7óra7

„Legyen egy nagy apokalipszis” – Kovács Dániel rendező a Művházról és A Gondnokságról

„Legyen egy nagy apokalipszis” – Kovács Dániel rendező a Művházról és A Gondnokságról

2013. 12. 08. | 7óra7

► A színházi sorozat műfaj jellegzetessége, hogy néhány nap alatt áll össze, de ehhez szükség van arra, hogy minden résztvevő jelen legyen. Számítottatok rá, amikor a Művházat kitaláltátok, hogy ilyen nehéz lesz egyeztetni a szereplőket?

*KD:* Viszonylag ismerjük a független színházi terepet, szóval sejtettük. De hogy ennyire nehéz, azt nem. Rögtön az első részben azért öltük meg Endrét, mert az őt játszó Tamási Zolit nem lehet egyeztetni. Abszolút úgy gondoltuk, hogy alapember lesz, nagyon jót is csinált szerintem, csak közben rájöttünk, valószínűtlen, hogy ráérjen.

Két lengyelül beszélő szegény román, olvasópróba - Kovács Dániel

► Így szól bele a művészetbe az adminisztráció.

*KD:* Az elfoglaltak meghalnak.

► A Gondnokság során nem volt ilyen gond, ha jól sejtem.

*KD:* Igen, bár ott sem volt mindig könnyű. Ez a Katona Underground program részeként futott, a "rendes" előadások, próbafolyamatok előnyt élveztek, de igyekeztek mindig olyan időszakot találni nekünk, amikor van két-három nap üresen, és lehet dolgozni. Viszont a társulat adott volt, lehetett szabadon válogatni az épp nem játszó emberek közül. Ott is meg volt kötve a kezünk, hogy hány színésszel dolgozhatunk egy részben, mert ez némi pluszköltséget jelentett a színháznak, de ráértek az emberek és volt mögöttünk egy bázis: háttérrel, műszakkal, egyeztetéssel, reklámmal, asszisztenssel.

A Gondnokság - Ötvös András, Pálos Hanna

► Hogy jött A Gondokság alapötlete, hogy szituációs komédiát csináltok havi egy alkalommal a Katonában?

*KD:* Leültünk Dömötör Andrással ketten beszélgetni arról – már nem emlékszem pontosan, talán ő keresett meg engem –, hogy valamit kéne csinálni a Sufniban, ami akkoriban majdnem üresen állt. Folyamatos működést képzeltünk el, olyasmiről, ami aktuális, reflektál arra, amiben élünk. Gondoltunk kabarészerűségre, hogy aki éppen ráér, azokkal csinálunk valamit. Aztán rájöttünk, hogy egyszerűbb néhány próba alatt úgy összerakni egy előadást, ha viszonylag állandó szereplőkkel dolgozunk. Akkor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy legyen egy kabaré, mint a Hacsek és Sajó, állandó figurákkal. Aztán jött, hogy mégiscsak jobb, ha van egy történet, ami valahogy fejlődik, amibe bele tudnak szólni az események. Legyen valami abszurd és közéleti dolog, ami kifacsart módon beszél a körülöttünk lévő dolgokról. Az volt a kiindulási alap, hogy nem politizálunk, de nem is Hírlapszínház szinten tárgyaljuk a dolgokat, hanem valami más, kitekert módon, ahogy Andris szokta mondani: anarchista szemszögből állni az egészhez. Ez a szándék szépen lassan megszülte, hogy legyen ez egy folyamatosan előrehaladó történet, állandó szereplőkkel, plusz vendégszereplőkkel, aztán ehhez találtunk a saját ízlésünknek megfelelő műfajokat, amikből összeraktuk A Gondnokságot.

A Gondnokság ► Számítottatok ekkora sikerre? A Katonában ezt könnyű volt végigvinni?

*KD:* Tárt karokkal fogadtak minket. Pedig amikor a színészekkel együtt már megcsináltuk az első részt, akkor állt össze, hogy nagyjából mit is akarunk. De még akkor is sokáig billegett, hogy milyen ízű lesz ez, mennyire lesz trash, mennyire lesz vállaltan összedobott, mennyire röhögünk a nézőkkel együtt, hogy éppen mennyire sikerül aznap este, sikerül-e a sorozat-feszültséget létrehozni, aminek van egy filmes, tévés dinamikája és történetszövése. Aztán ez nagyjából összejött, de ebben a színészeknek is eszeveszett nagy munkája volt, a koncentrációt tekintve elsősorban, hogy ezt pár nap alatt ilyen szinten együtt létrehozzuk egy szinopszis alapján, és hogy ezt az ad hoc cuccot ennyire fejben tartsák, közben tudjanak úgy improvizálni, hogy az mondjuk mulatságos is legyen, de közben dramaturgiailag is előre lökje a dolgot, ne laposodjon el. Itt nem lehet rossz mondatokat mondani, még a legblődlibb sorozatban is úgy van beosztva az idő, hogy öt másodpercenként valami történik benne. Ilyen szempontból megnehezítettük a saját dolgunkat.

A Gondnokság - Pálos Hanna, Mészáros Béla ► Az biztos, hogy nagyon jó arányban volt benne elkapva a happening meg a sorozatjelleg. Mennyi időre terveztetek?

*KD:* Egy évben gondolkodtunk. Az évad elején kitaláltuk, hogy az Ősszülők összejönnek és megfogan a gyermek – itt lesz vége, happy enddel zárjuk az első évadot. Aztán az ötödik-hatodik rész táján elkezdtük pedzegetni, hogy szívesen csinálnánk még egy évet, a színészeket is végigkérdeztük, hogy benne lennének-e egy következő évadban, mindenki azt mondta, hogy igen. Úgyhogy az utolsó két részt kellett úgy csavarni, hogy vége is legyen, meg ne is legyen vége, volt egy dramaturgiai újratervezés. Éreztük mi is, hogy valami jó dologra sikerült rátapintani, persze voltak gyengébb meg erősebb részek. Élvezetes volt csinálni, és nem is laposodott el a két év alatt, azt hiszem.

► Miért lett ennyire visszavonhatatlan és drasztikus a befejezés az első évad happy end végével szemben? Mert el kellett vágni?

*KD:* Tudtuk, hogy el fogjuk vágni, mert elfogyott erre az erő. Azt éreztük, megvan a veszélye, hogy a következő év már iparosmunka lenne. Az az izgalom, ami az elején fűtött minket, hogy mi lesz ebből holnap este, kezdett elveszni: mindenki tudta, hogy valami úgyis lesz belőle. Úgy éreztük, hogy eddig a pontig jól eljutottunk, még – minden beledöglés ellenére – nagyon élvezzük mi is és a közönség is, fejezzük is így be. Ha már nincs mögöttünk produceri gárda, senki nem mondja meg, mit csináljunk, akkor csináljuk meg azt, amit nem szoktak megengedni maguknak a tévés alkotók: legyen egy nagy apokalipszis.

A Gondnokság - Dankó István, Kocsis Gergely, Pálos Hanna, Borbély Alexandra, Ötvös András, Mészáros Béla

► És kinyírtatok mindenkit.

*KD:* És kinyírtunk mindenkit.

► Kaptatok visszajelzéseket?

KD: Sokan mondták, hogy ez nekik sokkoló volt, hiszen két éven át együtt éltek ezekkel a figurákkal. Ez volt a furcsa ebben a fél-színház, fél-sorozat műfajban, hogy vissza-visszatérő figurák vannak benne, akiket havonta látni lehet, hasonlóan ismeri meg az ember, mint egy sorozat szereplőit, új és új történetekbe bonyolódnak bele, szóval ebből a szempontból az a színész, akit ott látnak, az velük folyamatosan és hangsúlyosan egy térben és időben élő figura – ő valamit csinál, én is csinálok valamit, és amit én csinálok, az lehet, hogy hatással van rá. Ez az összekötöttség, a figurák és nézők együtt-létezése szerintem különleges viszonyt alakított ki. A színészek mesélték, hogy állandóan leszólítják őket, pedig alig látta kétszáz ember havi egy alkalommal – ehhez képest sokszorosan több ember látja őket más szerepekben, mégis emiatt mentek oda hozzájuk. Egyszóval valami másféle viszony épült ki ennek kapcsán a közönséggel. Ez nagyon izgalmas volt. Sokan azt mesélték, hihetetlen volt azt látni, hogy meghalnak a szereplők. Más az, amikor tudja, hogy Hamlet meghal: eltöltöttünk vele három órát, megismertük a sorsát, de ő valahol ott van Dániában.

► Meg látod a műsorban, hogy a jövő héten is lesz, újból feléled. De A Gondnokságnál nem, az az előadás csak aznap és soha többet nem. Ezt javarészt fiatalok csinálták, de benne voltak a Katona idősebb tagjai is, hogy viszonyult ahhoz például Ujlaki Dénes, amikor megkértétek, hogy jöjjön be, mint Mikulás?

*KD:* Ujlaki meg Bodnár Erika, de a színházvezetés – Zsámbéki, Máté, Ascher, mint Dicső Ősök... Ők is együtt kezdtek fiatalon, Kaposvárott színházat csinálni, a humorukat és ezt a miliőt máig őrzi ez a színház. Attól, hogy idősödik egy színész, nem zápul be, vagy legalábbis itt a Katonában ezzel nem találkoztunk. Akit kértünk, az jött. Érezték, hogy friss, vagány dolog ebben benne lenni. Színészileg is izgalmas beugrani valamibe: lesz, ami lesz alapon.

A Gondnokság

► Amikor véget ért A Gondnokság, akkor már megvolt a Művház ötlete?

*KD:* Nem. Volt bennünk egy igény, Andrissal szívesen csináltunk volna még valami ilyesmit együtt. Úgy tűnik, ebben a műfajban jól működik ez a lehetetlen helyzet, hogy két rendezője van egy produkciónak. Meg maga a forma, ami folyamatosan, egy évadon át reflektál a valóságra – ez minket nagyon érdekel. Élvezzük ennek a fajta munkának a nagyon intenzív voltát. Amikor tudtuk, hogy vége lesz, sirattuk, és gondolkodtunk, hogy lehetne majd különszámokat csinálni – ilyesmi aztán nem lett. Viszont formálódni kezdett a Művház ötlete. Nekem régi mániám volt a művelődési ház, a Virágos Magyarországnak amit tavaly rendeztem is, ez a helyszíne, meg fogok csinálni ezzel párhuzamosan Kultúr címmel egy másik előadást, valahogy innen jött, hogy lehetne ez az alaphelyszín. Aztán ebből agyaltunk tovább, picit más miliőben, más filmes műfajokból inspirálódva.

► A misztikus szál erősen jelen van, emlékeztet a Twin Peaksre.

*KD:* Hogyne, a Művház esetében a Birodalom és a Twin Peaks a két fő ihletforrás. Az utóbbi tipikus amerikai szocio-helyzet: egy kisváros, kávézókkal, furgonokkal, kis hotelekkel, seriffel – megpróbáltunk egy tipikus magyar helyszínt találni és magyar szocióba oltani ezt a misztikus dolgot. A Művház ebből a szempontból egy jófajta átjáróház, ahol mindenki megfordul. Meg egy állandó csapat, akik ott vannak.

► Hogy jöttek össze a szereplők? Karakterre válogattatok? Vagy velük szeretettetek volna dolgozni?

*KD:* Is-is. Nyilván vannak alapfigurák egy művelődési házban, gondolkodtunk, hogy milyen karakterek kellenének, és közben voltak olyan színészek is, akikkel nagyon szívesen dolgoztunk volna együtt. Sokat formálódott, mire kialakult ez a mostani felállás.

Művház - Schruff Milán, Stefanovics Angéla

► Sok vendég és meglepetés lesz most is? Ezeket lehet majd tudni előre, vagy ott szembesülnek a nézők vele?

*KD:* Nem gondoltunk rá, hogy előre beharangozzuk, bár ez nem egy rossz gondolat. Ez függ attól, hogy éppen, hogy sikerül összehozni, aznap ki ér rá. És hát, ez egy költségvetési kérdés is: ha hat-hét embernél több szerepel, akkor már mínuszban vagyunk, és nincs semmi tartalékunk. Úgyhogy a tömegek majd szívességből jönnek.

► Ha jól tudom a Szakkör és a FÜGE koprodukciójában jön létre a Művház. A jegybevétel adja az anyagi bázist?

*KD:* A működését az adja. A FÜGÉ-n keresztül pályáztunk, nyertünk egy kis pénzt, Andrisnak és nekem is van ugyanitt egy-egy külön projektünk, mindkettőből lecsíptünk egy kicsit, hogy ez a közös meglegyen, legyenek legalább falak, meg ilyesmi. Ebből el tudtunk indulni, aztán ki kell termelnie magát az előadásnak, különben nincs.

► Tehát ha a nézők látni akarják a folytatást, akkor muszáj lesz jegyet venniük. Mindjárt jön a második rész. Ti már látjátok, hogy mire fog kifutni a vége? Amerikában el sem kezdenek úgy forgatni, hogy nincs meg a vége – persze ez sokszor dől. Vagy reakciók és színészek befolyásolják?

*KD:* Sok minden befolyásolja, hogy a végén hogyan áll össze, lásd Tamási Zoli esetét – egyébként még tervezzük visszahozni, ha épp ráér, de azt nem árulom el, hogyan. A fejünkben vannak különböző motívumok, szálak. Van, aminél két-három részre látunk előre, vagyis még alakulhat aszerint, hogy a többi merre megy, mennyire hasznos tartanunk azt a szálat. A misztikus vonalon viszonylag sokat, hét-nyolc részt látunk előre. De hogy éppen melyik részben meddig jutunk el, az mindig kicsit bizonytalan, mennyit sikerül belesűríteni egy epizódba, hol lehet elvágni a történetet és újabb löketet adni neki. Néha meglepően részletezőnek kell lenni, mert muszáj a karakterekkel foglalkozni, elmélyíteni a belső viszonyokat, néha meg óriásiakat lehet ugrani, amikor rájövünk, hogy felesleges bizonyos dolgokat kijátszani. Nagyjából ez volt a tapasztalat A Gondnokságnál. És itt is annyit látunk, hogy ameddig el szeretnénk jutni, az a hátralévő hét rész alatt megoldható.

Művház - I. rész - Tamási Zoltán, Makranczi Zalán

► Akkor a fordulatok nincsenek meg előre.

*KD:* Nincsenek. Mindig az előző epizódból kell kiindulnunk, ami csak a próbák és az előadás alatt alakul ki (hiszen improvizált). Úgy gondolkodunk, hogy aki egyben nézi, vagy visszajár, annak összeálljon egy történetté. Reméljük, hogy a Jurányiban is lesz visszajáró közönség. A tévés szakmai tisztességünk, ami nekünk elvileg nem kéne, hogy legyen, de mégis van, azt diktálja, hogy legyen ez egy koherens sztori.

► Mi a munkamegosztás közted, Dömötör András és Laboda Kornél dramaturg között? Van egyáltalán?

*KD:* Nincs. Kornél, aki elsősorban rendező, mint dramaturg van benne, mint jó agyú, jól író, dramaturgiában és rendezésben is otthonosan mozgó ember. Van, hogy ő is dolgozik a színészekkel, de vele inkább a történetet és a szöveget szoktuk fejleszteni. Van, amikor eleve hárman ülünk le, van, amikor az Andrissal ketten agyalunk, és amikor már van valami vékonyka csontváz, akkor folytatjuk hármasban Kornéllal. Amikor agyalunk, addig gyötörjük az anyagot és egymást, amíg azt nem érezzük, hogy eljutottunk a legjobb megoldáshoz, ami mindhármunknak fekszik. Picit másképp gondolkodunk, de ez nagyon jót tesz az egésznek, jól egészítjük ki egymást. Nincs konkrét munkamegosztás, van, amikor az egyik részben egyikőnk hangsúlyosabban vesz részt, vagy volt olyan, hogy én vagy Andris külföldön voltunk, akkor a másik csinálta. De legalább abban, amíg kitaláljuk, mi legyen, próbálunk közös nevezőt találni. Az elején, A Gondnokságnál több munkát és türelmet igényelt, amíg megtaláltuk, hogy mi ez a műfaj, mi fér bele, mi nem fér bele. Egészen kis dolgok, apró gesztusok is más műfajba tudják fordítani a dolgot. Nagyon kellett figyelni, hogy ne instruáljunk keresztbe színészt.

► Ez egy folyamatos kommunikáció.

*KD:* Néha a színészek számára kiborító lehet, miközben próbálnak, improvizálnak valamit, aközben mi nekiállunk ketten vagy hárman sugdolózni, arról beszélve, hogy jó-e vagy nem jó-e, amit csinál, és mit mondjunk húsz másodperc múlva, amikor leállnak dühödten ránk nézve, hogy mi az isten van. Elég sajátos próbahelyzet. De azt hiszem, idővel megszokják és lesz belőle egy furcsa munkahangulat, amiben mindenki egyszerre próbálja oltani a tüzet. Ez ilyen permanens tűzoltás, nincs hivatalos munkamegosztás.

Művház - Futó Balázs

► Mik voltak a visszajelzések az első rész után?

*KD:* Arra jöttünk rá, hogy több idő kellett volna arra, hogy a színészek is szokjanak minket, ezt a munkamódszert, egymást is. Bár lehetetlen lett volna leegyeztetni, de szükség lett volna egy hosszabb összemelegedős próbafolyamatra. Mi sok mindent evidensnek vettünk, mert annyira megszoktuk A Gondnokságnál, hogy van egy bejáratott menete. Kissé nyers maradt az első rész. De amikor este kilenctől másodjára ment, akkor lett egy szag a levegőben, ami már ismerős volt, hogy működik, értik egymást, úgy jönnek a mondatok, színészi megoldások, hogy tolják egymást előre. Ráadásul még mi is keressük a műfajt. A Gondnokság első részére visszaemlékezve, ott is nagyon bizonytalanok voltunk, hogy mi ez. Akkor a fő örömködés talán annak is szólt, hogy valami lehetetlen dolgot kezdünk szuperhősökkel és közéleti dolgokkal összekutyulva. Itt nem lehet olyan fergeteges és lehetetlen ökörségekkel lesöpörni az asztalt, mint A Gondnokságban. Ez egy másik műfaj, ami elmélyültebb munkát követel. Csütörtökön lesz a második epizód, épp azt próbáljuk (az interjú kedden este készült - a szerk.), és érezhetően magabiztosabb, pontosabb, hatékonyabb mindenki: kezdjük otthon érezni magunkat ebben az új világban.

► Mit mondanál annak, aki még nem látott ilyet? Mit várhat tőle?

*KD:* Hát azt, hogy bár ez egy "misztikus hungaro-szocio-thriller", mégis rólunk szól: jöjjön el, és jó eséllyel röhöghet egy órát rajtunk. Meg magán: magunkon. És még azt, hogy ez egy színházi istenkísértés: egy ott helyben születő színház, aminek a lényege, a friss energia, az itt és a most.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr557997037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.