7óra7

Színházi est a Gyermekmentő Szolgálat támogatására

Színházi est a Gyermekmentő Szolgálat támogatására

2013. 11. 19. | 7óra7

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület 1990-ben alakult a hasonló nevű hannoveri szervezet mintájára. A kiemelten közhasznú szervezet célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése. Az NGYSZ évente több karitatív célú rendezvényt szervez, amelyek bevételéből a hátrányos helyzetű, beteg, árva gyermekeket segítő tizenkét programját működteti.

Popfesztivál 40

A szervezet egészségügyi programjának keretében évente két alkalommal önkéntesekből álló orvos- és szakembercsoport utazik a romániai Hargita megyébe, ahol óvodákban és iskolákban vizsgálják, gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Idén mintegy kétezer gyereket vizsgált meg az orvoscsoport Erdélyben. Emellett nőgyógyászati kamiont és mozgó fogászati rendelőt működtetnek, idén több mint hatezer magyarországi és határon túli iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták.

A szervezet 2012-ben 41 magyarországi és külföldi gyermek kivizsgálásának, gyógykezelésének és műtétjének költségét fedezte, 74 gyermeket láttak el gyógyászati segédeszközökkel. Kapcsolatban állnak a Heim Pál Gyermekkórházzal, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézettel és a Semmelweis Egyetemmel - olvasható a szervezet honlapján.

A Vígszínházban látható Popfesztivál 40 című produkció a negyven évvel ezelőtt bemutatott musical, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról jubileumára született Eszenyi Enikő rendezésében. Az esten felcsendülnek Presser Gábor és Adamis Anna dalai, illetve archív felvételekkel idézik fel az egykori legendás előadás hangulatát. A darabban fellép mások mellett Almási Éva, Balázsovits Edit, Tahi Tóth László, Telekes Péter, Bata Éva, Mészáros Máté, Péter Kata, Molnár Áron, Lajos András és Józan László.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr807997133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.