7óra7

Bárdudvarnoki Kulturális Hét a Kaposvári Egyetem előadásai nélkül

Bárdudvarnoki Kulturális Hét a Kaposvári Egyetem előadásai nélkül

2013. 08. 20. | 7óra7

A Kaposvári Egyetem Művészeti karának színművész hallgatói korábban hagyományosan voltak jelen a Bárdudvarnoki Kulturális Héten, többek között olyan, országos viszonylatban is jelentős, egyedi előadásokkal, mint a Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó… című produkcióval. Tavaly a Bölcsődal, avagy mint erdőben a vadnyom előadás körül alakult ki kisebb botrány, amikor a bárdudvarnoki önkormányzat saját tulajdonú félkész faluházában betiltotta a vizsgaelőadás játszását múlt nyáron, "minősíthetetlen tartalmi elemekre" hivatkozv.

Idén a rendezvénysorozaton két színházi előadás szerepel a programban, Varga Zsuzsa, a Csiky Gergely Színház színésze helybeli gyerekek, fiatalok és felnőttek segítségével állította színpadra az Egri csillagokat, illetve Takács Katalin A szerető álma című előadását láthatja a közönség, amelyben Tóth Krisztina verseit zenével és tánccal kíséri Ágoston Béla, illetve Widder Kristóf. A fesztivál részletes programja itt olvasható.

Kapcsolódó:

>>> Egy betiltott előadás Bárdudvarnokon – Bölcsődal, avagy tente, demokrácia

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637997917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.