7óra7

A főtéren tartott évadnyitó társulati ülést a szombathelyi Weöres Sándor Színház

A főtéren tartott évadnyitó társulati ülést a szombathelyi Weöres Sándor Színház

2013. 09. 06. | 7óra7

Weöres Sándor Színház, Szombathely Jordán Tamás, a teátrum igazgatója elmondta, hogy már folynak a próbák, még az ősszel színpadra állítják Örkény István Tóték című művét, amelynek cseh rendezőjét, Ivo Krobotot is bemutatta a közönségnek.

Az őszi premierek közé tartozik Füst Milán Máli néni című darabja, amelyet Koltai Róbert rendezésében, Kiss Mari és Trokán Péter főszereplésével mutat be a színház.

A tavaszi nagyszínpadi bemutatók között szerepel Dés László-Geszti Péter-Békés Pál zenés mesejátéka, A dzsungel könyve, amelyet Horgas Ádám rendez. Ugyancsak tavasszal mutatják majd be Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című színművét Mohácsi János rendezésében.

A Weöres Sándor Színház Márkus Emília-termében láthatja a közönség Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját, Valló Péter rendezésében, valamint Hamvai Kornél Szigliget című színdarabját, Balikó Tamás rendezésében.

Jordán Tamás merész vállalkozásnak nevezte, hogy Czukor Balázs megpróbálja majd színpadra állítani Szombathelyen saját átiratában Babits Mihály Gólyakalifa című művét.

A Weöres Sándor-centenárium megünneplése a most kezdődött évadban is folytatódik, Nagy Cili rendezésében mutatják majd be a költő Psyché című művét.

Folytatódnak a The-Tér programjai, köztük a kötelező olvasmányok, a színházszerda, a Lamantin Klub, és időszaki képzőművészeti kiállítások is nyílnak majd a színház aulájában.

A rendhagyó nyilvános társulati ülésen mutatták be a társulat új tagját, Sodró Elizát, akit a nyári karneválszínházi előadásban már megismerhettek a szombathelyiek.

A társulati ülés előtt a színészek két órán keresztül szórakoztatták vidám versekkel és dalokkal a lakosokat, arra biztatva őket, hogy minél többen vásároljanak színházbérletet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr667997769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása