► Az augusztus 20-i István király minden eddiginél izgalmasabb munka Önnek, ahogy kívülállóként gondolnánk, hiszen családi szálak is kötik szerzőjéhez, Erkel Ferenchez?

*Kentaur:* Remélem, tetszene a szerzőnek, bár komoly feladat elé állított minket ezzel a művel. Körülbelül száz szereplő fog a színpadon mozogni, és hatalmas drámai jelenetek viszik előre az előadást. A játéktér „része” egy hetventagú kórus, amelyet a színfalak mögött még egy külön ötvenfős kar fog hangilag támogatni, huszonvalahány főszereplőnk van: az akkori történelem nagyjai mind felvonulnak az operában, emellett fellépnek benne táncosok, sőt még akrobaták is. Most már jobban értem, hogy miként született az István, a király című rockopera, és miért kellett beletenni a címébe az „a” betűt; nyilván megihlette Szörényiéket ez az Erkel-mű, amelyet nagyon régóta nem játszottak magyar színpadon.

► Megelevenedik benne a történelemkönyv?

*Kentaur:* Véletlenül se gondolja senki, hogy egyfajta történelmi leckét kap az István király című opera által, noha nagyon fontos korszakáról szól a magyar históriának. Komoly istenes gondolat van benne, hiszen Magyarországnak a keresztény Európához való kapcsolódásáról, az Európai kultúrkörhöz való viszonyáról is szól. Néhány ária konkrétan kapcsolódik a „mit jelent kereszténynek lenni” kérdéskörhöz, ennek ellenére nem tartozik a vallásos művek sorába. Ez egy XIX. század végi vadromantikus mű, tele nagy ívű, szívhez szóló dallamokkal és egy kis wagneri zenei hatással. Az alaptörténet fantasztikusan szép, cselszövésekkel, árulásokkal és szerelemmel átszőtt eseménysor, amit mi, immár negyedik közös munkaként Nagy Viktor rendezővel, a szerzői gondolatnak megfelelően, igyekszünk „izgalmasan” színpadra vinni.

► Hogyhogy nem ez a mű volt a nyitóelőadása az Operaháznak, miközben az Andrássy úti épület felavatására rendelték Erkel Ferenctől?

*Kentaur:* Mert nem készült el vele időben. Szerintem túl sok volt a gondja, küzdenie kellett az építtetőkkel, a munkáshaddal, az akkori politikával, a befektetőkkel, hiszen akkor sem ment ez másképp, sőt. A Sugár úti paloták címmel Zsigray Julianna kitűnő és nagyon szórakoztató, inkább könyvtárakban és antikváriumokban hozzáférhető regény írt az Operaház építése körüli bonyodalmakról. Vagyis Erkel biztosan mindennap ott állt a „vártán”, ahogy ismerem az azóta is „elhivatott megszállottak” gyülekezetéből álló családomat. Aztán amikor megnyílt az Operaház, ő leült, befejezte az István király utolsó felvonását, végül letisztázta az egészet. Ezért is gondolták egy ideig, hogy biztosan a fiaival íratta bizonyos részeit. Azt valóban tudjuk, hogy a szintén kitűnő zenész fiúk körmölték neki a kottát, a zenét azonban ő szerezte. Az ezzel kapcsolatos viták letisztultak, mert Bán Teodóra, a színház ügyvezető igazgatója szakemberekkel, zenetörténészekkel rekonstruáltatta a kézirattárban őrzött kottákat, és biztosak lehetünk benne, hogy esszenciális, valódi Erkel-művet hallhatunk augusztus 20-án a Margitszigeten, méghozzá a mester utolsó nagy művét, mert ez után nem írt több operát. Megkoronázása ez az életművének, ahogy István királyról amúgy is „korona jellegű” alkotás jut az ember eszébe.

► Miért hiányzik oly régóta az operaházak műsoráról az István király?

*Kentaur:* Amikor bemutatták, ez volt a magyarországi operajátszás történetének legsikeresebb előadása. A külföldieket talán a kifejezetten magyar történelmi téma idegenítheti el, itthon viszont az akadályozta eddig a mű repertoárra kerülését, hogy színpadra állítása óriási befektetés, költségigénye felülmúlja bármelyik Verdi- vagy Wagner-nagyoperáét. Nagy szerencsénk volt, hogy a Szabad Tér Színház felvállalta ezt a bemutatót, amely a Margitszigeti Szabadtéri Színpad történetében kiállított önálló produkciók közül talán a legköltségesebb lesz. Mindenben a legnagyobb igényességre törekszünk.

► Mennyit árulhat el előre a díszlet- és a jelmezterveiről?

*Kentaur:* Nagyon szép, noha nem teljesen korhű klasszikus jelmezeket fognak látni a nézők. Megpróbáltam eltérni a XI. század mind pogány, mind keresztény viseletétől. Úgy gondolom, hogy a ma embere számára azok ugyan historikusak lennének, de nem éreznénk őket elég elegánsnak. Kicsit elmozdultam a fantasy világa felé, de mégis megtartottam a kora gótikus, illetve román hatást, annak a pompáját vonalvezetésben, főként a női ruhakölteményekben. A díszlet egy szimbólum köré szerveződik, annak fényében variálja a látványos tereket, de ahogy a bűvész sem árulja el, hogy legutoljára mit vesz elő a kalapjából, úgy ezt én is meglepetésnek szánom.

► Őriz-e a családi legendárium valami különlegességet ezzel az operával kapcsolatban?

*Kentaur:* Szokatlan lesz a hasonlat, de feltehetően a brit trónörökösök sem szoktak poénokat mesélni arról, mi történt VIII. Henrik udvarában. Ilyen szinten mi sem foglalkozunk Erkel Ferenc élettörténetével, egyszerűen része a mindennapjainknak. Egyébként, ahogy én tudom, sajátos, összetett személyiség volt. Semmi áron sem akarta például itt hagyni ezt az országot. Liszt Ferenc, akivel legendásan nagy barátságban voltak, egyszer szinte el akarta rabolni, hogy a kora nagy zongoraművésze hírében álló komponistával együtt indulhasson európai koncertturnéra. De Erkel a határon kiszállt a kocsiból és hazahajtatott. Tette ezt úgy, hogy másfél századdal korábban az ősei feltehetően egy németalföldi szőlőskertben termesztették a nedűnek valót. Holland barátaimtól tudom, hogy az „erkel” szó szőlősputtonyt jelent a nyelvükön. Maga Erkel Ferenc is tudott és levelezett magyarul, de kora nagyjaihoz hasonlóan nem beszélte tökéletesen a magyar nyelvet. Mint a városi polgáremberek, ő is németül társalgott. De erre azért nem vennék mérget, hiszen nem vagyok történész. Én élvezem a díszlet- és jelmeztervező létet, és az „erkelség” csak úgy része az életemnek, hogy büszke vagyok rá, mint felmenőmre. Örülök, hogy egy kitűnő, a magyar kultúráért oly sokat tett családhoz tartozom.