7óra7

Három a Darvas a KékSzobaHallban

Három a Darvas a KékSzobaHallban

2013. 11. 29. | 7óra7

„Édesapám – Darvas Szilárd – ismert kabarettista és humorista volt. (…) Őt sokszor láttam fellépni gyerekkoromban, és ez adott egy lökést. Nagyon korán kezdtem, kuplékkal, sanzonokkal. (…) Nincs olyan munkásságom, mint egy zeneszerzőnek általában: kamaraművek, szonáták, szimfóniák, stb. Egész egyszerűen azért nem, mert úgy érzem, ízig-vérig színházi ember, a dramatikus kísérőműfaj zenésze vagyok…” – mondja Darvas Ferenc.

Kasimir és Karoline - Darvas Ferenc

Darvas Ferenc a legtöbbet foglalkoztatott színházi zeneszerző, nevéhez számos színházi előadás (jelenleg is látható az Örkény Színházban a Jógyerekek képeskönyve az Ibusár és A vihar a Katona József Színházban pedig nemrég mutatták be A végítélet napja című előadást), film és tévéjáték – mások mellett Bereményi Géza, Hajdu Szabolcs vagy Gyarmathy Lívia munkáinak – zenéje fűződik. Fiai, Benedek és Kristóf is a zenei pályát választották és a színházhoz is kötődnek; saját zenekaraik – a Vasárnapi Gyerekek, a Specko Jedno vagy a Cabaret Medrano – mellett Benedek a Pintér Béla Társulatban, Kristóf a Krétakörben dolgozik zeneszerzőként. Mindhárman több hangszeren játszanak és közismertek zenei virtuozitásukról, játékosságukról, humorukról – erre épül a Három a Darvas című est is, ahol felidézik a nagyapa, Darvas Szilárd alakját, zenei stílusokkal játszanak, játékos zenei feladványokat oldanak meg, bravúros magánszámokkal és közös produkciókkal szórakoztatják a nézőket.

A beszélgetőtárs, Váradi Júlia segítségével a nézők bepillantást nyerhetnek a színházi zene és zeneszerzés világába, az elhangzó közismert sanzonokon, humoreszkeken, kuplékon és színházi dalokon keresztül megtapasztalhatják azt a lenyűgöző muzikalitást, ami a „Darvasokból” árad.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr257997019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.