7óra7

Jéghideg történelem
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Jéghideg történelem

2013. 11. 07. | 7óra7

Reflex

És talán jön valami a történetből is. Tényleg csak az elején zavar, hogy lötyög a székem ülőkéje, aztán előredőlök, lássam jobban a játszókat. Nem megy. Mármint látom őket, az idő is hamar elpereg, de a fejemből már másnapra elszáll. Ez a elmegyógyintézeti sztori is szolgálna valami hidegséggel, meg is bocsátaná az ember, nyomasztó egy hely. Akkor meg pláne, ha ide eszi be magát a szocializmus, és eszköz lesz mások eltávolítására. Középpontban az egykori orvos, mérgesek rá fentről, likvidálni kellene. Erre meg ott vannak a gyógyítók. Ők tényleg itt vannak, mindenki azon ügyködik az este alatt, hogy higgye már el a nő, megbolondult. Aki nem nagyon akarja, látja, hogyan működik a rendszer, immár kívülről.

Én meg azt látom, azaz kitalálom, mi lesz a történet vége, hidegre kerül, és igen, bejön. Valahol ez a tétnélküliség nyomja rá a bélyegét a Reflexre. Hogy nincs miért izgulni, a pszichológusnőért meg végképp. Nem tudom, érezte-e ezt Kovács D. Dániel e.h., de rendezése felnagyítja a kis momentumokat. Az orvosok köpönyegforgatását olyan szépen, derékba törve mondják: köszönöm szépen. Mert itt a tudomány közé a politikán túl a politikusok is beteszik a lábukat. De hiába jön több szereplő, hiányoznak a háttértörténetek.

Reflex

Furcsa, mondom, mert sorokon keresztül elemezhető a tartalom, hogyan is működött a kor, mik voltak a stiklik, ki volt az áruló, minek álcázták az ávóst. És ami itt a forradalom, az az előadásban egy rendszer vége. Dübörögnek a tankok, ropognak a puskák, azt hiszem, mindjárt beszakad ez az épület, és akkor tényleg közelebb lesz hozzám. Kicsit már sok is Keresztes Gábor hangtechnikusként, értené kevesebből is az ember, hogy most dől össze a világ, ‘56 van. És amíg ott kinn forrongás, itt benn kisebb privatizáció, jól lesz a régi eszme is, te leszel az új igazgató. Nem állítom, hogy nem tetszenek ezek a jelenetek, csak megint azt érzem, ebben mi nem vagyunk benne, életkép, de nélkülünk. És igen, pszichiátria, Balázs Juli díszlete is hozzájárul ehhez az élményhez. Már túl fehérek a falak, nagyon csupasz minden. Ellenben remek ötlet – bár nem éppen eredeti – az ablakok és ajtók tömeges jelenléte. Mindenki figyel mindenkit, kihasználják a játszók, soha nem tudhatják az orvosok sem, mikor figyeli őket a portásként beépült államvédelmis. Ez atmoszférát teremt. Zseblámpával kutatnak, zajokat kreálnak. Összehúzzuk magunkat, mert itt történik kitekintés, hogy sohasem tudni.

Reflex

Van mozgás és tánc is, de hogy minek, nem tudom. Megszakítja a történetet, gondolatilag kevés, ami történik. Negyedszerre biztosan, hiszen ilyenkor megmerevednek a szereplők, és mintha egy másik gondolati síkra tévednénk, elkezdődnek a jelentek, mozognak körbe, néha néhány dallam is felcsendül. Értem én, hogy itt akarják ábrázolni lehallgathatóságot, a rugalmasságot, elsőre rendben, többedjére sok. Úgy legalábbis, hogy nem mélyülnek a karakterek általa.

Mert utóbbiak azért vannak, csak nem elég háttérrel. A társulatot nem érheti szó, teljesítik, ami le van írva, profin. Talán ezen van a hangsúly: érzelmek nélküli munka. Nem lehet együtt venni a levegőt ezekkel az emberekkel, távolról sem érdekel, mi lesz a sorsuk. Pedig egyáltalán nem rossz Koblicsika Lőte skatulyából kihúzott kishivatalnoka, Kurta Niké botra támaszkodó, meggyötört pszichológusa. Jó elveszni Rainer Micsinyei Nóra bájos nővérében, azt hiszem, ő itt a legkellemesebb meglepetés, állandó félelem, nem mond-e rosszat égető időben. Majd kitör belőle, a földön fetrengve sorolja hibáit, rendszerellenes, hogyne, nem tudom, miként csinálja, de benne igazán magunkra ismerünk. Fogalma sincs, mi a szabadság pontosan, de azt tudja, ez így azért nem jó. Pető Kata egykori orvosát érzem kevésnek arra, hogy elhiggyem, nagyon küzd a várható ítélet ellen. Mintha ő is úgy játszana, ahogy én sejtem a végkifejletet: végül elvisznek, hiába minden. Hajduk Károly rehabilitációra váró figurája bekúszik a hatalom nadrágjába. Fábián Gábor doktorát egyszer felmentik állásából, másszor visszahelyezik. Béres Miklós portásként hallgatózó ügynök, öncenzúra minden mozdulata, túlteljesítési vágy, nehogy véletlen ő is.

Reflex

Miattuk sajnálatos ez, ott van végig, robbanhatna a bomba, hisz nagyjából helyén minden. Csak az előadás hátrébb tőlünk. És így hiába precízen komponált a végjáték, párbeszédre is inkább magkezdemény, ami hamar lehull. Kicsit koppan.

_(2013. október 28.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr998005803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása