7óra7

Nyolcvannál több sérültje van a londoni színházi balesetnek

Nyolcvannál több sérültje van a londoni színházi balesetnek

2013. 12. 19. | 7óra7

Apollo Theatre, London A tűzoltóság és rendőrség csütörtök éjszakai tájékoztatása szerint a szerencsétlenségben 85 néző sérült meg, közülük négyen súlyosabban, de nem életveszélyesen.

A tűzoltóság szóvivője elmondta azt is, hogy mindenkit kiszabadítottak a romok közül.

A rendőrség közölte, hogy halálos áldozatot nem találtak a helyszínen.

A könnyebben megsérült nézők többségét a szomszédos Queen's színházban felállított elsősegély-központban látták el.

A súlyosabb sérülteket a rendőrség kérésére egy londoni városi busz vitte az egyik környékbeli kórházba.

Az incidens a londoni West End színházi negyedének főutcája, a Shaftesbury Avenue egyik legnagyobb színházában, a 775 személyes Apollóban történt, az első felvonás közepén. A csütörtök esti előadás idején 720-an tartózkodtak a nézőtéren.

A színházban éppen a The Curious Incident of the Dog in the Night-Time című darabot játszották. A Mark Haddon bűnügyi regényéből hatalmas sikerrel színpadra állított adaptáció az idén hét kategóriában nyerte el a legtekintélyesebb brit színházi elismerésnek számító Laurence Olivier-díjat.

Az elsősorban zenés előadásokra tervezett Apollo 1901-ben épült; nézőtere négyszintes. A színház a Nimax Theatres nevű, több londoni színházat működtető produkciós társaság tulajdonában van.

London belvárosának legnagyobb tűzoltóállomása éppen a színházzal szemben, a Shaftesbury Avenue másik oldalán működik, így a mentőalakulatok nem egészen három percen belül a helyszínen voltak. A tűzoltók összesen nyolc járművel vonultak ki a színházhoz.

A kimenekített nézők közül többen arról számoltak be, hogy a mennyezet leszakadása előtt "furcsa, recsegő" zajt hallottak, de azt hitték, hogy ez az előadás része.

Az első vizsgálatok alapján a mennyezett hozzávetőleg 12 négyzetméternyi területéről hullott le a díszvakolat, és a törmelék magával rántotta a világítóberendezés tartószerkezetének egy részét is. A színház egy időre teljesen sötétbe borult és a nézőtéren pánik tört ki.

A szerencsétlenség lehetséges okai között felmerült, hogy az épületet villámcsapás érhette, ám ezt a szakértők később kizárták. Csütörtök este - ebben az évszakban meglehetősen szokatlan módon - villámlással kísért heves zivatar vonult át London felett.

Rövid időn belül ez a második olyan szerencsétlenség Nagy-Britanniában, amely tömegek által látogatott közösségi intézményt ért.

November végén a skóciai Glasgow egyik zsúfolt pubjára zuhant egy rendőrségi helikopter. A balesetben tízen életüket vesztették - köztük a pilóta és a gépen utazó két rendőrtiszt, valamint a pubban tartózkodók közül heten -, 32-en megsérültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr627996815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.