a párbeszéd része kellene, hogy legyen. Azért nincs ilyen, mert egyáltalán nincs párbeszéd. Mindenki monologizál, van, aki aktuálmonologizál, vagy félrebeszél, vagy teljesen másról beszél.

Érdekek mentén változó metafora

► És ezt fokozandó jött az Opera Amorale, ami már elég dühös előadásnak tűnt a sajátos félmúltunkról, a kulturális alapjainkról, mindez az A. E. Bizottság zenéjével és Vidnyánszky Attila jelzésértékű jelenlétével, aki... és most mondanám, hogy mit képvisel ő, de nem tudom körülírni, mit képvisel. Saját magát biztosan.

*GK:* Kétségtelenül dühös előadás ez. Egy posztkommunista posztmodern abszurd. Én sem tudom, mit képvisel Vidnyánszky Attila, de szerintem már ő sem tudja. Metaforikus értelemben mindenképpen képvisel valamit, és hogy mit fedez a metafora, az az érdekei mentén változhat. Nem változik különösebben, de változhat. Azt gondoltam, mennyire abszurd lesz elővenni Bizottság-számokat... Úgy álltam hozzá, hogy maradjon befejezetlen a Trilógia-maraton, mert nem tudtam megcsinálni a harmadik sorozatot, vagyis benne maradtunk a jelenben. Minek csináljunk a jövőnek egy trilógiát, ha nincs? Maradjon el, és helyette csináljuk meg az Opera Amoralét Bizottság-számokból. Erre nagyon készültem anno, amikor a Műcsarnokban kiállításuk volt, csak akkor nem jött össze. Szóval rendkívül abszurdnak indult ez, de végtére is egy kisrealista darabot hoztam össze. A kritikai visszhangjától többet vártam. Nem a kritikusoktól, hanem az egész hatásmechanizmusától, hogy nagyobbat fog ütni, mozgósítani tud. Csak két előadás volt eddig, úgyhogy még nem futotta ki magát, bár Magyarországon semmi nem tudja kifutni magát... vagy be.

Opera Amorale - elöl: Lőrinc Katalin

Visszatérünk arra a problémára, hogy a Honvágynak diskurzust kellett volna elindítania, és az Opera Amorale ebből a célból is készült. De bármit csinálhatsz, nem vált ki hatást, vagy ha igen, akkor csak egy-egy emberben. Most úgy beszélek, mint egy "partizán", aki éppen ki akarja robbantani a forradalmat… De az ember mégiscsak van annyira társas lény, hogy ha együtt vagyunk a szarban, legalább vegyük már észre és beszélgessünk róla. Ez a fajta hatástalanság érdekes jelenség. Nem is teljes hatástalanságról van szó, mert ott és akkor éppen van egy energia, érzed a közönségen, aztán elakad. Nincs kontextus, nem tud mibe kapaszkodni, nincs terep. Lehet, hogy mindenki hazaviszi a saját szorongását, vagy otthon felszabadítja, de az előadás a tömeget illetően effektíve hatástalan, nem cselekedtet. Ennek persze számtalan oka lehet, közben pedig úgy érzem, legalább nevetni mernek az emberek az előadásaimon.

Studies of the Human Body - Gergye Krisztián ► Ez is egy eredmény.

*GK:* Lehet, hogy ezzel magam ellen, vagy a független színház ellen beszélek, de aki nem kerül bele a mainstreambe, az nem jut el az emberekhez. De ha megnézem a hájpolt művészeket: ők is ugyanilyen hatástalanságban szenvednek, csak picit nagyobbat szól a hangjuk, és külföldön is észreveszik őket. Egyébként szépen elhal a visszhang.

► Erősen provokálsz az előadásban a kulturális ikonok kontextuális áthelyezésével: Bangó Margit, rovásírás, Vidnyánszky megjelentetése...

*GK:* Tényleg azt hittem, hogy ez abszurd lesz. De a közéletünk annyira abszurd - a legújabb kedvencem a komolyzenei kormánybiztos, aki szerint a magyar népzene is komolyzene, úgyhogy vegyük komolyan a népzenét –, hogy a színpadra téve kisrealistának hat. A valóság minden elképzelhetőnél abszurdabb. Mi vált ki ebben a közegben hatást? Itt nem hatásvadászatról beszélek. Nem gondolom, hogy kevés információ van az előadásban, de kevesen vették a fáradságot, hogy átgondolják az egyes elemeket. A kritikának is kevés felülete van, ahol megfelelő komolysággal tud foglalkozni az adott művel, pedig felelőssége van abban, hogy milyen produkciók tűnnek el.

Amikor azt olvasom, hogy Gergye megint provokál, akkor van bennem szomorúság. Ugyanakkor sok személyes visszajelzés is van, ami jól esik. Nem az, hogy dicsérnek, hanem hogy mégis van értő energia. Az már más kérdés, hogy az Opera Amorale sokkal kevésbé személyes történet, mint a Honvágy. A műfaji sokszínűsége – opera, performansz, színház, kortárs tánc, revü, operett, koncert – tulajdonképpen műfajtalanság. Egyetlen fájó pontja, hogy a kortárs tánc háttérbe szorult.

Kultúrcenzúra

► Az elemző típusú kritika azért hiány, mert nincs rá pénz: egy előadás több napi, több heti munkát adna, többszöri előadás-megnézéssel, miközben teljesítménykényszer és végletes forráshiány van a területen.

*GK:* Van olyan fórum, amely hírt sem adott az előadásról. Az az érzésem, hogy mivel a Vidnyánszky-figura belekerült, nem biztos, hogy mindenki megírhatja ezt. De miért nem? Persze, tudom, hogy miért, de mégis miért nem? Ha annyira értelmiségi az értelmiség, akkor legalább a kult-kultúrájára tudjon odafigyelni. Például a Bizottság, mint kulturális referencia, a mai napig revelatív érvényű és élményű jelenség.

Opera Amorale - Tárnok Marica

► Nem azért, mert még mindig ott vagyunk a nyolcvanas években?

*GK:* Oda mentünk vissza. Azért gondolom ezt a posztkommunista-kisrealista szituációt érvényesnek, mert hasonló kultúrcenzúrában élünk. Annyi előnyünk van, hogy vannak olyan referenciapontjaink, mint a Bizottság. Hálás vagyok, hogy a volt tagok engedélyezték a dalok felhasználását. Wahorn András szerint az előadás egyik meglepetése, hogy érvényes módon élesztettük újjá mindazt, amit a Bizottság "szabadságharca" jelentett. Rendkívül szórakoztató munka volt, nagyon jó élmény. Előtte hónapokig agyaltam, hallgattam a zenéket, néha hagytam, hogy ne jusson eszembe semmi, összegyűjtöttem a szövegeket, próbáltam sorrendet kialakítani, és kitaláltam egy szappanoperai helyzetet, hogy legyen két házaspár mindenféle kereszt-szituációkkal. Aztán rájöttem, hogy ha benne maradok ebben a klisében, leegyszerűsítem és vulgarizálom a Bizottságot, úgyhogy elkezdtem játékos lenni.

► Játékról jut eszembe: egy kortárs táncosnál nyelvi játék? Nyelvi asszociációs láncok?

Gergye Krisztián *GK:* Én ezeket imádom. A Trilógia-maratonban kezdtem el szövegeket írni, mert a tánc általánosságban tud beszélni, de ha direktben akarsz véleményt alkotni vagy kérdést feltenni, akkor nem lehet mellébeszélni, pontosan kell fogalmazni. Még a direkt mondatoknak is óriási a félreérthetősége, ezért találtam ki a nyelvi játékot, ami senkinek nem ad igazat, mindig máshogy értelmezhető, és lehet, hogy sokszor fárasztó, de számomra rendkívül szórakoztató, és a többértelműségében pontos.

Többen mondják, hogy a Gergye ne írjon. Nem tartom ezt irodalomnak, gondolkodásnak tartom, kommunikációnak, humornak, színháznak, akár rosszírásnak. Sokszor előfordul velem, hogy miután megcsináltam valamit, újabb formát, rendszert keresek, és akkor az jön, hogy az előző milyen jó volt, ezt nem értjük. A következő pillanatban azonban éppen ez lesz a jó referencia... Mindegy, megszoktam. A fontos, hogy a lehető legszabadabban tudjunk létezni, és azt csináljuk, amit szeretnénk.

► Most Szegeden és Kőszegen is felléptek az Opera Amoraléval. Fontos?

*GK:* Nagyon. Egy előadás csak a létezésétől tud életre kapni. A gyakorlat tudja csak kijavítani a hibákat. Nem sok jövő áll az előadás előtt, ha figyelembe vesszük a finanszírozási lehetőségeket. Most négy előadást látunk lehetségesnek. Egyet a szegedi THEALTER-en, egyet Kőszegen, amely az én szülővárosom, ott kaptam meg az első másolt Bizottság-kazettát, azon nőttem fel, és kettő az Átrium Film-Színházban. A Kőszegi Várszínház nagyon bevállalós velem, aminek nagyon örülök.

Magyar és európai belterjesség

Kőszegen mutatjuk be a Raped Europeans projektet is, három külföldi és három magyar koreográfus és performer közreműködésével. Nagyon érdekes, hogy a Honvágy, az Opera Amorale és a Raped Europeans egymás után megy. Ha az Opera Amorale a magyar belterjesség önironikus megfogalmazása, akkor a Raped Europeans ugyanennek a történetnek a személyes, de mégiscsak Európába helyezett története, ennek megfelelően abszurd, ironikus és humoros lesz. Július 26-án lesz Kőszegen a munkabemutatója, októberben pedig a MU Színházban a bemutatója. Nagyon jó kimozdulni, külföldiekkel dolgozni, egy Svájcban élő némettel, egy Hollandiában élő svájcival és egy Hollandiában élő amerikaival, valamint két Magyarországon élő magyarral.

Egy elsurranó patkány - Gergye Krisztián

► Idén te rendezed a Színikritikusok díjának átadógáláját. Meglepődtél a felkérésen?

*GK:* Már tavaly is volt róla szó, és ha idén összejött, hadd csináljak, amit akarok. Rendhagyó lesz. Valószínűleg nem véletlenül kértek fel, hanem hogy történjen valami ezen az eseményen. Fontos, hogy legyenek eseményeink.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr877998043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.