7óra7

Móricz és Koltai újra a Tháliában

Móricz és Koltai újra a Tháliában

2013. 12. 13. | 7óra7

A nyáron debütált Starfactory című produkció után nemrég a Móricz Zsigmond Naplója alapján készített Napló-szilánkokkal állt a színész a Nagymező utcai teátrum közönsége elé. Koltai Róbert legújabb előadása a szintén Móricz-átirat Jelenetek 2 házasságból című produkció lesz, amelyben rendezőként és szereplőként is közreműködik - olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az est Az asszony beleszól és a Rab oroszlán című regényből született. A végeredmény egy habkönnyű krimikomédia és egy keserédes tragikomédia lett - áll az ismertetőben.

A két részt - amellett, hogy a szerző azonos - a közös téma, az együttélés, a házastársi összetartozás témája köti össze. Az előadást a Napló-szilánkokhoz hasonlóan B. Török Fruzsina színpadi adaptációjában láthatja a közönség január 23-ától a Thália Színház Mikroszínpadán.

Napló-szilánkok 1924-1925 - Koltai Róbert

A két házaspárt Gubás Gabi és Koltai Róbert, valamint Egri Bálint és Sztarenki Dóra alakítja. Az előadás díszletét Szlávik István, a jelmezeket Szakács Györgyi tervezi.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr377996869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.