7óra7

A Nemzeti Színházból átvett Bányavirággal indul az új évad a Játékszínben

A Nemzeti Színházból átvett Bányavirággal indul az új évad a Játékszínben

2013. 09. 02. | 7óra7

A színház MTI-nek eljuttatott közleménye szerint Németh Kristóf igazgató a színház évadnyitó társulati ülésén jelentette be, hogy tárgyalásai az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkárságának vezetőivel sikeresen zárultak.

Bányavirág - Stohl András, László Zsolt

Németh Kristóf MTI-nek hétfőn elmondta: az átalakulás sikerére tekintettel, másféléves tárgyalás eredményeként a működésre és a felújításokra 63,4 millió forintos támogatást kap idén a színház.

Mint a közleményben felidézik, a Játékszín Nonprofit Kft. 2011 végéig állami tulajdonú társaságként, a kultúráért felelős tárca fenntartásában, annak támogatásával működött. 2011 nyarán elindult a társaság végelszámolása. A Játékszín Nonprofit Kft. ezt követően magánszínházként folytatta működését. Az épületet továbbra is a Terézvárosi Önkormányzattól bérlik az eredeti szerződésnek megfelelően.

Játékszín A közlemény szerint a támogatást a Játékszín megújításának elismeréseképp és tekintettel a teátrum által megvalósított szakmai programra, a nézőszámra, a munkahelyek megtartására és újak teremtésére, valamint a további beruházásokra, a Játékszín zökkenőmentes működése érdekében biztosítja a kormány.

A magánszínház közel 100 munkahely megtartásával, illetve megteremtésével, a repertoár nagy részét megmentve, önálló felnőtt és gyerekbemutatókkal, karitatív akciókkal várta a közönséget, bel- és külföldi vendégjátékokon vett részt. 2012 novembere óta 122 előadást tartottak, mintegy 40 ezer nézővel. A tervezett beruházások között új pódiumszínpad átadása, karbantartás és korszerűsítés szerepel.

A Játékszín a 2013/14-es évadban négy új bemutatóval és két átvett előadással várja a nézőket. Új bemutató lesz Gálvölgyi János rendezésében a Hatan pizsamában, majd Korcsmáros György állítja színpadra a Nyolc nő című darabot, Szirtes Tamás És már senki sem címmel A tíz kicsi néger című klasszikus krimit rendezi, az évad végére pedig egy meglepetést is tartogat a színház.

Az Acélmagnóliák A hölgy fecseg és nyomoz a Jutalomjáték és Az utolsó hősszerelmes című előadás mellett műsoron marad Vámos Miklós Kész regény című est-sorozata, a Süsü, a sárkány kalandjai, a Talamba Ütőegyüttes gyerekműsorai, emellett beköltözik a Beugró és a Nemzeti Színháztól átvett Bányavirág is a színházba.

A Játékszínhez ettől az évadtól csatlakozik Andai Györgyi, Pásztor Erzsi, Vándor Éva, Oroszlán Szonja, Pikali Gerda, Benedek Miklós, Józsa Imre, Szirtes Balázs, Csizmadia Gergely és Tóth Máté.

Az első bemutató, Marc Camoletti darabjának olvasópróbáját hétfőn tartották, a premier október 18-án lesz. Szeptember 14-én Művészbejáró néven átadnak egy új pódiumszínpadot, ahol beindítják a Játékszín by night elnevezésű programsorozatot.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr67997811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.