7óra7

Globe Fesztivál - Országos színjátszó találkozó Szolnokon

Globe Fesztivál - Országos színjátszó találkozó Szolnokon

2013. 10. 08. | 7óra7

Molnár Lajos Milán, a rendező Aba-Novák Kulturális Központ igazgatója a rendezvényről kedden tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: a seregszemle 20. születésnapja alkalmából megemlékezett azokról az emberekről, akiknek köszönhető, hogy az ötletből valóság lett, és a két évtized alatt országos hírűvé nőtte ki magát a szolnoki színjátszó-seregszemle.

A mostani alkalmat igyekeznek emlékezetessé tenni többek között azzal, hogy egy városnéző kisvonat szállítja az érkező színjátszókat a fesztivál színhelyére, illetve a programba bevonják majd a Szigligeti Színház két népszerű színészét, akik a teátrum kulisszái között kalauzolják a fiatalokat - tette hozzá.

Fróna Katalin főszervező közölte, hogy a fesztiválról ezúttal sem hiányoznak a drámatagozatos osztályokkal rendelkező középiskolák, így a kecskeméti Katona József, a budapesti Vörösmarty, a szentesi Horváth Mihály valamint a szolnoki Széchenyi Gimnázium diákszínjátszói. A pénteki nyitónap érdekessége, hogy csak helyi együttesek lépnek színre, köztük egy olyan társulat, amelyet értelmileg akadályozott fiatalok alkotnak.

Szombaton szakmai kerekasztal-beszélgetés lesz a Globe Fesztivál múltjáról, jelenéről és jövőjéről, hogy az ötletgazdák és a mostani részvevők közösen próbálják meg áttekinteni, mennyit változott a világ húsz esztendő alatt. Vasárnap szakmai tréningek is várják a színjátszókat, hogy javíthassák mozgás vagy improvizáló készségüket.

Rigó József, a HíD-Senior Színház rendezője, az alapítók egyike arról beszélt, hogy ezen a seregszemlén nem osztanak díjakat, nincs eredményhirdetés, ezért megítélése szerint a fellépők felszabadultabban játszanak, és jobb formájukat adják a színpadon.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527997465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.