7óra7

Huszonkét előadás a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén

Huszonkét előadás a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén

2013. 11. 13. | 7óra7

Marczibányi Téri Művelődési Központ Az idei szemle díszvendége a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, amelynek három előadását is láthatja a közönség. Emellett a fesztiválra benevezett nyolcvan előadásból további 19 produkciót hívtak meg a rendezvényre - mondta Juszcák Zsuzsa szervező, koordinátor a szemle keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Felidézte, hogy 2001-ben rendezték meg először ebben a formában a fővárosban a szemlét, amelyet a páros években Kaposváron tartanak meg. Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű, átfogó képet adó, a hagyományos úton járó előadásokat és az új törekvéseket egyaránt bemutató rendezvénye.

Dolhai István, a Marczibányi Téri Művelődési Központ igazgatója elmondta: 14 éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy a művelődési központból országos hírű gyerekszínházi központot kellene létrehozni. Ennek első állomása volt a szemle életre hívása. Az elmúlt évben a művelődési központ befogadó színház státusszal rendelkező intézménnyé vált, ennek köszönhetően 2013-ban az új előadó-művészeti törvény értelmében pályázhatott támogatásra. A művelődési központ fenntartója, a II. kerület is a rendezvény mellé állt, a szemle fővédnöke Láng Zsolt II. kerületi polgármester.

Az előadásokat a szemletanács - Szakall Judit színjátszó-rendező, drámapedagógus, Sándor L. István kritikus és Kaposi László rendező, drámapedagógus - válogatta.

Szakall Judit elmondta: az idei szemlét műfaji színesség jellemzi. Örömtelinek nevezte, hogy sok fiatal foglalkozik a gyerek- és ifjúsági közönségnek szóló színházzal. Fontosnak tartotta, hogy sok előadásban megjelenik a humor.

Helló, náci! - Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid

Együtt növünk fel... címmel a szemléhez kapcsolódva a Kolibri Színház történetét megidéző kiállítást nyitottak meg kedden a Marczibányi téren: fényképek, bábok, díszlettervek és jelmezek segítségével 21 év színházi pillanatait mutatják be és betekintést engednek a színház rejtett zugaiba is.

A Kolibri Színház három előadása november 23-án látható a szemlén: elsőként új csecsemőszínházi produkciójukat, a Pont, pont vesszőcskét játsszák, ezt követi a Pinocchio, azaz volt egyszer egy fadarab majd a Helló, náci! című ifjúsági produkció.

Novák János, a Kolibri Színház igazgatója kiemelte: a színházi élet és a politikai figyelem is a gyerek- és ifjúsági színház felé fordul, ez inspirálja a művészeket. "A mi felelőségünk az érték mellé állni, ezért van óriási jelentősége a fesztiválnak és a folyamatosságnak, annak, hogy fel lehet mutatni, milyen értékek teremtődtek" - fogalmazott.

A fesztiválon – korosztályi és műfaji kötöttségek nélkül – formanyelvi gazdagságot tükröző, utaztatható, kamarakörülmények között is játszható produkciókat mutatnak be, csecsemőszínházi, tantermi és beavató színházi, színházi nevelési előadásokat is láthat a közönség.

A zsűri tagja Uray Péter koreográfus, rendező, tanár, Réczei Tamás, a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője és Rumi László rendező, bábszínész, utcai performer. Az előadásokhoz kapcsolódva szakmai beszélgetéseket tartanak a produkciók válogatóinak, alkotóinak és a zsűri tagjainak részvételével. A szemle november 27-én szerdán diplomaátadó ünnepséggel zárul.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr47997187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.