7óra7

Izgalmas évad és franciaországi turné előtt a Kabóca Bábszínház

Izgalmas évad és franciaországi turné előtt a Kabóca Bábszínház

2013. 08. 28. | 7óra7

Helka, a Balaton tündére A Kabóca Bábszínház gyerekprogramokkal vett részt a veszprémi Utcazene Fesztiválon, egy pályázatnak köszönhetően pedig olyan nagyszerű együtteseket hívhattak meg, mint a Makám vagy a Szélkiáltó. A fesztivál alatt ötezer látogatója volt a Kabóca programjainak - idézte fel Székely Andrea, a társulat igazgatója.

Kitért arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával nyáron a Helka, a Balaton tündére című vízi bábelőadást több Balaton-parti településen bemutatták, például Siófokon és Zánkán, szeptember 13-án pedig kétszer Budakeszin lesz látható, ahol az önkormányzat ezzel kedveskedik az elsősöknek.

A bábszínház vendégszerepelt a győri Barokk fesztiválon is a Csipkerózsikával

Székely Andrea elmondta, hogy az évad a 10., jubileumi mesefesztivállal kezdődik a Kabócánál: négy napon át szakmai és szórakoztató programokkal várják a családokat és a pedagógusokat. A bábszínház első bemutatója az Autósmese, avagy Toda, Berci és a Csodamerci lesz, ami egy terepasztalon játszódik, sok zenével és vidámsággal. Ezt követően Máté Angi Volt egyszer egy című, IBBY-díjas könyvének válogatott meséiből készít előadást a bábszínház, majd az ugyancsak IBBY-díjat kapott Rumini című Berg Judit-könyvből állítanak színpadra darabot.

A Bartók-év kapcsán a Cantata Profana, illetve a Szarvassá vált fiú feldolgozását tervezi a Kabóca Bábszínház, ez inkább az általános iskola felső tagozatosainak és a középiskolásoknak szóló előadás lesz drámafoglalkozással. Az évadban látható lesz még az Óz, a nagy varázsló című darab felújított változata, Mákszem Lenke bábművész pedig önálló műsorral készül.

A bábszínház külföldi kapcsolatairól az igazgató elmondta: a Ha Dede című babaszínházi előadással franciaországi turnéra készülnek, Olaszországból pedig vendég bábszínházat fogadnak a gyerekszínházi világnapon.

A Kabóca fellép a következő évadban a Művészetek Palotájában a Holdkirály udvara című előadással, valamint két hazai fesztiválon.

Székely Andrea szólt arról, hogy a bábkészítő asztalosműhely és a varróműhely átkerül a Veszprémi Petőfi Színház új helyre költözött műhelyházába, tavasszal pedig átmenetileg új - még egyeztetés alatt álló - helyre költözik a színház, mivel a volt HEMO épületét felújítják.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr597997841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.