7óra7

Pap Lujza 2013 Domján Edit-díjasa

Pap Lujza 2013 Domján Edit-díjasa

2013. 12. 22. | 7óra7

Pap Lujza a zalai teátrumban tanulta a szakmát, 1996-ban lett stúdiós, 1999-től a társulat tagja. Eljátszotta többek között Lujza (Liliom), Sulyokné (A falu rossza), Hódel (Hegedűs a háztetőn), Abigail Williams (A salemi boszorkányok), Tünde (Csongor és Tünde), Johanna (Az orleans-i szűz), Cordelia (Lear király), Ilse és az Álarcos Úr (A tavasz ébredése), Irma (Üvegcipő), Blondinné (A magyar zombi), Karády Katalin (Karády), Peachumné (Koldusopera), Beatrice (Pillantás a hídról), Electra (Magyar Elektra), Velma Kelly (Chicago), Víg Vilma, nyomdai munkáslány (Boldogtalanok) Csilla, Arapaho (Apacsok) Viola, fiatal nemeslány (átöltözve: Cesario) (Vízkereszt, vagy bánom is én) Molnár kisasszony (Illatszertár) Susana, komorna, Figaro jegyese (Figaro házassága) és Szonya (Jelenetek egy vidéki életből) szerepét.

Pap Lujza Máriáss-díjat kapott kétszer is, 2000-ben a Hegedűs a háztetőn című produkcióban Hódel, 2002-ben Az orleans-i szűz című produkcióban Johanna szerepében nyújtott alakításáért. 2004-ben Közönségdíjas lett, 2006-ban a Forgács-gyűrűt, 2011-ben a Színházbarátok körének díját kapta meg.

Az 1991-ben alakult Domján Edit Alapítvány célja: Domján Edit nevének, emlékének megőrzése, és tehetséges fiatal vidéki színésznők művészetének elismerése. A művészeti díjat évente egyszer, minden év decemberében a vidéki színházak javaslatai alapján a kuratórium ítéli oda.

Figaro házassága - elöl: Pap Lujza, Sztarenki Pál

Az alapítók: Almási Éva, Avar István, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Lőte Attila, Mándy Iván, Nagy Anna, Petrovics Emil, Psota Irén, Szabó Gyula és Szinetár Miklós. Az első díjat 1992 decemberében Domján Edit születésnapján adták át. Idén az elismerést Szakonyi Károly drámaíró adta át Pap Lujzának.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427996793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.