7óra7

Állóvíz
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Állóvíz

2013. 09. 23. | 7óra7

A történet most sem túl bonyolult: ismét a határon túli magyarlakta területen járunk, valahol nem túl messze a román-magyar határtól, egy kis faluban. Látszólag minden rendben van: Ignác épp a misére készül, Irén, a házvezetőnője, a saját tulajdon tempójában takarítja a házat és lépésenként törli a memóriáját, Márton meg, a pap nevelt fia, szobrokat készít fából – titokban, Ignác ugyanis megtiltotta neki, eleddig finoman szólva is szeméremsértőek lettek alkotásai. Aztán egyszer csak kigyullad István, a tanító háza. Valaki pedig, kimentés címszóval, kilopkodja a lángra kapott házból a pálinkás üstöt, meg a matracot, amiben nem kevés papírpénz lakozik. A pap illedelmességből, meg kötelességtudásból természetesen befogadja a balul járt tanítót és lányát, Imolát, de felújítási támogatást csak nem intéz nekik. A békés egymás mellett élést azonban megnehezíti Ignác atya problematikus szexuális beállítottsága – egy bizonyos Martin McDonagh úgy fogalmazna, hogy e tekintetben Ignác egyáltalán nem emelkedik ki az írországi papok túlnyomó többségének sorából –, ráadásul kisvártatva fény derül a matrac és a pálinkafőző új lakhelyére.

Bányavíz - Márkus Sándor, Eke Angéla

A sztori persze önmagában nem túl egyedi, de kellemes mértékben tünedeznek fel benne a fordulatok, és ugyan tele van Martin McDonagh Vaknyugat című darabjából és Varró Dániel fordításából ismerősnek tűnő szócsavaratokkal és mondatszerkezetekkel, ezeket Székely rendre átformálta (mondjuk ez nem nagy felismerés: az író mindig is vállalta, hogy Bánya-trilógiája erősen merítkezik McDonagh műveiből), ahogyan tette ezt az előző epizódokban is, de ezek most sokszor nem annyira viccesek, inkább csak "furcsák". Nem is önmagában a nyelvezettel van a fő probléma – megfelelő közegben lehet az bármilyen –, inkább azzal, hogy a fene se tudja, mire ez a sajátos beszédstílus, a rengeteg kreatív káromkodás, a sorozatos jelzőcsavarás egyáltalán nem következik a színpadon látottakból, sőt sokszor még a viszonyok sem éppen világosak.

Kaszás Gergő megfáradt, a szónoklatokban elridegült, pálinkával vélhetően mindig a megfelelő mértékben telve létező papja láthatóan sorssal és céllal működik a színen, de a maga általános problémáival nemigen tud egyedivé és érdekessé válni. Bozó Andrea minden lépését és hangsúlyát kicentizi Irénnek, amitől elevenné ugyan nem, de ötletessé válik a figura, annak meg van némi komikuma, hogy a szenilis házvezetőnő látszólag semmire nem emlékszik, aztán meg valamire mégis. Tóth József megtört, kihasznált tanítója is izgalmas lehetne, ha megtudnánk róla bármit azon kívül, hogy a tűzben elvesztette feleségét, Eke Angéla Imolájáról nehéz eldönteni, hogy ártatlan kislány vagy fehérmájú nőszemély – ami akár még sajátja is lehetne a figurának, de nem billen semerre a mérleg. Márkus Sándor pedig lényében ugyan átad valami totálisan leamortizált, megváltoztathatatlan sorsot Márton szerepében, de sem karaktere mondataival, sem hangsúlyaival, sem mozdulataival nem képes színpadilag értelmezhető szintig emelkednie. Érezhetően ott vannak a sorsok a színpadon, éppen csak nem kerülnek egymással kölcsönhatásba.

Bányavíz - Eke Angéla, Kaszás Gergő, Tóth József

Az előző két résznek eleven epizódjai voltak a folyamatosan ürülő, a szereplők által kifogyhatatlan mennyiségben vételezett pálinkásüvegek felvonulatai, itta boldog-boldogtalan, senki nem tudta magát leállítani, de mégis pont annyira rúgott be, hogy az színházilag hiteles maradt. A Cziegler Balázs tervezte díszletből ezúttal is végeláthatatlanul sorjáznak az üvegek, de a szereplők valahogy mégsem isznak eleget – persze, nem a cefréből kell kifőzni a Bányavizet, de Csizmadia Tibor rendezéséből hangulat és közeg sem fakad igazán. Nem mellesleg az alkotók egyáltalán nem tudják kihasználni Cziegler furcsán kifacsart, rengeteg rejtekhellyel kibélelt paplakot ábrázoló, a Szkéné kis terében monumentálisnak ható díszletét. Egy jelentésre váró jelentéstelen monstrum marad – nem mintha ne lehetne benne eljátszani a sztorit.

Bányavíz - Bozó Andrea, Kaszás Gergő

Közben meg mégis egyértelműen jelen van a nyomasztó kisszerűség, röpködnek egymás hátába a kések, csak épp lassan, nem túl erőteljesen dobva. Meg ott van a kitörni képtelenség is, például Márton nagy hévvel nekidurálja magát, hogy változtasson, aztán meg hatalmasat koppan a földön, és minden megy tovább. Nehéz azt mondani, hogy ez a mozdíthatatlan, néha a felszínen hullámozgató állóvíz képe ne lenne jogos. Jogos az. Csak hogy valami hatása legyen, ennél sokkal keményebben és mélyebben kellett volna megkavarni a Bányavizet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr138001731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása