7óra7

Irodallam – irodalmi szalon a Radnóti Színházban

Irodallam – irodalmi szalon a Radnóti Színházban

2013. 11. 07. | 7óra7

A fellépők dalokon, verseken, prózai írásokon és személyes történeteken keresztül mesélnek önmagukról és a szerzőkről.

"Ez egy egyestés kaland. Hárman vagyunk a színpadon: Heltai Jenő, Dinyés Dániel és én. Heltai persze csak lélekben. Vagyis szellemben. Dinyés meg a zongoránál. Szirmai és Kacsóh dalait játssza, közben a helyszínen rögtönözve zenét szerez. Felidézzük ezt a szellemes, gazdag életművű, nagy magyar költőt, próza- és drámaírót, humoristát, dalszerzőt, könyvkiadót, színigazgatót. Versek, személyes emlékezések, anekdoták és sanzonok hangoznak el, beszélgetünk könnyeden, csevegősen, az irodalmi szalonok világát idézve." - mondja Bálint András, aki a november 16-i előadás vendége lesz.

„Huszonegy éves voltam, mikor első verseskönyvem megjelent, akkor bélyegeztek először erkölcstelennek és nemzetközinek. Destruktív ötven éves koromban lettem, tehát úgy látszik, nem sokat változtam ez alatt a harminc év alatt. A kritika sem.” – emlékszik vissza Heltai Jenő.

Mesélik róla, hogy az ötvenes években már csak az ágyában feküdt. Még az ágyban is mindig szivarozott. Az egyik látogatója megkérdezte: „János (a barátai Jánosnak hívták), te annyifele éltél már életedben. Hol szeretnél legszívesebben? „Itt szeretnék, ha hagynának.” – válaszolta Heltai.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr47997223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.