7óra7

Hatvan millió forinttal segíti a Hevesi Sándor Színház munkáját Zalaegerszeg városa

Hatvan millió forinttal segíti a Hevesi Sándor Színház munkáját Zalaegerszeg városa

2013. 12. 21. | 7óra7

Az 1,3 milliárd forint szabad felhasználású támogatásból nyújtott összeg lehetővé teszi az intézmény rentábilis működtetését és fedezni tudják a költségeket - mondta el Vigh László.

Az országgyűlési képviselő kiemelte: a teátrum színt hoz a város életébe, élményeket, szórakozást nyújt, közvetíti a kultúrát, ezért nagyon fontos, hogy továbbra is zavartalanul működhessen.

A korábbi években a kőszínház fenntartása 60-40 százalékban megoszlott a megyei és a városi önkormányzat között, tavaly viszont 100 százalékban Zalaegerszeg önkormányzata lett az intézmény fenntartója, így az átalakult finanszírozás miatt idén a megye már nem tudta biztosítani az addigi támogatást.

A pénzhiány az elmúlt félévben még nem okozott működési zavarokat, a rezsit ki tudták fizetni, de ugyanakkor bizonytalanságot jelentett, megnehezítette az évad tervezését, és a fizetéseket is át kellett ütemezni, így a társulat tagjai csak januárban tudják felvenni a bérüket - mondta el az MTI kérdésére Besenczi Árpád igazgató.

Hozzáfűzte: a mostani pénzügyi hozzájárulás megnyugvást, lélegzetvételt jelent és egyben alapja lehet a további művészi munkának.

Beszélt arról is, hogy a támogatásnak van egy olyan üzenete is, hogy a színház jól működik. Tevékenységét a szakma és a nézők egyaránt elismerik, estéről estére teltház előtt játszanak, az évad első felében több mint 9 ezer bérletet váltottak az előadásokra. Munkájukat a sokszínűség jellemzi: izgalmas, szórakoztatató, vagy éppen nevelve tanító, elgondolkoztató darabokat egyaránt színpadra állítanak - sorolta az igazgató.

Az évad első felében három nagyszínpadi előadást - egy passiójátékot, egy drámát és egy musicalt - mutattak be. Jövő év februárjában egy Szép Ernő-darabot állítanak színpadra, a Vőlegény című komédiát Naszlady Éva rendezi. Márciusban Sztarenki Pál rendezésében a Csoportterápia című előadást láthatja a közönség.

Az évad utolsó produkciójában a társulat szinte valamennyi tagja részt vesz. Jaroslav Hasek regényéből Spiró György írt Svejk címmel komédiát, amelyet a Hevesi Színház örökös tagja, Halasi Imre rendez.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr957996803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása