7óra7

„Ahol minden lehetséges” – zenés mesejáték Szatmárnémetiben

„Ahol minden lehetséges” – zenés mesejáték Szatmárnémetiben

2013. 11. 28. | 7óra7

Tündérkert - plakát A november 29-én délelőtt 10 órától kezdődő előadás rendezője Bandura Emese, aki jelenleg a bábtagozat megbízott vezetője is egyben. A rendező szerint „Tündérkert az a hely, ahol minden lehetséges, ahol szabadon szárnyalhatunk – képzeletben!”

"Boszorkányosan titokzatos módon eltűnt egy ördögfióka, mindenki őt keresi, senki sem sejti hollétét. A kerti tündér az, aki szépségével bódítja és a Tündérkertbe csalja őt. Miközben a szerelmesek az akadályokat leküzdve, közös erővel megmentik a kertet a pusztulástól, megtapasztalhatjuk, hogy a környezet mennyire meghatároz, és egy kis figyelem, szeretet még egy boszorkányt is képes rávezetni a jó útra." – olvasható az előadás színlapján.

A produkció díszleteit a tervezőként frissen bemutatkozó Bodor Csaba készítette, aki az előadás hangtechnikai feladatait is ellátja. A Tündérkert jelmezei Szabó Anna munkáját dicsérik, a koreográfus pedig Nagy Anikó volt. A darabhoz Szátvári Csaba szerzett zenét, az összekötő szövegrészeket pedig maga a rendező, Bandura Emese írta. Szereplők: Laczkó Tekla, Nagy Anikó, Poszet Nándor, Péter Attila Zsolt, Bandura Tibor és Nagy Tamás.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr577997027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása