7óra7

Több ezren búcsúztatták a Nemzeti Színházat

Több ezren búcsúztatták a Nemzeti Színházat

2013. 08. 12. | 7óra7

A Mohácsi János rendezte gálaműsorra meghirdetése napján elfogyott minden jegy, ezért búcsúgesztusként a Nemzeti Színház előtti parkban és a hajóorrban búcsúpikniket szerveztek, amely során az összegyűlt több ezer érdeklődő kivetítőn követhette az előadást. A Nemzeti Színház előadásait Znamenák István fotói segítségével felidéző gálán föllépett többek között Nádasdy Ádám, Spiró György, Závada Pál, Kútvölgyi Erzsébet, Mácsai Pál, Pogány Judit, Gálffi László, Bodrogi Gyula, Sinkó László, Tenki Réka, Szikszai Rémusz, a VÁDLI Társulat, a TÁP Színház, Gergye Krisztián Társulata, Hevér Gábor, Szathmáry Judit, Murányi Márta, Nagy Mari, Mátyássy Bence, Kulka János, Csákányi Eszter, Jordán Tamás, Murányi Tünde, Dés László, Jávori Ferenc, Térey János, Darvasi László, Bodor Johanna, a Kaposvári Egyetem végzett színihallgatói, Bánfalvi Eszter az archív felvételről éneklő Hollósi Frigyessel adott elő duettet, felvételről jelen volt Esterházy Péter, és mozgóképen megidézték Garas Dezső alakját is. Az esten a Szakértők zenekar muzsikált, Kovács Márton vezetésével.

Nemzeti Színház 2008-2013

A gálaest előtt Törőcsik Mari és Alföldi Róbert leplezte le Kállai Ferenc mellszobrát, amely mostantól a díszpáholy mellett látható. A színház főigazgatója elmondta: a szobrot a következő vezetés tudtával és jóváhagyásával, teljes egyetértésben helyezték el.

A gálaműsor kezdeteként átadták az évad nézője díjat. A nyertes Szirtes András, aki 110 db jegyével nyerte el a címet, elismerését a színpadon vette át Alföldi Róberttől. A műsor hosszas-hosszas, immár a leeresztett fekete függönyt érő, de a társulat öt évének szóló álló vastapssal ért véget, fél tizenegy körül. Az előadás szereplői az erkélyen a parkban összegyűltek elé is kimentek meghajolni. Alföldi a hajóorrban felállított színpadon mindenkinek megköszönte, hogy eljött, és arra kérte a közönséget, hogy éjfélkor menjenek haza. A tömeget látva azt mondta: úgy tűnik, van remény. A direktor Isten áldását kérte az összegyűltekre. Pontban éjfélkor szimbolikusan lekapcsolták a villanyt az épületben.

Július 1-jétől Vidnyánszky Attila vezeti az intézményt.

Nemzeti Színház 2008-2013 - Nádasdy Ádám Nemzeti Színház 2008-2013 - Bánfalvi Eszter, Hollósi Frigyes Nemzeti Színház 2008-2013 - Szalontay Tünde, Gergye Krisztián Nemzeti Színház 2008-2013 - Kovács Márton, Tenki Réka Nemzeti Színház 2008-2013 - Pogány Judit Nemzeti Színház 2008-2013 - Sinkó László Nemzeti Színház 2008-2013 - Spiró György Nemzeti Színház 2008-2013 - Csákányi Eszter Nemzeti Színház 2008-2013 - Kútvölgyi Erzsébet Búcsúpiknik a Nemzeti Színház előtti parkban

A gálaműsorról Dudás Ernő a főpróbán készített felvételeket. További képek a 7óra7 facebook-csatornáján láthatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr217998139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.