7óra7

Hét bemutató az Örkény Színház tizedik évadában

Hét bemutató az Örkény Színház tizedik évadában

2013. 09. 05. | 7óra7

Mácsai Pál Szombaton tíz órától Salamon Bea és a Méta népzenei együttes lép fel, majd Csoda és Kósza címmel élő hangjátékot mutatnak be a Czigány Zoltán meséje nyomán készülő, novemberi premierből adva ízelítőt. A Vers csak neked című programban a bérletet vásárló nézők egy csak nekik szóló verset hallgathatnak meg egy külön sátorban a társulat színészeinek előadásában - mondta el a színház csütörtöki évadnyitó sajtótájékoztatóján Mácsai Pál igazgató.

Délután a Sebő együttes koncertje, majd a HANEM tangózenekar koncertje várja a közönséget, Csuja Imre a Jónás könyvét adja elő, emellett Szalóki Ági is színpadra lép. Hat órától a Kék Angyal avagy egy zsarnok vége című produkció dalai hallhatók, ezt követően Kocsis Zoltán zongorázik. Az esti Anemona/Canarro koncerten Berki Szofi és Szandtner Anna énekel, nyolc órától az Örkény szvingzenekara koncertezik, majd a programot a társulat esztrádműsora zárja.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere kiemelte: a színház és az önkormányzat között nagyon jó a kapcsolat, az Örkény kert is "lassan már hozzátartozik a városrész arculatához". Mint hozzátette, a teátrum épülete előtti Madách tér felújítása néhány héten belül megkezdődik.

Mácsai Pál az előző évadról szólva felidézte: Japánban és Karslruhéban jártak vendégjátékon, a társulat és annak tagjai számos díjat nyertek el. Tavaly a fenntartói szerződésben rögzített 180 előadáshoz képest 242-t teljesítettek 95 százalékos nézettséggel, a 90 fővárosi közép- és általános iskola mintegy 10 ezer tanulója járt a színházban.

Nyáron felújították a mosdókat, az öltözőket, lefedték a próbaterem padlóját, klimatizálták a színpadot és kicserélték az elektromos fogadórendszert - sorolta az eredményeket. Mácsai Pál hozzátette: jövőre nagyobb felújításokat vettek tervbe, mert a nézőtér, a fogadótér és a pénztár is rossz állapotban van és időszerű lenne egy stúdiószínpad is.

A premierek sorát a Gothár Péter rendezte Kék Angyal avagy egy zsarnok vége című produkció nyitja, amelyből az előző évad végén már tartottak előbemutatót, majd Zsótér Sándor, "a magyar színházi élet egyik legfontosabb újítója" első Csehov-rendezését, a Meggyeskertet mutatják be - mondta el az igazgató.

Nagyobb gyerekeknek szól a novembertől játszott Csoda és Kósza című élő hangjáték, míg a Képzelt beteg - a Mohácsi testvérek Moliére-átirata - decemberben kerül először színpadra.

Anyám tyúkja címmel a magyar irodalom "megkerülhetetlen" verseiből hallhat válogatást a közönség Várady Szabolcs válogatásában 2014 januárjától, majd tavasszal Nádasdy Ádám Hamlet-fordítását Bagossy László viszi színpadra Polgár Csaba címszereplésével, Gáspár Ildikó pedig Schiller Stuart Máriáját rendezi meg.

Az Örkény Színház társulatához egy új tag, a Nemzeti Színházból távozott Znamenák István csatlakozott.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr557997779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.