7óra7

Ugyanmár
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Ugyanmár

2013. 10. 25. | 7óra7

A víg özvegy

Márpedig az igazgatóváltáson átesett debreceni színház bemutatkozó nagyszínpadi produkciója – amit tekinthetnénk akár programadó előadásnak is a pole pozíció miatt, de ettől most jóhiszeműen tekintsünk el – nagyon érzékenyen ügyel arra, hogy ne történjen semmi _valódi_ a színpadon, az viszont alapvetően színházszerűen menjen végbe. Bujdosó Nóra díszlete ennek megfelelően erősen színpadias: a klasszikus operettdíszletekre emlékeztető hatalmas lépcsők stilizált teret alkotnak, de a merészebb formaválasztásban rejlő lehetőségeket Horváth Patrícia rendező nem hogy nem használja ki, de gyakorlatilag az első pillanatban úgy dönt, hogy inkább úgy vezényli le az előadást, mintha egy teljesen szabályszerű kastélyban lennénk, és ezzel minden izgalmát gyorsan elveszti a látvány. Pedig Berzsenyi Krisztina korhű jelmezei valószínűleg éppen ezzel a stilizációval kellene, hogy konfrontálódjanak. A zenekar jól szól – bár a muzsika gyakran elnyomja az éneklést –, a két főszereplő szépen énekel, és akad slágerből is néhány, ami egyszerű koreográfiával le van követve. Mi kellhet ezen kívül még?

A víg özvegy

Mindenekelőtt a _kémia_. Lehár Ferenc operettje ugyanis – ha a színpadra állítók nem akarnak foglalkozni az arisztokratikus népnyúzás áldozatának szimbólumává avanzsálódó Nyegus karakterével, ami azért elég magas labda – elsősorban Hanna és Daniló se veled se nélküled kapcsolatának hol kisstílű, hol nagyvonalúbb, de minden pillanatban mardosó és öldöklő, ellentmondásos szerelme miatt lehet érdekes, őket ugyanis a személyes sérelmek mellett az államérdekek is gyakran határhelyzetbe kényszerítik, és ez a szerelem-hazaszeretet relációban is érdekes dolgokat pedzhetne meg. Azonban a Bódi Mariann nagyúri Hannája és Homonnay Zsolt világfi Danilója közötti kapcsolat nagyjából annyi érzelmet szabadít fel az emberben, mint amennyi a kvantumfizika tankönyv Interferenciakísérletek elektrontól C[~60~]-ig fejezetének tanulmányozása közben dúlhat egy átlagolvasóban. A képletek persze fel vannak írva a színpadra, csak reakciók nincsenek. Ugyanúgy, ahogy komolyabb derültséget kiváltó gegekből és poénokból is kevés akad, hiába a számos arisztokrataparódia-kísérlet (sok-sok nagykövet- és nagykövetfeleség-alakítás, illetve férjes asszonyokra vadászó figura birkózik a feladattal különösebb siker és kudarc nélkül), egyedül Mercs János teszetosza, a hazaszeretettel könnyen manipulálható mindenese, Nyegus tud legalább szerethető figurává válni.

A víg özvegy

A sztori pedig szólhatna a szerelemről, a hazaszeretetről, a népnyúzásról, az álszentségről, a kapuzárási pánikról, a kispolgár nagypolgárokról, az álszent diplomáciáról, a látszattevékenységekről, a nagyúri unalomról és sivárságról, a női intelligencia győzelméről, a hímsovinizmusról és még egy tucat dologról valószínűleg. Egyvalami nem történhet: semmi. Azaz történhet, ahogy történik is – Horváth Patrícia rendezése nem _rossz_, csak hangsúlyok és állítások nélkül való –, de akkor érdemes legalább az operettklisékben magabiztosan működő hatásvadászatot és naiv bájt üzembiztosan kiaknázni.

A víg özvegy

Arról meg már tényleg csak vágyakat fogalmaz meg az ember, hogy milyen jó lett volna egy, a nő szerepével, motivációival és működésével elég sok aspektusból foglalkozó előadás olvasatát női szemszögből látni. De _ugyanmár_, ez csak egy operett...

_(2013. szeptember 16.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr868001713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása