7óra7

Történelmi egotrip
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Történelmi egotrip

2013. 11. 23. | 7óra7

Ez a vállalás az előadás fő erényévé válik. Az egyéb alkotói intenciók inkább csak pillanatokra érhetőek tetten. Szálinger Balázs egy vélhetően fiktív, Julius Caesarról szóló anekdotából indul ki, miszerint amikor az ifjú szenátor már túl volt azon, hogy megértse a politikát és használni tudja eszközeit, de még innen volt azon, hogy egy birodalom bekebelezését gond nélkül véghez vigye, szóval ebben az átmeneti állapotban kalózok fogságába esett, ahonnét csak busás váltságdíj ellenében szabadulhatott ki.

Szálinger címválasztása vélhetően annak apropóján született, hogy a köztársasági államforma hogyan tudja kitermelni magából a despotát (lekötelezettség, korrupció, befolyás stb.), de a darabban nincsenek vegytiszta kérdésfelvetések, egyszerre mutatja meg egy feltörekvő politikustehetség egynemű, de korántsem lebecsülendő tehetségét, a törvényen kívüli, de a maga nemében élhető és igazságos, mert szilárd elveken nyugvó kalóztársadalmat és egy minden tekintetben igazságtalan, mert valódi értéket felmutatni képtelen köztársaságot, amelyek ideologikus konfliktusa mellett néhány személyes sors lekövetése adja az este drámai alapanyagát. A Babarczy László-Sztarenki Pál rendezőpáros azonban elsősorban a történet elmesélésére helyezte a hangsúlyt, ami egyrészt üdvözlendő, mert a Tomcsa Sándor Színház korábbi előadása azt mutatta, hogy ez sem könnyű feladat, másrészt viszont ez nem egy akciódús, fordulatokkal teletűzdelt történet, úgyhogy csak mérsékelten tud izgalmas lenni.

Köztársaság - Vékes Csaba, Kovács Olga, Mihály Péter, Ecsedi Erzsébet

A kalózok szigetének szabados világa, illetve a szenátor kiérleletlen-tapasztalatlan állapota harcol végig egymással, az élvezet és ösztönösség gyengesége áll az ambíció és a hatalomvágy intellektusával szemben. Ennek az ellentétnek és az egymás iránti vágynak kéne sisteregnie Hariszteász, görög kalózvezér és Gaius (a későbbi Julius Caesar) között, aminek egyetlen valódi találkozása történik meg a színpadon, amikor Gaius saját váltságdíját tíz talentumról százra tornássza fel, ami izgalmas egotrip a két vezér között - igazából az egész darab leginkább erről az egotripről szól(na). Ez a kapcsolat ezután az apa-fiú, a mester-tanítvány és a férfiszerelem útját is be kellene, hogy járja, de ehhez mindenek előtt – és ez az, amiért az egész előadás voltaképpen nem is tud megszületni – egy karizmatikus, tekintélyt parancsoló, félelmetes és vonzó, nagy formátumú Gaiusra lenne szükség, Vékes Csaba azonban ezeknek puszta manírjait tudja hozni. A színész vizuálisan felidézheti a közkeletű Caesar-képet, ám karakterében mintha folyton parodizálná azt, mintha mindent idézőjelben mondana, ez pedig megöli a nagyformátumúságot és alaposan kilúgozza a darabot. Farkas Ignácnak Hariszteász szerepében éppen ezért van nehéz dolga, hiszen nincs igazából kinek megadni azt a tiszteletet, amit meg kéne, pedig a kivénhedt rockernek öltöztetett kalózvezérben (Cselényi Nóra jelmezei gyakran többet mondanak a karakterekről, mint ők maguk) meg tudja mutatni a könyörtelenséget és a gyengédséget is. De mintha az egész előadás hangvétele kissé félre lenne hangolva, mert bármennyire is vásári komédia irányába hajlik olykor el a játék stílusa (Kovács Olga Sophiaként nem éppen finom eszközökkel ismerteti nemi felnőtté válásának viszontagságait, és a kalózok is inkább mesefigurák, mint emberek), miközben Ecsedi Erzsébet a dadus szerepében egy pillanat alatt megmutatja, hogy mi lenne az előadás adekvát hangütése, ez pedig sokkal finomabb, elegánsabb humor, mint ami körülötte zajlik, pedig a dadus is főleg a sikamlósabb témákban érdekelt az előadáson belül.

Köztársaság - Farkas Ignác, Lupaneszku Vivien, Vékes Csaba

A könnyen megvezethető szabadosság és a gőgös tehetség közötti harcot nem is nyerheti más, mint az utóbbi. Gaius soha nem a szíve, hanem csak és kizárólag érdekei szerint cselekszik: fehér galléros bűnöző, fehér gallérosabb a fehér gallérosabbaknál, megfoghatatlan és okos, és éppen Róma felé tart. Persze ne legyenek illúzióink - már meg is érkezett. De erről nem nagyon akar beszélni az előadás és többnyire megelégszik Szálinger szavainak hű lekövetésével, annak értelmezése helyett. Pedig egy történelmi parafrázis akkor működik igazán, ha az alkotók hajlandók hidat verni a történelem és a ma közé. Ez a híd most leginkább egy vékony cérnaszál. De az is sokkal több, mint a semmi.

_(2013. november 13.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr658001657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.