7óra7

Kaisers TV, Ungarn: Optimista Himnusz

Kaisers TV, Ungarn: Optimista Himnusz

2014. 01. 03. | 7óra7

Kaisers TV, Ungarn - Szamosi Zsófia, Mucsi Zoltán Pintér Béla és Társulata 2011-ben mutatta be Kaisers TV, Ungarn című darabját.

A beszélgetés elején a darab keletkezésének körülményeiről kérdezte az író-rendező-színész Pintér Bélát Miklós Melánia. Pintér elmondta, hogy az ötlet akkor született meg, amikor Demszky Gábor egykori főpolgármester felkérte a társulatot egy március 15-i műsor elkészítésére. Innen jött a gondolat, hogy mi lenne, ha a ’48-as forradalom ma történne, és a televízió közvetítené az eseményeket? A korábbi beszélgetéseken többször elhangzott, hogy milyen sok valódi élményt, látszólag nem összefüggő emléket, szöveget használ Pintér Béla – ezekből is kiindulva hozza létre a saját történeteit. Ez a Kaisers TV… esetében sem volt másként. Megemlít egy Krúdy Gyula-szöveget, amelyben a szerző egy hipnotizőrrel való különleges találkozását írja le, de szóba jön a Vissza a jövőbe című film is a pillangóeffektus működési mechanizmusa kapcsán. Érdekes gondolatkísérlet, hogy miként változott volna Magyarország helyzete és az emberek sorsa, ha megnyerjük a schwechati csatát.

A történelemhez való viszonyunk kapcsán Pintér Béla először is azt hangsúlyozza, hogy az alkotófolyamat során nagyon nagy hangsúlyt fektettek a történelmi hitelességre. Rengeteg visszaemlékezést és eredeti kordokumentumot olvastak, melyekből néhányat szó szerint is felhasználtak, például Kossuth Lajos egyik beszédét. Pintér Béla hozzátette, hogy nem teljesen valóságtól elrugaszkodott gondolat az övék, mivel történészektől is hallható az a vélemény, hogy volt esély a schwechati csata megnyerésére.

Kaisers TV, Ungarn - Pintér Béla, Friedenthal Zoltán, Thuróczy Szabolcs

A történelmi távolság ellenére a darabnak rengeteg aktualitása van. Ezzel kapcsolatban kérdezte Miklós Melánia Pintér Bélát arról, hogy mennyire nevezhető politikai színháznak az ő színházuk. Pintér a Kaisers TV, Ungarn című előadását már a társulat második korszakához sorolja (természetesen nincs éles határ, inkább a közéleti eseményekről való aktívabb véleményformálásról van szó). Eleinte ugyanis, ahogy Pintér fogalmazott, nemzeti színházként gondolt a társulatára, ahol pártállástól függetlenül mindenkinek szólnak a darabok. Ugyan ez ma sincs másként, de az elmúlt években, főleg a független színházakat sújtó politikai intézkedések óta, gyávaságnak érezné, ha nem reagálna ezekre az eseményekre. Ebben az előadásban világosan jelen van az aktuálpolitikai felhang. Pintér kiemelte, hogy szomorúnak tartja a ’forradalom’ szó politikai célokra való kihasználását – nem szabad elfelejtenünk, mondta, hogy ez valaha egy olyan eszmény volt, amiért emberek az életüket adták.

Kaisers TV, Ungarn - Thuróczy Szabolcs, Pintér Béla

Pintér Béla azzal a gondolattal zárja a beszélgetést, hogy nagyon nehéz a hazaszeretetről beszélni, de most úgy érzi, hogy a Kaisers TV, Ungarn előadásukban egyaránt sikerült kikerülni a pátoszt és a gúnyt. A titkos összetevők: elragadottság, kritika és humor – ezeket vegyítve hozták létre ezt a nagy sikerrel játszott és számos díjat elnyerő előadásukat.

Kaisers TV, Ungarn - Hajdú Rozi, Mucsi Zoltán, Enyedi Éva, Szamosi Zsófia

Végül a Himnuszról: az előadásban kétszer is elhangzik a Himnusz felgyorsított tempóban, furcsa prozódiával. Optimista Himnusznak nevezi ezt az előadásban a Pintér által játszott Petőfi Sándor. A beszélgetés végén erre terelődik a téma, és Pintér Béla, valamint a közönség soraiban ülő Závada Pál is megerősítik, hogy ugyan az előadásban ez egy poén, de régen valóban gyorsabban játszották a Himnuszt. Újabb pillangóeffektus: érdekes belegondolni, hogy mi lett volna, ha így marad.

_(2013. december 27.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277996739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.