7óra7

A hazugság színpada
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

A hazugság színpada

2013. 11. 11. | 7óra7

A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet - Schneider Zoltán, Kováts Adél

A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet. Ez a bizonyos tekintet a darabbeli színtársulaté, amelynek Ványa bácsi előadása egy külföldi fesztiválmeghívást és mesés finanszírozási támogatást nyer. A remek hírről az igazgató és a színészek a Bánk bán próbái közepette értesülnek. Van időnk alaposan végignézni ezt a próbát. Van, aki késik, van, aki ott van, van, aki csinál valamit, ami valaminek látszik, valaki nem csinál semmit és az is valaminek látszik. Olyan igazit nem csinál senki, hiszen a rendezői koncepció sem világos, de mit is várjon az ember olyan rendezőtől, aki a Ványa bácsiból éppen Ványa bácsit hagyja ki. Ráadásul jelzik fentől: a Bánk bánnal is vigyázni kell, _ez a Katona_ nem biztos, hogy megbízható szerző, a fene tudja, mi van a régies hangzású sorok mögött. Meg hogy Biberach nő legyen, na hiszen!

A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet - Adorjáni Bálint, Martin Márta, Schneider Zoltán, Andrusko Marcella, Móga Piroska, Kováts Adél, Szervét Tibor, Gazsó György, Szávai Viktória, Rétfalvi Tamás, Pál András, Petrik Andrea

Mohácsi János és Mohácsi István darabja bár egyértelműen a munkakerülő oldalát mutatja meg a színházi üzemmenetnek, egyrészt ad magyarázatot az alibizés széles skálájának bemutatására, másrészt szerethető karaktereket vonultat fel karbantartótól súgóig, színésztől ügyelőig. Ez a kontraszt, a hatalom emberei már közel sem ilyen szerethető alakok, inkább a szakmaiság minden alapját nélkülöző, többnyire buta mamelukok, s köztük az ütköző, az igazgató, aki egyensúlyozni próbál a lojalitás, a szakmaiság, a nézők kiszolgálása és művészlénye között, amiből persze ilyenkor (és itt is) nem bravúr szokott kisülni, hanem a helyezkedő taktikázásban feloldódó semmitmondás. És ott a Raplódi Nemzeti Színház főigazgatója, a bizonytalan nevű (nemzeti/honi) szervezet főcenzora, persze ilyet nem mondunk, hanem azt mondjuk, hogy a színházi fődöntnök, aki a gyanús külföldi meghívásban részesülő társulatot üstöllést vizsga elé állítja az új idő új szelei nevében, miszerint eléggé nemzetiek-e ezek a színészek-e a színészetüket illetően-e.

Időszerű kérdés ez, és a legviccesebb, hogy a nézőtéren néha nem tudni, manapság, avagy a Központi Dramaturgiáról és meg sok minden másról elhírhedett ötvenes években játszódik-e az előadás, de ez persze annak a téves és az új szempontok szerint elfeledendő beidegződött gyakorlatnak az eredménye, hogy az ember asszociálni merészel a zsöllyében, nem elégedvén meg az előre felvágott, ízlésesen felpántlikázott, sőt szinte megemésztetten feltálalt gondolatkatonácskák elfogyasztásával. Az előadás azonban efféle nézőkre számít, és részükre nagy derültségek okozásában mutat elhivatottságot, sikerrel, noha olyan mélyre sajnos nem megy az előadás, mint a színpad alatt zajló, államilag támogatott múltfeltárás. Pedig előbbire még valós igény is lenne.

A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet - Szávai Viktória, Pál András, Adorjáni Bálint

Hogy a figurák kevésbé bontakoznak ki, az talán a mérsékelt játékidőnek köszönhető (2:25 egy ülésben), illetve annak, hogy a színészek egy része több szerepben is fellép (amelyeknek egy időben is színen kellene lenniük, de a fenti okokból mégsem), mindazonáltal tény, hogy igazán kiemelkedő alakításról nem lehet beszélni. A Radnóti társulata egyneműen színvonalasan teremti meg a darabbeli - nem meggyőzően tehetséges - társulatot, de azért Pál András sajátos, gerincmegtartással próbálkozó, ám jól felfogott érdekében kritikátlanul szervilis igazgatója, Schneider Zoltán hangzatos öblösséggel üresen kongó Pongrácza, valamint Gazsó György portás–lázadószínész kettőse hosszabb távon megmarad az egyszeri nézőben, Petrik Andreának pedig a teljes kiszolgáltatottságot remekül érzékeltető végső vallomását visszük magunkkal. Khell Zsolt díszletében a próbára berendezett színpadból pillanat alatt tud társalgó válni, Remete Kriszta jelmezei pedig a színházi alapkarakterek kliséit jelzik találóan.

A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet - Pál András, Petrik Andrea, Szervét Tibor, Kováts Adél

És igen, ezek az újrahasznosított és asszociációs klisék (ld. még: mohácsizmus) időnként tényleg közhelyesek, néha üresek vagy éppen gépiesek, viszont elég sokszor szellemesek, és jellemzően a közhelyesség jó adagolása okozza a szellemességet. Ezúttal az építkezés működik: sokat lehet nevetni, mire torkunkra forr, és a Radnóti Holt lelkekébe ékelt Gogol-mondat a röhögés valós irányáról A revizorból itt értelmet nyer. A lényeg viszont, hogy bár a valószerűtlennek látszó még egyszer megtörténik, és már-már az eufóriáig jutnak szereplőink, és beáldozzák az utolsójukat a fényes jövő reményében, aztán egyszerűen csak – a koppanás, ami jön nem a busz meg a repülő. A remény színházáról kiderül, hogy csak a hazugság színpada volt minden. Hiszen a Ványa bácsit nem lehet Ványa bácsi nélkül _tényleg_ eljátszani. Biberachot meg nem játszhatja nő. Csak _színész_. (Aki történetesen lehet éppen _nő_. De ez nagy különbség.) Ennek ugyanis nincsen, nem lehet jutalma. Fel kéne ébredni már, és elkezdeni a próbáját annak az igazi darabnak, igazian, alibizés nélkül. Komolyan. Ha már egyszer élünk. És ha már alattunk folyamatosan zajlik a múlt bányászata. Közben lehet nevetni is. Egyelőre.

_(2013. október 31.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr208001677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.