7óra7

Utolsó vacsora: a Góbi Rita Társulat premierje

Utolsó vacsora: a Góbi Rita Társulat premierje

2013. 10. 28. | 7óra7

Az öt napot felölelő cselekmény időtlen időben játszódik, az Utolsó vacsora misztériumát körbejárva tölti fel a kortárs tánc formanyelvén született koreográfiát tartalommal. A darab csaknem egy évig tartó alkotási folyamatát mindvégig egy lelkész, Gueth Péter tanácsai és elemzései segítették, aki nélkül nem született volna meg az előadás.

Utolsó vacsora - elöl: Góbi Rita

A mostani előadás érdekessége, hogy egy májusban meghiúsult bemutató pótlása, ahol a darab felénél kellett megszakítani a művet a főszereplő-koreográfus hirtelen térdsérülése miatt. Góbi Rita, aki ezt követően hetekig lábadozott, egyfajta teher-átvállalásként élte meg a balesetet, hiszen a koreográfia szerint egy táncosát cipelte a hátán, akinek akkor már napok óta fájt a lába.

Az előadás a lehető legteljesebb módon igyekszik hatni a néző figyelmére, a táncosokat kísérő zenész gadulkán, hegedűn és dobon egyebek mellett gregorián dallamokat szólaltat meg. A díszletet interaktív videóvetítés teszi teljessé.

Az előadást október 29-én mutatják be a MU Színházban 20 órától. Legközelebb október 30-án látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527997291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.