Test, lélek, szellem – életünket meghatározhatja, hogy miként látjuk. Elidegenedve vágyaink egyszerre valósnak tűnhetnek. Közel kerül a távol, a semmiből minden lesz. Régi sötét emlékek nem hagynak nyugodni, elválasztanak az öröknek hitt reménytől. A hiányérzet konfliktust gerjeszt. Visszafordíthatatlan ellentétet.

Az összművészeti alkotócsoport első bemutatójában kísérletet tesz arra, hogy a tánc, élő zene és a kép együttes nyelvén meséljen el egy történetet. Egy történetet a képzelet és a valóság határán. Álomról, örömről, félelemről, haragról, végzetről.

A Psix Project tagjai Jantner Emese és Feicht Zoltán táncművészek, a Frenák Pál Társulat tagjai, a Szalai Anesz és Demeter Zoltán, az ANEZ nevű zenei formáció tagjai, Tzafetaas Roland, aki az animációért felel, és Molnár Péter, az előadás látványtervezője és rendezője.

A 11 – fabula fatalis előadással arra próbálnak kísérletet tenni, hogy hogyan lehet elmesélni egy történetet egy tudathasadt nőről és belső világáról úgy, hogy minden művészeti ág egyenlő arányban vegyen részt a narrálásban. Érdekes kísérlet, hiszen egy olyan táncelőadást láthatunk, mely nem témán vagy hangulaton, hanem megírt történeten alapszik.

A 11 című előadás egy kiüresedett, magányos nő életének lelki folyamatát dolgozza fel. Fantáziájában keresi az ideális férfit, a számára ismeretlen, de áhított életérzést. Amit nem kaphatott meg az élettől, képzelőereje segítségével megteremti magának. Az ideál lassan kiteljesedik benne, ám ezt az állapotot nem képes fenntartani, képzeletének elillanása hiányérzetet okoz. Ezzel felébreszti tudatalattiját, ami egy mély, sötét érzést rejt. Képzelete foglyul ejti, már ő maga sem tudja, mi a valóság és mi nem. Saját csapdájában őrlődve döntenie kell: elhatalmasodik rajta az őrület, vagy megleli a kiutat. Képzelgései és tudatalattijával történő találkozása után élete már nem lehet a régi. Zuhanása – lelkének legmélyebb pontjába – különös kitérőt tesz: gyerekkorát idézi, annak felhőtlen, kendőzetlen boldogságát, felszabadultságát. Itt sincs egyedül, tudatalattija és képzelete, férfi ideálja visszakísérik őt múltjába. Sehol nem lel biztonságot saját maga elől, visszafordíthatatlanul sodródik végzete felé.

A 11 két oszthatatlan egységét jelzi: a lélek és a szellem egy női testben manifesztálódik.

11 - trailer

Eljut az egyesülésig – Molnár Péter rendező

– *Ha jól tudom, ez az első rendezésed.*

*Molnár Péter:* Így van. Ez az első. Mindig éreztem magamban indíttatást arra, hogy kipróbáljam magam rendezőként. Bár nem volt konkrét felkérés, hogy én leszek a rendező, hanem csak egy olyan valaki, aki részt vesz egy közös munkában, mint egy külső szem, egy olyan valaki, aki segíti a próbafolyamatot. Onnantól kezdve, amikor elkezdték elfogadni azokat a dolgokat, amiket én kitaláltam, akár a jelenetsort, akár magát a történetet, nekem nem volt nehéz dolgom, mert így már az én történetem volt, ami az én logikám szerint épült fel, és így mindig segíteni tudtam, hogy előre haladjon.

– *Amikor hallottál erről a történetről, miért érezted úgy, hogy meg szeretnéd rendezni?*

*Molnár Péter:* Az eredeti szinopszis egy prostituáltról, a férfi-női viszonyról, az időről, meg a térről szólt, a címe 11 volt. Ehhez képest én egy nő köré alakítottam az egész konkrét történetet. Átírtam a szinopszist. Ezt a nőt nem is prostituáltnak titulálnám, hanem mindenképpen olyan valakinek, aki magányos, aki elidegenedett, akinek hiányzik egy valós férfikép, ezért alkot magának egyet. És nem csak, hogy alkot, hanem utána egyre jobban beleéli magát, a kép egyre inkább valóságossá válik. Eljut az egyesülésig, a tökéletes harmóniáig... Volt egy felvetés, egy ötlet, de nem bontotta ki senki. Ott állt parlagon egy ilyen lehetőség.

– *Az átírás után mennyi maradt meg az eredeti szinopszisból?*

*Molnár Péter:* Az eredetiből végül nem tartottunk meg semmit, csak a címet. De ezt is más kontextusba helyeztük. A 11 jelentése itt az egy test és az egy lélek vagy szellem lett, de jelenti magát a beteg embert is, aki hallucinál, és a tudatalattiját, aki minden információt hordoz az életünkben. Ez az önéletrajzi memóriánk. A történetben akkor jön képbe maga a tudatalatti, mikor a tökéletes harmónia megszűnik. Mert van a nőnek egy tiszta pillanata, amikor valahol ráébred arra, hogy ez nem a valóság, amit teremtett magának. De mégis, arra vágyik, hogy az legyen. Van benne egy erős hiányérzet, ami megindít a lelkiismeretében valamit, amit utána már nem lehet visszafordítani. A mélyen elrejtett trauma, ami a problémákat okozza, a felszínre kerül. Ettől kezdve a nő teljes disszonanciába kerül az egész történettel, önmagával, és az önmaga alkotta férfivel. A harmónia diszharmóniává válik. A hiányérzet okozta félelem pedig átalakul egy paranoiás félelemmé, a nő elkezdi a férfibe vetíteni azokat a bizonyos félelmeit, amiket feltehetően a trauma okozott neki. A félelme egyre inkább negatív férfiképet kreál, ami eluralkodik rajta, elgyengíti, szinte teljesen megsemmisíti.

– *Ha jól értem, ez a csapat már megvolt, mire közéjük kerültél?*

*Molnár Péter:* Igen. A legelején úgy indult a projekt, hogy egy másik rendezővel fog dolgozni Emese (Jantner Emese – táncos, koreográfus), és Zoli (Feicht Zoltán – táncos, koreográfus), és Aneszék (Szalai Anesz és Demeter Zoltán) csak a zenét írják hozzá. Aztán becsatlakoztam én, és jöttem ezzel a történettel. Ezen kívül a díszletre is volt egy konkrét ötletem, ami később meg is valósult. Összedugtuk a fejünket, hogy inkább alkotócsoport-szerűen kéne dolgozni: mindenki hoz ötleteket, semmit nem vetünk el, hanem megpróbáljuk egymás erősségeit felhasználva, egymást segítve létrehozni a produkciót az alapján a történet, jelenetsor, lelki folyamat alapján, amit fölvázoltam. Alapvetően ez a jelenetsor egy lelki folyamaton megy keresztül. A folyamaton belüli állapotokat tizenegy részre lehet osztani, és mindegyiknek van címe. Ezek a magánytól egészen a gyűlöletig, az öngyilkosságig vezetnek minket.

– *Mit fejez ki számodra ez a többfunkciós díszlet?*

*Molnár Péter:* Ebben az esetben is próbáltunk elvonatkoztatni. Egy nő, egy elidegenedett nő, egy belső, akár otthoni környezettel. Ehhez egy ágyat képzeltünk el. Ezt gondoltam tovább: van egy ágyunk, de ha előre haladunk a történetben, mivel lineáris történetünk van, teret és időt kell váltanunk. Tehát ez egy olyan ágy, ami több részből áll. Lehet belőle csinálni egy kanapét vagy akár egy lépcsőt, de ha fölállítjuk, fal lesz, és ha ezt bezárjuk, akkor egy gumiszoba, vagy egy zárt tér.

– *Említetted, hogy ez a projekt egy új próbálkozás, és hogy nagyon ritka az ilyen előadás Magyarországon.*

*Molnár Péter:* Az előadás összművészeti, interaktív voltára mondtam. De ha kortárs tánc szempontjából nézzük, akkor kevesen próbálkoznak egy történet levezetésével egy előadáson belül. Általában egy témából vagy egy hangulatból állítanak össze egy darabot. Kevésbé jellemző ez a mozgással, bizonyos gesztusokkal, szituációkkal, helyzetekkel megalkotott, konkrét keretek között felállított történet. A kortárs tánc nagyon progresszív, és manapság az egyik legfejlődőképesebb műfaj. Ötvözzük zenével, interaktív zenével, interaktív videóval, és megpróbálunk kicsit más irányokat venni. Ez hiánypótló Magyarországon, mert ilyen jellegű előadást nem nagyon látni. Vagy a klasszikus vonal vagy a nagyon modern van.