7óra7

Körbegyalázat
7óra7: (8/10)
Közösség: (6/10)

Körbegyalázat

2013. 12. 29. | 7óra7

Gáspár Ildikó átirata ugyanis nagyjából a harmincas évek elejének Németországába transzponálja Heinrich Mann elbeszélésének történetét, gazdag és szellemes ötletességgel körítve a közeget, alapot adva Gothár Péter rendezőnek, hogy egyszerű, de nagyszerű vizuális megoldásokkal, vágásokkal szinte filmet teremtsen a színpadra. Az atmoszféra úgy tud súlyos és nyomasztó lenni, hogy mindvégig könnyed marad: a rendező tervezte díszlet egyszerre színpad, kulissza, magán- és közösségi tér, az egyik oldal csillámló függöny, a másik csupasz fal, srégen fal, amelyen ajtók teszik lehetővé a pontos váltásokat; Izsák Lili és Szlávik Júlia jelmezei pedig bravúros színességgel beszélnek viselőjük jelleméről és pozíciójáról. A markáns arculatához nemcsak a sajátos fényjáték (Pető József), hanem a korabeli dalokból építkező zenei választék (Kákonyi Árpád) is hozzájárul.

A Kék Angyal - Szandtner Anna

Az előadás középpontjában a kezdetben vizet prédikáló, majd az eltelő 2 és háromnegyed órában határozottan borivást végző Osvány tanár úrról szól, aki szabályosan üldözi diákjait, és – ez dolog már csak így van – azok is üldözik őt. Az üldözés csak részben képletes: Osvány a klasszikusan ideális diákszerepről és -magatartásról tart folyamatos és idegesítő előadásokat tanítványainak, egy erkölcsi piedesztálról nézve le és alázva meg azokat, akik pedig csak azért is mindenben éppen az ellenkezőjét teszik, elsősorban a Posvány gúnynévvel alázzák vélhetően valóban áporodott szagú osztályfőnöküket, ahol csak tudják, másrészt a lehető legerkölcstelenebb életmódot folytatják, így kerül a tanár úr Lola művésznő öltözőjébe, s hiába a közös rajongás az orfeumért: ha Osvány tanár úr van ott, akkor az helyes, de bezzeg a diákok ostobák és bűnösek. Remek, hogy a három, érzékelhetően eltérő társadalmi rangot képviselő diák – az önérzetes von Erztum (Vajda Milán) az arisztokráciából, az elszánt Lohmann (Polgár Csaba) a polgárságból, ők ketten a helyi potentátok fiai, az ösztönös Kieselack (Ficza István) a munkásosztályból érkezett – egymás mellett mindig diákok, sőt Osvány szemében is, nála nincs kivételezés, az egyiket éppen úgy utálja, mint a másikat.

A Kék Angyal - Znamenák István, Gálffi László, Szandtner Anna

De ez a történet ebben az előadásban semmiképpen nem a lényeg, ez eszköz a többi mellett, amellyel Gothár a tévútra ment világot mutatja be aprólékosan. A kötelezően felmondott erkölcsi leckék voltaképpen teljes értékű pótcselekvések, hangzatos szólamok, és elsősorban viszonylagosak. A város elitje – Debreczeny Csaba, Epres Attila, Némedi Árpád alkalmatlan jogászokat, Baksa Imre bábuként funkcionáló polgármestert, Znamenák István állandóan dühös és alapértelmezésben kiabáló iskolaigazgatót mutat be, Ficza István és Polgár Csaba kihűlt érzelmi alapzaton házasodott elitfeleségeket hoznak karikatúrafiguraként – természetesen meg van győződve arról, hogy a másik alkalmatlan és nála mindenképpen rosszabb, ezzel a permanens bizalmatlanság légkörét teremtik meg. Ebben a rendszerben tehát nincsenek állandó erőviszonyok sőt viszonyok sincsenek, ezek mindig változóak, ad hoc jönnek létre, alkalmi (érdek)szövetségek köttetnek, soha nem valamiért, hanem valami ellen. A szereplők közülünk jönnek be (egy palló vezet át a nézőtéren), desőt mi is ott vagyunk, mint a Posvány iskolájának diákjai, csak épp most nem rajtunk csattan az ostor (bármikor csattanhat), de azért rajtunk kérik számon a Hunok sírjának megrongálását.

A Kék Angyal - Gálffi László, Ficza István, Vajda Milán, Polgár Csaba

A Kék Angyalban – mármint a mulatóban – azonban ezek a viszonyok világosak. Lola – és társai, a színpadon a kormánnyal viccelő Kiepert (Znamenák István), az éles és magabiztos Guste (Takács Nóra Diána) –, a misztikusan tartózkodó, mégis igen közvetlen énekesnő Szandtner Anna alakításában az állandóságot képviseli, a gyönyört, a vágyat, a vadságot, az ösztönt: mindazt az egyébként maximálisan és gyökeresen emberit, ami olyannyira elítélendő Posvány tanár úr és a városi notabilitások szemében. A Gálffi László játszotta modoros, önmagát értelmiséginek hazudó Posvány tanára tudtán kívül, önkéntelenül zúg bele az énekesnőbe és mindabba, amit képvisel, ami az ő világából olyannyira hiányzik, abba, amit olyannyira elítél és megvet. Ez persze nem zavarja ítéleteiben, ám ő is megítéltetik.

A Kék Angyal - Znamenák István, Debreczeny Csaba

Az előadás második felvonásának atmoszférája korántsem annyira markáns, mint az első, és a tanár és az általa képviselt képmutató világ többszörösen, általa is kifacsart bukása (a Lola értékrendjével való azonosulás) nem tud olyan erős lenni, mint az első felvonás: a Lola és Osvány lakásában játszódó jelenetek széttartónak és helyenként szellősnek mutatkoznak. Pedig a történet itt teljesedik ki: a fess köténykében vigyázzba álló Posvány által orleans-i szűznek látott felesége ugyanúgy megalázza őt, ahogyan ő alázta meg diákjait, azokat, akikkel együtt csapták ki az iskolából, azok, akik most a házának vendégei. Igazi körbegyalázat válik a képmutatás lélekfaló cinizmusából, amiből csak a külföldre menekült Lohmann diák maradhat ki, mindenki más beleroppan, meghal, elkárhozik és megbűnhődik. Ez egy ilyen kor. Mármint – félreértés ne essék – a harmincas évek elejének Németországa. A mai valósággal egyezés pedig vajon kinek a műve?

_(2013. november 17.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr488001609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.