7óra7

A Presznyakov fivérek bemutatója a Bárka Színházban

A Presznyakov fivérek bemutatója a Bárka Színházban

2013. 12. 08. | 7óra7

A színművet a Magyarországon is jól ismert és világszerte népszerű szerzőpáros, Oleg és Vlagyimir Presznyakov maga rendezi meg darabját a Bárka Színházban - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Bárka Színház

A Presznyakov fivérek 2000-ben írt művét magyar nyelven a Bárka Színház játssza először, a szerzők a szöveget is fölfrissítették a budapesti bemutatóra.

A Presznyakov fivérek drámaírók, forgatókönyvírók, rendezők, producerek és színészek is. Közösen alapították meg a Fiatalok Színházát az egyetemen. Darabjaikat nemcsak Oroszországban, hanem szerte a világon sokat játsszák.

Drámákat 2000-ben kezdtek el írni, az első az Európa-Ázsia volt. A darabban olyan világot tárnak elénk, amelyben a szereplők első pillantásra valóságos, élő figuráknak tűnnek. Csakhogy a jelenetek során kiderül, hogy ez az élőnek tűnő, valóságos emberekből álló világ halott. A klisészerű drámai színházi helyzetek kifordulnak, paródiának hatnak, miközben véresen komolyak. Egyszerre lehet nevetni és gondolkodni - olvasható az előadás ismertetőjében.

A darabot Kozma András fordításában játsszák. Az "utcamusical" műfaji meghatározású előadás koreográfusa Gergye Krisztián, a díszlet- és jelmeztervező Barnoff Tamara. A produkcióban Varga Anikó, Jerger Balázs, Szabó Emília, Szorcsik Kriszta, Seress Zoltán, Ilyés Róbert, Dévai Balázs, Gados Béla, Spolarics Andrea, Kardos Róbert, Varjú Olga, Závada János, Kovács Balázs Olivér és Makra Viktória játszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr107996943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.