7óra7

Gyévuska: Roncsolt kópia

Gyévuska: Roncsolt kópia

2013. 12. 18. | 7óra7

Gyévuska Mármint hogy ez lett volna a Gyévuska címe, ha Pintér Béla tíz éve, a próbafolyamat zaklatott állapotában nem hallgat Darvas Ferencre (készülő új, opera/szerű/ előadása zenéjének hangszerelőjére, egyúttal a zenét szerző Darvas Benedek édesapjára). A múlt század hatvanas éveiben gyakran előfordult a hazai mozikban, hogy az előadás előtt a mozigépész bemondta: a vetítésre kerülő kópia erősen roncsolt, elnézést az esetleges vetítési hibákért! Pintér Béla egy esztelen háború – történetesen és nagyon is konkrétan a második világháború – következtében kialakuló roncsolt társadalomról, végzetesen roncsolt életekről és elpusztult, roncsolt morálról, soha vissza nem térő férfiakról és örökre összeroncsolt női-emberi sorsokról beszél a 2003-ban írt zenés drámájában. Ma már bánja, hogy hallgatott a tanácsra és a darabhoz jóval kevésbé illő, nem is pontos Gyévuska mellett döntött.

Kovács Dezső pontosan elemző felvezető mondatai után a Szkéné zsúfolásig megtelt kávézójában élvezetes, komoly szakmai párbeszéd veszi kezdetét: Pintér Béla oldott stílusban fogalmazó, abszolút profi nyilatkozó. Beszél arról, hogy a Parasztopera (2002) lendülete-sikere volt az oka, hogy mindenképpen opera-stílusban és zenei megszólalásban gondolkozott a következő előadással kapcsolatban. A népzene és a barokk zene ötvözése után a Gyévuskában igazi stílus-kavalkád született: Puccini késő-romantikája, a múlt század húszas-harmincas éveinek magyar irredenta dalai, katonai indulók és Karády Katalin dalai Darvas Benedek opera-átiratában egyszerre ironikus és tragikus kompozíciót alkotnak. A fülbemászó dallamok a szörnyű történéseket hátborzongató erővel erősítik fel, aláhúzzák a történelmi kor hazugságait, ellenpontoznak és elborzasztanak. „Új Európa születik” – idézi Kovács Dezső a dráma szövegét, és Pintér Béla azonnal utal az Európai Unióhoz való csatlakozásunk (2004) előtti pillanatok csoda-várására, a távoli történelmi párhuzamok darabbeli megidézésére.

Gyévuska

Megtudjuk, hogy „három élete” volt-van a Gyéviuskának: Jordán Tamás Nemzeti Színházában mutatták be, de itt nem talált értő közönségre (jelen sorok írója nem így emlékszik, de Pintér állítja, hogy a második évadra elfogytak a nézők, a Nemzetiben nem értették, nem szerették az előadást); Regős János befogadta a Szkénébe, ahol nagyon jó közönség, de a hatást igencsak gyengítő színpadi tér várta az előadást – Regős egyébként a beszélgetés egy adott pontján be is kapcsolódott a beszélgetésbe, s a pintéri történetmesélés két szintjéről: az egyetemes, össztársadalmi téboly és háborús őrület pontos rajzáról, valamint a mindezt egyéni sorsokban felmutatni képes személyességről, a színpadi fogalmazás pintéri gazdagságáról tart szép elemzést. Szabó György pedig meghívta a Trafóba a Gyévuskát, s ott végre minden együtt van: a jó közönség és a tökéletes, minden hatáselemet érvényre segítő tér ideális ötvözete.

Gyévuska

Előkerül az elmúlt tíz év története is: sokkal többet tudunk ma már a Don-kanyarról, a magyar katonák és az orosz lakosság kapcsolatáról, a történetről (Ungváry Krisztián kutatásai, a frontot megjárt orvos, Somorjai Lajos naplója, Nemeskürty István könyve, Sára Sándor filmjei); de az indulatok, elsősorban is az antiszemita megnyilvánulások a mindennapjaink részévé váltak, és velünk élnek a történelemhamisítás újabb és újabb megnyilvánulásai is. Pintér nem hallgatja el a Gyévuska daramaturgiai hibáit sem: az első kétharmad egyetlen nap, egyetlen (hősi) életsors bemutatása – a kikeresztelkedett, zsidó mivoltát titkoló Kovács hadnagy (Szalontay Tünde) halálával záruló történet –, míg az utolsó harmad több, apró történet-töredékből áll, de egyikből sem lesz cselekmény-szervező drámai mag. Itt kerül elő az elfogott partizán-gyévuska (Szalontay Tünde), akinek szerelmi története a Kovács hadnagyot halálba üldöző, lelkiismeret-furdalással küzdő Halász századossal valamiféle reménysugárt, az emberibb, élhetőbb jövőbe vetett (halvány) hitet jelentené. Szép gondolat – különösen ma, amikor a "remény színháza" színházesztétikai krédóvá, erősen ajánlott igazodási ponttá vált –, csak éppen nincs megírva, sem eljátszva, s ezt jól tudják az alkotók.

Gyévuska

Szó esik még e gazdag tartalmú beszélgetésben a művész felelősségéről a politikai vitákban – Tóth József Gizella asszonya egyszerre Karády Katalin-osan negédes és csacsogóan buta, elviselhetetlen művésznő –, a puritán, de nagyon szép díszletről (Horgas Péter), és a kothurnuszos katonákról, az elemelt, az irrealitás és a rögvalóság között hidat építő jelmezekről (Benedek Mari).

Nagyon jó Kritikus Óra volt, sokat tanultunk Kovács Dezső és Pintér Béla előadás-elemző beszélgetéséből.

_(2013. december 10.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr807996903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.